Tanulságos, mindenkinek el kell olvasnia. Nem csupán amiatt, mert a szerző valószínűleg sokkal többet játszik a számítógéppel, mint amennyit olvas, de kellően önkritikus, és ilyeneket ír le, hogy "számtalan esetben lett botrány abból, hogy a raktárosok úgy kezelték az árut, mintha disznóbelet lapátoltak volna a vágóhídon. Jött a millás plazma, aminek a dobozát sniccerrel vágták fel, aminek következtében a leendő vásárlónak meg kellett barátkoznia egy ökörhúgy mintázatú vájattal, ami a műanyag ház tetejét díszítette". De jelentősen bővíti ismereteinket életünk emblematikus helyszínéről, a hipermarketről, s azon keresztül társadalmunkról, úgy általában. Emberünk Kelet-Európa egyik legzűrösebb Tescójában, a Fogarasiban kezdte pályafutását, mint részmunkaidős kocsitologató, körülötte ködmönös romák árulgatták késeiket, s a balhékat a biztonságiak a frankó hentesek és füvező pékek segítségével tudták hatékonyan kezelni. Közben mindenki lop, az amatőr és profi áruházi tolvajok csak hagyján - a szerző kedvelt fordulatával élve, rést a pajzson leginkább a dolgozók tudtak/tudnak ütni, legfőképpen az igazgatók. Ezalatt az áruház is ott palizza be a a vásárlóközönséget, ahol éri (például a leárazások nem a legutóbbi árhoz, hanem a valaha volt legmagasabb árhoz képest számítandók). Nem mondom, hogy kritika nélkül higgyük el, némelyik sztori kicsit instabil, de a többség ül. Ahol egy átlag napon három-kilencmillió forintos forgalommal számolhatunk per óra, biztos, hogy stiklikből nincs hiány

"Közelgett az év legszebb ünnepe, már kövér pelyhekben hullott a hó, a várost belengte a mézeskalács illata, mindenki készült a szeretet ünnepére, csak nálunk volt kurva sok ember, aki halat akart venni. A hal az egy érdekes jószág. Magyar ember kétféle helyzetben, kétféle fajtát fogyaszt. Az egyik a hekk a Balcsin, a másik a ponty karácsonykor. Tekintettel arra, hogy még nem sikerült az üzletláncnak bekebelezni a Balaton parti lángossütőket, az utóbbiról mesélek maguknak. A Tesco hamar felismerte, hogy a halak természetes közege a víz. Innen már csak egy lépés volt eljutni oda, hogy ha élő halat akarnak árulni, víz is kell hozzá. A vizet meg a legjobb akváriumban tartani, mert ugyebár a hal abban él. El is készült az akvárium a Fogarasi úton. Uniós szabályok szerint 500 pontyot volt képe befogadni. Illetve nem tudom, hogy ez valójában uniós szabály volt-e, a lényeg az, hogy kábé ötszáz hal fért el benne el kényelmesen és gondolom, az Unióban ez szempontnak számít. Ha nagyon akartuk, akár hétszázat is bele lehetett gyömöszölni, de a Tesco nemcsak nagyon, hanem nagyon-nagyon akart, és lám, az akarat csodákat teremt, 1200 rémült pontyot sikerült összezsúfolnunk az ötszázas helyen. A halpultos csávó még meg is jegyezte, hogy bassza meg a kurva élet a kibaszott pontyokat, hogy nem bírnak kocka alakúak lenni, mert akkor kevesebb víz kellene közéjük. Hát ez volt a helyzet karácsonykor. Ekkor született meg az ominózus tábla, amely azóta többször körbejárta az internetet, miszerint vigyázni kell, mert a hal kiugrik. És valóban, számos esetben kellett a padlón vergődő halakat kerülgetni a vásárlóknak, ami nem kedvezett a halvásárlás karácsonyi hangulatának és így nem gyakorolt jótékony hatást a brutális mennyiségű ponty fogyására. Ekkor történt az, hogy jött egy jobb érzésű hölgy, aki számon kérte a halpultoson az embertelen, illetve jelen esetben haltalan körülményeket. A csávó csak annyit tudott felelni, hogy sajnálja, de nem tehet semmit. (Ő találta fel a kocka alakú pontyot.) Dehogynem - mondta a nő. - Például hívhatja az áruház-igazgatót. Na, ez a néni nem tudta mit kért. Megjelent E., aki aznap annyira agresszív volt, hogy szerintem üvöltve álmodott. Lendületből lebaszta a nőt, mondván, ne tessék dumálni, akkor kellene megnézni a halakat, amikor a maradékot majd holnap élve bedobják a tömörítő gépbe. Ez volt ugyanis az a masina, amivel a hulladékot préseltük össze. A nő majdnem elájult és sietve távozott az áruházból. Halat nem vett."