Alfi egy ezüstcirmos, narcisztikus macska, a gazdája, Szőri pedig testsúlyát tekintve kihívásokkal küszködik és nem igazán jut nőhöz, tehát jobb híján marad az egymásnak való beszólogatás, általában halálos fenyegetések kíséretében. Szőri irodalmi tendenciákat mutat, s a kocsma, ahol piát csapol az alkoholistáknak, eléggé megviseli. Az első rész után a kiadó gyorsan berendelte a következőt (talán kicsit túl korán), a rajongótábor addig is blogon és fészen (ahol ebben a pillanatban 3.176-an kísérik figyelemmel) keresztül imádhatta ez a mocskos szájú, mindenhová odahugyozó dögöt. Kislófasz (a másik, de kiengedett cica) felnőtt és már simán elveri Alfit, de utóbbi legnagyobb örömére őt is ivartalanítják. Szőri az első könyv bemutatóján megismerkedik a Csajjal, akihez át is költöznek, s az ottani hat macska rendszeresen alázza Alfonzunkat, aki kénytelen rájönni, talán mégsem ő a világ közepe, s már gazdája minden szeretetét sem ő bírja. Az utolsó oldalon emlékeztet rá, hogy egy ilyen kisállat élettartama sokkal rövidebb a gazdiénál... azóta kicsivel kevesebbet verem Benőkémet, még ha esetleg megérdemli is...
Vérmacska 2.
2012.07.02. 09:29A bejegyzés trackback címe:
https://holdkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr974621729
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jadranka_ 2012.07.06. 23:40:57
Szeretem amúgy ezt az Alfi történetfolyamot, a sok csúnya beszéddel együtt. De most a könyvhéten akárhogy is fogdostam ezt a második részt, fájt a szívem annyi lóvét kiadni rá, még akciósan is. Vékony is, drága is, ezek szerint szar is. Köszi, kivárom, míg bent lesz a könyvtárban.
Holdkorong 2012.07.07. 06:44:09
Egy kisbaba érkezése átalakítja a költségvetést, a könyvtár meg pont ezért van, mert nem lehet mindent megvenni, sőt, legtöbben egyáltalán nem költhetnek könyvekre. Alfi rajongói kiváló helyzetben vannak a honlap és Facebook miatt, utóbbira néha kicsit mintha még ütősebb tartalmak is kerültek volna, mint a második könyvbe.