Sajátos humora oda, kicsit kiégett, de a szériából korántsem fogyott ki még az erő, okosan írták meg jó csavarokkal, jóllehet néha könnyű lenne egyszerűsíteni, sőt szükségszerű. Újabb különös kapcsolatok jönnek létre és múlnak el. Az előző évad nagy felütése, hogy Debrát az agyturkász rávezette, hogy nem pont testvéri szeretet, amit Dexter iránt érez és az utolsó epizód az, amikor meglátja kivégezni egy sorozatgyilkost - egy hadnagy azért nehezen teszi túl magát effélén, ha egyáltalán, valaha. Ugyanakkor LaGuerta megtalálja a helyszínen elvesztett vérmintát és rájön, hogy a Bay Harbor-i Mészáros nem Doakes volt. Dexter elkap egy zsarugyilkost, ami miatt egy személyesen érintett ukrán maffiavezér kifejezetten neheztel rá, majd összefut egy újabb típusú végzet asszonyával, aki gyökeresen más szint a korábbiakhoz képest.
Mindenki durván szétcsúszik; Dexter például megsemmisíti végre a trófeáit, nem hagy steril bűnhelyeket és nem követi már a szabályokat. Szólnak neki, hogy a Sötét Utas csak egy érzelem, neki kell a felelősséget vállalni. Debra Xanaxozik és egyre jobban magába húzza az ingovány. Quinnt utolérik korábbi hibái, nem őt egyedül. A felbukkanó gonosztevők - aki minotauruszként űzi áldozatait labirintusokon át, vagy aki azbesztruhában kerozinnal locsolja le és élve égeti el azokat - csak illusztrációk. Már legkevésbé sem arról van szó, hogy ünnepelnünk kell Dextert, amiért efféléktől szabadítja meg a világot. A hangsúly a szereplők sorsára és döntéseire került. Kétszer is kívántam azt, hogy úristen, derüljön ki, hogy ez csak álomjelenet!
Folytatás? Gondolom, lesz, bár itt is lezárható. De mi jöhet még?
