Tízes skálán tíz pontot ér, magáról az életről szól, ismeretterjesztéssel, humorral, pozitívsággal. Általános iskola negyedik osztályában kötelező olvasmány volt, az ilyet az  ember eleve gyanakvással fogadja, és még hihettük, hogy a mű témája Tutajos (aki megbízhatatlan abban is, amit tud) a dudvára való rászabadítása. Gyanítottuk, nevelő célzattal íródott, így is van, de hogy mennyire, azt csak negyed évszázaddal később fogtam fel. Fekete István a valóság nyelvén szól, amely ugye lehet olyan szép, sőt szebb, mint a hazug ábránd. Az utána következő generációknak virtuális mentorokat adott - elsősorban természetesen Matulát és István gazdászt - azoknak, akik nem olyan szerencsések, hogy valódi mester/apa jusson nekik. Jókora kazal bölcsességet gereblyézett össze e könyv (+ a Téli bereknek) lapjaira,. Mindegyik kor és élethelyzet (felbomlott házasság, stb.) megtalálja a maga túlélőcsomagját pár gondolatban, hogyan működik ez az életnek nevezett valami, melynek szeretetéről szól minden idők egyik legkiválóbb magyar regénye. Nem vagyok elfogulatlansággal vádolható, heh? :)