Az öreg Jeff Bridges nélkül nem vágtam volna bele, gondolom vagyunk így egy páran. Intellektuálisan kicsit sem megterhelő Szellemirtók rájátszás. Nick, a bostoni zsaru eltesz némi razzián szerzett aranyat társa, Hayes hatására, de francia neje csodaszép szemébe nézve megbánja tettét, emiatt a következő bevetésen Hayes némileg arcbalövi. A mennyországból visszaküldik Royjal, az egykori vadnyugati békebíróval, hogy a Hulladék nevű szörnyektől tisztogassák a várost. Az aranytárgyak újra előbukkannak - a Jerikó oszlopa nevű totem darabjai, melyet ha összeszerelnek, kétirányúvá tenné a túlvilágra vezető átjárót. És az rossz, értem? Nick és Roy - a halandók kínai bácsinak és szőke bombázóknak látják őket, jókora pisztoly helyett banánt és hajszárítót szorongatva - miután már túlvannak az életveszélyen, bátran kiugorhatnak felhőkarcolókból vagy elüttethetik magukat, szóval túlságosan félteni nem kell őket, a szerződésük sem véletlen, hogy száz évre szól. Roy tolja a cowboy-szlenget, és sajnálja, hogy anno dögevők üzekedtek a koponyájával, de amúgy felejtős.