A minnesotai Észak-Dakota a lelkiszegény tanyasi tirpákok gazdag lelőhelye, Fargo és környékén az átlag IQ nem éri el a szobahőmérsékletet sem. Egy kisstílű, hazudós autóügynök felbérel egy agresszív gyökeret, rabolná el a feleségét, hogy váltságdíjként sok pénzt csalhasson ki dúsgazdag apósától. A gyökér erősítésnek hoz még egy gyökeret, aki ráadásként pszichopata is, s mint ilyennek,  gyorsan elsül a pisztoly a kezében, így a téli országúton, egy szép estén, hirtelen lesz egy halott rendőrünk és még két random hullánk. Az állapotos nyomozónő, aki képtelen csukott szájjal enni (akárcsak férje, aki még a többiekhez képest is leírhatatlan suttyó), felgöngyölíti a szálakat, melyet az amatőr bűnözők maguk után hagynak, akik még arra is képtelenek, hogy a lopott, körözött barna Sierrájukkal úgy parkoljanak be a tóparti házhoz, hogy az ne látszódjék az útról. 1987-ben játszódik a sztori, kamerák még, úgy tűnik, nincsenek a rendőrautókban és parkolókban, így nem egy óra alatt zárul le a brilliáns bűnügy, hanem kicsit tovább tart.

A Muskétások, Banshee és legfőképp a Vikingek után nem hittem, hogy valami elemi erejű érhet hirtelen. Pedig de.

Stevenson Kincses szigete után szabadon... helyesebben előtt, merthogy prequel. 1715, Nyugat-Indiák, New Providence szigete, Nassau. Ez a kikötőváros a kalózok (hostis humani generis: az emberiség ellensége) logisztikai központja, ahonnét Miss Eleanor Guthrie segítségével a tengeri kereskedelemből szerzett prédát értékesítik. Bár nem minden fogás jó, van, hogy sebesültjük/halottjuk is akad, plusz ugye a felhasznált lőszer és a hajó amortizációja, s a zsákmány fejenként csak nyolc dollár, ilyenkor esetleg fennáll a zendülés veszélye. Flint kapitány agyonveri kihívóját, nehogy leleplezze őt, hogy egy fontos jegyzetét ellopták: ez az Urca de Lima, az Újvilágból hazafelé tartó, spanyol (állami) kincses gálya útvonala, mely rakterében ötmillió dollárnyi arany várja őket. Sosem gondoltuk, hogy a kalózélet (még intrikák nélkül is) milyen bizonytalan, folyamatosan és kiszámíthatatlanul változó erőviszonyokkal. Aye!

Az évad végeztével a sztori épphogy csak elindult, erős és érdekes karaktereket ismerhettünk meg. Külső és belső ellenségek szép számmal akadnak, különböző érdekek mentén, logikusan, de fordulatosan halad a történet. Flintet például saját legénységének egy része is felakasztaná, a vád zsarnokság, hazardírozik emberei életével. Az őserő, Vane kapitány, elvesztette mindenét, de biztos, hogy nem hagyja annyiban. A fiatal John Silvernek, a tolvajnak, aki az eseményeket elindító jegyzéket ellopta, a túlélési esélyei nulláról indulnak, de annyira nyíltan és okosan beszél haragosaival is, hogy szépen ellavírozgat ítélete elől. Teljesen inspiráló ez az egész, elővettem egy kalózok történetét feldolgozó könyvemet és olvasni kezdtem; ekkor jöttem rá, hogy rengeteg részletében hiteles is.

"Micsoda gubanc!" Homérosz Odüsszeiájára rájátszás, jópofi humorral, ami nekem pont nem annyira jön be. 1937, Mississippi. A polgárháborút X évtizede elveszített Dél végnapjai. Közeledik a szép új világ, melyet elektromosság hajt, s már jelen vannak az automobilok, a napszemüveg. A napsütötte, nyári mezőkön három, az útépítésről megszökött rab rója útját. Ulysses Everett McGill a banda esze, bár értékrendjében kiemelt szerepet játszanak hajzseléi. Két suttyó társát, akikkel egy láncon volt, azzal bírta szökésre, hogy 1.2 millió dollárt ásott el, melyet egy páncélkocsiból rabolt. Valójában a feleségét akarja visszahódítani, annak új menyegzője előtt... kislányai nem is tudják, hogy apjuk börtönben van, Penelope azt mondta nekik, hogy elütötte a vonat. A szirének tóban éneklő fiatal nők képében érkeznek... merthogy mindig énekel valaki, countryt és bluest, hőseink is, Sárosseggű Fiúk nevű formációvá válva, a rádióslágerré váló Am A Man Of Constant Sorrow című dalt, mellyel végül a közönséget teljesen maguk mellé állítják. A küklopsz egy nagydarab, félszemű bibliaárus, aki leüti és kirabolja őket, mellesleg a Ku Klux Klán tagja, és igen, a klán is énekel lincselés közben! :D

...úgy fent, mint lent, a világ olyan, amilyennek hiszed. Found footage horror, tudod, a kamerarángásos fajta, talán nem is néztem még ilyet, de ezt akartam, a helyszín miatt: a Párizs alatti katakombákba ereszkedünk le, ahová a pár száz évvel ezelőtti, hullabűzt megelégelő lakók az elhunytakat kezdték áttelepíttetni a túlzsúfolt temetőkből, míg végül hatmillió lakosú kriptává vált a hely. A francia fiatalok - a rendőrség határozott rosszallása ellenére - ide ereszkednek le, fejlámpával, gumicsizmával, hegymászókötéllel felszerelve. Scarlett Marlowe hatására történik mindez: a feketeöves kravmagás professzorlány ugyanis itt gyanítja a Bölcsek Kövének lelőhelyét, melyet Nicholas Flamel alkímiázott össze, a kő arannyá változtató és örök életet adó hatása szöget ütött Scarlett tudós apjának fejébe, mielőtt felakasztotta magát. Odalent emberi lábszárcsontokon másznak át és víz alatt úsznak, egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkednek személyes poklukba, melyből halott családtagok nyúlnak feléjük, s persze nem mindannyian vészelik túl sötét és zajokkal teli kalandtúrájukat.

(..ellenben aki barátot talál, kincset talál.) Alan egy szigetet ábrázoló térképet kap váltólázas, enyhén alkoholista bácsikájától, akinek sosem volt kétezer dollárja expedíciót indítani az ott található kincsért. Alan-nek sincs annyija, sőt egy balul sikerült lóversenyfogadás miatt Frisco emberei ki akarják csinálni, így hát Charlie hajóján bújik el. Charlie a Puffin lekvár ("hát nem érti, hölgyem, hogy csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot?!") reklámarca, de amint kivitorláznak a kamerák és mikrofonok hatósugarából, a Csendes-óceánba dobálja a lekvárosládákat, hadd pusztítson dögvész a cápák között. Hamar rájön, hogy nem a papagáj fosztogatja a babos serpenyőt és egy verekedés során potyautasával a vízbe esnek, szerencsére elég közel van már a sziget, melyet barátságos - olykor fogyatékos - bennszülöttek laknak, szado-mazo kalózok fosztogatják és egy szamuráj tartja tűz alatt, akinek még senki sem szólt, hogy harminchat éve véget ért a második világháború...

Bjarne szűkszavú, gyakran csak beszélgetőpartnerébe rúgással fejezi ki hozzáállását; családját autóbalesetben elvesztette és naponta húsz spanglit szív. Nem egy észlény, ahogy Svend sem, aki izzad, zseblámpával és egyéb tárgyakkal verték szeretethiányos kiskorában és kompexusos, de nevezhetjük akár pszichopatának is. Saját hentesboltot nyitnak a dán kisvárosban, amely azonban kong az ürességtől, ugyanis mindenki a volt főnökük, Holger közkedvelt szarvaskóbászát viszi. Ám egy nap (a villanyszerelő fagyasztókamrába zárása után) megtörik a jég: a Svend páclevében pácolt "pipihusi" átütő sikert arat. Svend lubickol a rég vágyott sikerben, tévéinterjút ad, ingyen jár moziba, bowlingozni, még a volt barátnőjét is újra érdekelni kezdi. Holgernek feltűnik, hogy fogynak az emberek és a helyi pap - aki úgy élt túl egy repülőgépbalesetet, hogy megette a feleségét - szerint a pipihusinak épp olyan az íze, mint Grete-nek volt. Bjarne agyhalott öccse, Eigil magához tér a kómából és igyekszik kapcsolatot teremteni elzárkózó bátyjával, melyben a gyönyörű, szőke temetőgondnok, Astrid is segíti. Vajon minden problémát meg lehet oldani egy fagyasztókamrával? Hmmm, nem is rossz ötlet... :D Morbid humorú szatíra az Ádám almái rendezőjétől, Mads Mikkelsennel.

Negyed évszázada, a magyar fantasy hőskorában jelent meg ez a vékony kötet (75.-), egy nagyreményű sorozat első és egyben utolsó tagjaként. Akkoriban kedvenceim Robert Ervin Howard nyers, erőteljes, különös hangulatú, acélcsörgéstől hangos novellái voltak, melyekben zord kalandorok állig vágták szét ellenségük koponyáját, miután egyikőjük sem kér vagy ad kegyelmet. Szóban forgó négy történetben a főhős egy írhoni kalóz, a gael Cormac Mac Art, más néven Cliuin, a Farkas, aki a vörösszakállú Wulfhere Hausakliufr, a Koponyahasító dán vikingjeivel hajózik a Róma eleste utáni, ködös északon, ahol norvég kollégáikkal csatáznak, s küzdelmükbe néha a kőkorszakból ittragadt piktek is beleszólnak. Cormac gyakran cseréli le lófarkas sisakját és láncingét álruhára, és bár rendre mindenhol felismerik,  mindez nem szegi kedvét az ellenség szkallijaiba (csarnokaiba) való beszivárgástól. Megtesz minden tőle telhetőt, hogy álruhás trónörökösöket, elrabolt brit hercegnőket vagy szerencsétlen sorsú szerelmeseket mentsen meg, s ezalatt korábbi kalandjainak kárvallottjai ne vágják bele a vérsast a hátába...

Athost csaknem kivégzik a király parancsára, mert nevével visszaélő álarcos rablógyilkosok garázdálkodnak a vidéken Milady utasítására (a résfogú, nem épp önzetlenségéről ismert hölgy élből dug D'Artagnannal, akinek épp kinyírták az apját, Alexandre-t Párizsba menet). Még egy halálos ellenség: a bíboros rájön, hogy Aramis suttyomban kúrálgatja a nőjét, utóbbit árulásért ki is végezteti. D'Artagnan egyszerre párbajozik a három testőrrel, pedig már Athossal sem bírna... de megkímélik szegény bolond életét. A király nem háborúzna Spanyolországgal Franciaország európai vezető szerepéért, mire Richelieu bejelenti, hogy ez esetben visszavonul a közügyektől, erre a totál koronaképtelen XIII. Lajos könyörögni kezd, hogy ne hagyja magára... És ez még csak az első epizódból volt szemelvény :D Adrenalindús, okos sztorik, elmés és vicces dialógusok, intrika sok kardvillogtatással - maximálisan elégedett vagyok, azzal együtt, hogy Dumas eredetijének minden sorát ismerem. A változtatások jók: inasok kihagyva, Tréville kapitány előrébb tolva, Rochefort gróf sehol sincs az egyetlen szemével, a bíboros nem elefántcsonttoronyból néz, hanem például egy csaknem halálos mérgezést is elszenved, és megöletné Ausztriai Annát... Athos belelő D'Artagnanba Milady de Winter miatt... A három testőr egyesével találkozik életük nőivel, és nem maradnak velük, a kalandok és egymás miatt. Biztosan öregszem, de többször elérzékenyültem, úgy szól becsületről és egyéb pozitívságokról. A kezdeti szerencsevadászos "mindenki magáért"-tól évad végére eljutnak a legendás, kultikus és fantasztikus, bajtársias és önfeláldozó "mindenki egyért, egy mindenkiért"-ig. És már vetítik a második évadot... és a héten elkezdték a Banshee harmadik szériáját... és közeledik a Vikingek hármas is... juhú! :D

...avagy felkészülés váratlan helyzetekre. Rory Miller nevelőtiszt jórészt börtönökben szerzett tapasztalataival igyekszik olvasóját megvédeni az áldozat státusztól, számos akció és sűrű emberekkel történt beszélgetés tapasztalatait felhasználva. Ugyanis bármikor tettlegességig fajulhatnak az események; rám is húztak már kést fényes nappal, első osztályú kerületben, vagy például épp három napja mészárolta le egy testvérpár Kalasnyikovokkal a Charles Hebdo francia szatirikus lap munkatársait. Bármikor átléphetünk Tükörországba, amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, csak a képernyőn létezik. És jó tudni, hogy akkor le fogunk fagyni - ezt az állapotot fel kell ismerni, mert minden másodperc nem cselekvés ugyanannyi másodperc sérüléssel járhat, és halálunk is sorra kerülhet. Ez a kötelező olvasmány kitér jogi és etikai vonatkozásokra, utóhatásokra, egyéb tudnivalókra. Nem mellesleg elsősorban a futást javasolja - elkerülés, menekülés, kitérés.

1.) szociális erőszak: majomtánc, csoportos majomtánc, oktatási célzatú testi fenyítés, státuszkereső show, területvédelem; 2.) aszociális erőszak: erőforrás-ragadozó, folyamat-ragadozó (előbbi pénzért, utóbbi magáért az erőszakosságért csinálja). Azonnal átállt az agyam, így kategorizálni be valós és fiktív figurákat, szituációkat.

Fejleszd ki saját szupererődet: csinálj meg kellemetlen dolgokat habozás nélkül - például ne halogasd az elmosogatást :) Mindez gátolja a lefagyást, és amúgy sem árt, szóval elkezdtem.

Körülbelül kétévente újraolvasom ezt a "retró útikalandkönyvet", mely két enyveskezű, életképes, büdöslábú, kalandvágyó szentesi suttyó 1987-es, Szovjetunión át Japánba utazásáról szól. Egymás szavába vágva mesélik el a történteket, hogyan kerekedtek fel szinte nulla forintból karatés érdeklődésük folytán, tartóztatták le őket lépten-nyomon (az Inturiszt Hotelben még az utolsó szobalány is KGB-s volt), hogyan nem próbálgatták ki az antihigiénikus italautomatákat az elmosatlan poharakba belekötött, legyektől feketéllő, lucskos tejcsivel, hogyan hányták-fosták szanaszét kabinjukat tájfunban a Félix Dzserzsinszkij nevű hajón, mely Jokohamába szállította őket. Hogyan lettek ingyen ucsidesik (belső tanítványok) és edzettek keményen a hombuban. Hogyan mászták meg a vörös salakos Fudzsi háromezer méterét, kilopkodva a toriik (szent kapuk) repedéseiből a kamiknak (isteneknek) odarakott jeneket. Hogyan vívtak élethalálharcot hazafelé a repülőn az ülésekért az észak-koreaikkal... Mulatságos és tanulságos, megérte annyiszor újraolvasni.

"A svéd rádió gyerekregény-pályázatának nyertese", bármit jelentsen is ez :) Mindenesetre a cím és borító hangulata megfogott, a kiadóban bízok és a skandinávokat szeretem, szóval ezzel a kötettel búcsúztattam a 2014-es évet. Billie és édesanyja (az apa halála után) másik városba költöznek, egy régi házba, melyet azonban mintha kísértetek járnának. A baljóslatú faház igyekszik lepergetni magáról a kék festéket, mindinkább előtűnik a korábbi sárga... A legutóbbi lakók úgy költöztek el két éve, hogy bútoraikat, még könyveiket is hátrahagyták. A városkában babonás híre van a helynek, balesetek sorozatától hírhedt, a csillár például állítólag amiatt kering, mert egy lány felakasztotta magát a kampójára. Miután a színes kövekkel berakott vasasztalka porában apró, idegen kézlenyomat jelenik meg, éjjelente kopogtatás hallatszik az ablakon, s egyéb furcsa események történnek, Billie nyomozni kezd, ebben segítségére vannak barátai, Simone és Aladdin, de hátráltatja édesanyja agyhártyagyulladása és új, apapótló akárkicsodája. A kislány rájön, hogy új otthonuk 1920-ban árvaházként működött és kideríti, kik is azok az üveggyerekek, továbbá, hogy tényleg ők keltik-e a szellemjárást.

Egy fiú jön fel havonta, ellátmányostul a lifttel, és a gigantikus falakkal határolt tisztáson élő társai némi feszkó után befogadják. Az épp aktuális alany visszaemlékezik rá, miután beveri a fejét, hogy Thomasnak hívják, és futár akar lenni, olyasvalaki, aki a reggelente megnyíló kapu mögötti, mozgó falú labirintust kutatja, ahol éjjelente siratók mászkálnak, kiborgpók-szerű szörnyek... Miközben vártam, legyen már vége, úgy éreztem, megértettem a young adult kategóriát. A YA egy színes-szagos termék, mely úgy születik, hogy nincs egy vállalható, eredeti ötlet, csak másolatokból összeollózott, mű-konfliktusokkal drámaisított sztori, ahol a szereplőket tizenévesekre cserélik a befogadhatóság kedvéért. Az útvesztő szerzője nyilván végignézte a Lostot, és rájött, hogy a nézőt blöffhalmazzal átbaszni ér. Az iskolában nyilván tanították A legyek uráról is. Még adott magának pár folytatásnyi haladékot, hogy kifuttassa valamire a történetet, de ha ez mégsem sikerült, sem vágta fel az ereit, bár alkotóilag megtehetné, a bankszámlája nem engedi.

Sienkiewicz Trilógiájának záró, számomra egyértelműen legkevésbé jelentős darabja. A filmadaptációk nem véletlenül fordított sorrendben készültek - ez kevésbé drámai, sőt kifejezetten ifjúsági hatást kelt. Wołodyjowski ezredes mélynövésű, rángatózó bajszú vitéz, akinek meghal a mátkája, emiatt kolostorba vonul, ám Zagloba uram kihozza onnét, hadd legyen esélye a tizenhetedik századi csatamezőn meghalni, elvégre az ország dolga sem smafu és a hetmanoknak mindig szüksége van ágyútöltelékre. Wołodyjowski megismerkedik két nővel, és természetesen elsőre a rosszba szeret bele, pedig egyértelműen a vadóc Basia lett neki rendeltetve, aki sárga bőrruhájában ugrálva szorgalmasan gyakorolja a szablyaforgatás művészetét (Halász Judit szuperédes hangjával szinkronizálva). Tuhaj bej fia, Azja a káni rang várományosa, de mielőtt csatlakozna tatár hordájához, szemet vet a lányra, így Basia-ra vár némi lovaglás a téli éjszakában, mely hemzseg a farkasoktól és fáklyás lovasoktól. A heveskedő hősszerelmesre pedig egy karó vár, némi felgyújtással párosítva, mellyel szerintem csak jól jár, hiszen meggyorsítja a folyamatot. Végül Wołodyjowski várat véd az üvöltő oszmán sereg ellen, kicsit kiegyensúlyozotlanabb politikai viszonyok közepette, mint kiváló kollégája, Dobó István.

Erősen közepes darab (nem összetévesztendő az erős közepessel), de John Cleese és Jamie Lee Curtis miatt bátran megnézhetjük, és mert egy állatkert áll a cselekmény középpontjában. Nem tudni, a koatit, más néven ormányos medvét poénból fordították-e vacskamatinak, mindenesetre olyan, hogy kattamaki, nincs, az katta, vagy gyűrűsfarkú maki. Rod McCain, a hatmilliárd dolláros Polip konszern elnöke felvásárolja a Marwood Zoo-t (a forgatás helyszíne Gerald Durell Jersey Zoo-ja), s tovább is fogja adni a japánoknak golfpályának, ha a hely nem termel 20% hasznot. Az új igazgató, Rollo Lee, állattal eddig csak étel formájában találkozott, s az a véleménye, hogy a közönséget csak a veszélyes teremtmények érdeklik. "A fegyveres vámpír ámokfutása" c. újságcikk után lefokozzák, pedig már kezdi szeretni az itteni életet . Posztjára a tulajdonos fia, Vince kerül, aki szponzorokkal és reklámokkal tölti meg a helyet, no és Belgiumban gyártott műpandát is hozat. Hajtana a mellesleg tehetséges Willa Westonra, aki Rollohoz vonzódik, már csak férfiúi teljesítményének félreértett bizonyítékai okán is (sajnos ezt most nincs kedvem kifejteni). Willával is megtörténik a csoda: amikor kontaktust teremt az állatkert lakóival (egy ezüsthátú hím gorilla a tettes), szeretni kezdi őket és a védelmezőjükké válik.

Négy és háromnegyed órás, 1974-es történelmi dráma  Henryk Sienkiewicz Trilógiájának 1886-os középső részéből. Visszatér benne a Tűzzel-vassalban megismert, csavaros eszű Zagloba uram és a kis termetű, de annál félelmetesebb kardvívó, Michal Wolodyjowski. A főhős ezúttal is egy ifjú, kitűnő katona, Andrzej Kmicic ezredeskapitány, orszai zászlós, aki a háborúból visszatérve egy végrendelet kapcsán igényt tart Olenka Billewiczówna kezére és apai örökségére. Ám mintha gonosz lélek állna a szerelmesek közé: Kmicic volt katonatársai latrok, akik a helyiekkel történő összecsapásban elhullanak, emiatt Kmicic feléget egy falut. Azután hűséget esküszik a hetmannak (hercegvajdai méltóság), aki viszont átjátssza a Lengyel Köztársaságot Károly Gusztáv svéd király bevonuló hadai kezére. Wolodyjowski kétszer keresztezi az útját, s mindkétszer majdnem végez vele, Kmicic pedig attól fél, hogy eszét veszti, túl sok tapad már a kezéhez az övéi véréből, de nekilát elárulni az árulót, hogy bebizonyítsa, nem rossz ember, de még csak nem is annyi a rossz benne, amennyi a jó. Álnéven beáll egy ostromlott kolostor védői közé, vezet lovasrohamot, villognak a szablyák és dörögnek a karabélyok. Rosszcselekedetei ellenére az első pillanattól kezdve kedveltem Kmicicet és nagyon aggódtam sorsa miatt. Országa ölni tanította, nem csoda, ha a csatatérről hazatérve adrenalinfüggő maradt. Sokszorosan megbűnhődött, többször csaknem otthagyta a fogát hőstettei közepette, tényleg és nagyon szorítottam érte, bitangul azonosulható karakter számomra.