...határozatlan ideig szüneteltetem a blog továbbírását. Indok: motiválatlanság. A legutóbbi poszt óta elolvastam két Kittenberger Kálmán könyvet, végigtoltam az Uncharted 3.: Drake's Deceptiont, megnéztem a Zootropolist és a Banshee utolsó évadát, továbbá magamévá tettem még pár le sem írom milyen kulturálisnak szánt élményt, csak egyelőre nincs kedvem reflektálni róluk. Addig is olvassatok, filmezzetek, játsszatok! A.

Nathan Drake in medias res lóg Nepálban egy szakadék fölött függőlegesen lógó vasúti kocsiba kapaszkodva. Kicsit át is van lőve az oldala. A hóban egy tibeti áldozati tőr hever. Lassan megismerkedünk az előzményekkel: Harry Flynn és Chloe Fraser fűzte be Nate-et, hogy Marco Polo nyomán felkutassák a Cintamani Követ, Sambhalát és egy óriási zafírt - ehhez kell egy régi lámpa egy török múzeumból, melyet Kublaj kán adott Marco Polónak. A belsejében térkép. A szövetség, úgy tűnik, eddig tartott, ugyanis Flynn elárulja hősünket, akit lefülelnek és börtönbe kerül. Chloe pedig kettős ügynökké válik kettejük között; Drake ugyanis kiszabadul persze, és Borneón kezdi az ügy felgöngyölítését... ezután kerülünk Nepálba, ahol utcai harcok során a játék engem megvett kilóra. És bár a Tomb Raider 2-ben már láttuk a Himalájás kellékek nagyját jetistül, az Among Thieves sodrása, látványvilága, akciói lenyűgözőek. Az első részhez képest a készítők mindenen csiszoltak, például a közelharcon is, hárításoktól kezdve nyakkitörésig van itt minden. Ez tudom, nem hangzik túl szépen, de higgyétek el, Lazarević kommandósaival nem szabad kesztyűs kézzel bánni. Hosszú az út az Élet Fájáig, és irtani kell őket rendesen, meg futni, ugrani sokat, közben álmélkodni a remek sztorin és díszleteken. Pazar kaland, 10/10.

Most, hogy megjelenik - holnap, 2016. 05. 10-én - a széria negyedik része, az A Thief"s End, nekiálltam bepótolni az első hármat... a 2007-es Drake's Fortune vegyes érzelmeket keltett bennem. Egyrészt úgy tűnik, Nathan Drake a szegény ember Indiana Jones-a, másrészt a kaland egy Tomb Raider köbgyöke, változatosságban és összetettségben egyaránt, ráadásul magán viseli a nagy előd jegyeit. Viszont kincsvadászni mindig jó, és a főhős emberi és kvázi humoros. Alighogy végigtoltam, nekivágtam a második résznek, az Among Thievesnek, és az már kategóriával jobb; a negyedik epizód trailere is lenyűgöző, szóval lehet még csodákra várni.

Nate egy karikagyűrűt hord a nyakában, de nem kell elérzékenyülni, az "csak" ősének, Sir Francis Drake-nek a gyűrűje, mely elvezeti hozzá. A tenger alól kikapart koporsóban megtalálja Drake elveszett naplóját, majd a kissé ideggyenge Eddy Raja modern kalózainak támadása után a dél-amerikai dzsungelbe veti magát, megkeresni El Doradót, az Aranyembert. A vízesés peremén rozsdás U-boat fityeg, a nácik ugyanis ugyanarra a kincsre pályáztak. Nathan segítői a szőke Elena Fisher, aki újságíró és szerencsére elég hamar elveszíti a kameráját, mielőtt az idegeinkre menne vele; továbbá az idősödő Victor Sullivan. A sztori a vége felé kezdte megtalálni önálló hangját, előtte nekem valami nemzeti parkban játszódó kiscsoportos Lara Croft-kalandnak tűnt. A harcrendszer bénácska, persze, jó fedezékből lövöldözni zsoldoscsordákra, de ezt a megvalósítást azért szokni és tolerálni  kell. Nem volt rossz, de jó sem, tekintsük demónak.

A Rockstar noir third-person shooter akciójátéka kőkemény, nagyon horzsol, lehetetlen nem imádni. Szétcsúszó képi világ, torzítások, filterek, felvillanó kulcsszavak, masszív zenei anyag. Max fájdalomcsillapítón és whiskyn tengődő, kiégett ex-zsaru, aki kilenc éve eltemette feleségét és lányát. Épp egy brazil üzletember, Bronco családjának testőre. São Paulo maga a pokol a Földön. Hamar magunk mögött hagyjuk a luxus night clubok világát, ahová magánhelikopteren érkezünk, ugyanis elrabolják megbízónk feleségét, Fabianát, mi pedig a Comando Sombra utcai banda után eredünk a nyomornegyedekbe, hogy fedezékről fedezékre haladva élvezhessük végig, amint a tűzharcokban az utolsó ellenfelek lassítva hullanak el, ahogy töltényünk beléjük csapódik. Errefelé a rendőrök sem a megszokott keretek között tevékenykednek, a csatatéren a harcképtelen, de még vegetáló rosszfiúkat inkább kivégzik egy-egy lövéssel, mintsem mentőt hívnának hozzájuk. Bronco persze fizetne Fabianáért, a pénz átadására egy stadionban kerülne sor, amikor a félkatonai Crachá Peto ragadja magával a nőt. Emberrablókon, panama-csatornai kalózokon, szervkereskedőkön, halálosztagokon és a rendőrség alakulatain kell a dühös, rossz természetű gringóval keresztüllövöldöznünk magunkat. Adrenalin, brutalitás, alkohol, lőporszag, szinte tökély.

Ragnar dúsgazdagon hajózik haza Kattegatba első párizsi hadjáratáról, de ha lennének orvosai, egy fillért sem adnának életéért. Mindenesetre gyógyulgat, ha lassan is, hála az új rabszolgája gyógyszerének, aki amúgy a kínai császár egyik lánya. Hm, lehet, hogy az ötödik évad ázsiai portyázásról szól majd? Nem merem elolvasni a történelemkönyvekben, annyira spoileresek... :D Björn mindenesetre kiláncoltatja Flokit, amiért az megölte Ragnar kedvencét, a keresztény papocskát, és Björn, jó fiú lévén úgy gondolja, míg apja lábadozik, valakinek foglalkoznia kell ezzel az üggyel is. Ragnar viszont úgy van vele, hogy már kiláncoltatta volna Flokit, ha ezt látja megoldásnak. Björn elvonul inkább a vadonba megtalálni önmagát, és két lékhorgászat között megöl egy medvét, majd egy berserkert, akit titkos tisztelői orgyilkosság céljából küldtek a nyakára. Ugyanis a Lothbrok família nem minden körben népszerű, és ez már csak fokozódni fog. Eközben Rollo lassan megtudja, mit vállalt a frank nemességgel: az udvarban vadembernek nézik, s felesége, a hercegnő is inkább átvágná a torkát, semmint lefeküdjön vele. A tolmácsa is olajra lép. Ám Odo gróf tudja, ha Ragnar visszatér, csak Rollo védheti meg ellene Párizst, szóval mindent megtesz a viking beilleszkedése érdekében, aki frankón meg is tanul frankul, végül szerepcserével már a hercegnő erőszakolja meg. Rollo két őrtornyot építtet a folyón, közöttük lánccal, hátuk mögött mocsárral, telepakolja azokat számszeríjászokkal és pirotechnikával, így várja vissza fivérét, na és rengeteg sok szeretettel... A negyedik évad kevésbé feszes és profi (hiába volt rá több pénz) a korábbiaknál, kevésbé vikingesebb, több ugye a helyszín, Frank Birodalom, Wessex és Mercia, pedig hát kutyát se érdekel, mit gyökérkednek szerencsétlen ángliusok. Ám még mindig bőven megéri nézni, ha másért nem, mert Ragnar végre pofán csapja Aslaugot. A két fivér újra szembekerül, és a 10 rész vége felé mintha új, üdítőbb évad kezdődne. S ha nem is Kínában, de a Mediterrán-tengeren folytatódhat a saga, Björnnek ugyanis térképe van hozzá.

Nem emlékezetes darab, leginkább csak a készítsünk már egy új CoD-ot szelleme lengi körül. Sematikus, még a filmbetétek vágásai is összecsapottak. A vége felé kezdett izgalmassá válni, bár akkor sem szofisztikált megoldásokkal. A főgenya, Menendez, egykori kartellvezér, akinek kicsinálták a húgát és most emiatt frusztrált, engedi magát elkapni és a műszemébe rejtett chipről vírust tölt fel szigorúan őrzött kormányzati helyen, ami által az Államok drónjait uralni tudja. Utcai harcok és egy épületkomplexum megrohamozása tesz pontot a túldramatizált sztori végére, nekem már az is jó lett volna, ha végig ilyen. Ehelyett két idősíkon ugráltunk, 2025 és a hidegháború között, és lehetne persze műelemezni, nekem nem jött át, miért is jó ez így. Egy-két hi-tech megoldás feldobta, például az automata fegyverek hullámai letapogatták a fedezék mögött lapuló ellenfeleket is, látjuk, hol ki lapul, csak arra kell vigyázni ezután, ne a fedezéket lőjük. A lovasroham a mudzsahedinekkel a szovjet tankok ellen vegyes érzelmeket ébresztett bennem, de tény, hogy ilyen még nem volt. Egynek elment, kávé mellé.

Nathaniel Renko 2010-ben az amerikai műholdak által érzékelt energiasugárzást követve kerül Katorga-12 szigetére, amikor egy fúziós kisülés megsemmisíti helikopterét. Barangolni kezd a Szovjetunió letűnt dicsőségét hirdető romok között, furcsa növényekre és torz mutánsokra talál, továbbá rájön, hogy az oroszok a hidegháború alatt felfedezték a periódusos rendszer 99. elemét, s igyekeztek azt világhódító terveik céljára felhasználni, ugyanis az E99-cel uralni tudták a teret és időt. Persze valami félrecsúszott és a kutatótelepet robbanás pusztította el. Renko megment egy tudóst, Demichevet, ide-oda ugrálva 1955 és a saját kora idősíkjai között, majd annak tudatában, hogy a múlt megváltoztatásával a jelent is megváltoztatja, nekivág a hm, finoman szólva sem változatos, sok megoldásában a Quake 4-et idéző pályáknak. Szorgalmasan kell gyűjtögetnünk az E99-et, ugyanis segítségével fejleszthetjük arzenálunkat (megnövelt sebzés, tárkapacitás stb.) és képességeinket (pontosabb célzás, ölésért gyógyulás, stb.) Kesztyűnkbe a feladatok megoldásához szükséges és harcban hasznos képességeket pakolhatunk, ilyen az Age Revert, mellyel tárgyakat és személyeket fiatalíthatunk/öregíthetünk, vagy a Deadlock, mely egy sztázisgömböt teremt, így megakaszthatunk egy folyosót lezáró ventillátort, vagy egy erős ellenfelet mozgásképtelenné tehetünk, és nincs is már más teendőnk, mint a fejét telepumpáljuk shotgun-töltényekkel. Szép játék, kevés újdonsággal, maximum erős közepes.

Playstation 3-ra két Silent Hill jött ki: a Homecoming 2008-ban és a Downpour 2012-ben. Előbbi túl sok újdonsággal nem szolgált, használta, amit a korábbi részek már felmutattak 1999 óta, látványban, zenében, hangulatban. De legalább nem rohasztja le az ember lelkét annyira, mint például a második rész, nem lettem tőle aznap estére már depressziós.  Az első fele nekem enyhén Resident Evil 2-es: puffogtatás a rendőrőrsön, a csatornában... a T-vírussal fertőzött dobermanok szerepében itt nyúzott kutyák, a lickerek helyett pedig needlerek láthatók, melyek ugyan nem másznak annyit a plafonon, de legalább kaszában végződnek a végtagjaik.

A főhős sem egy átlagparaszt, hanem egy tengerentúlról hazaérkező katona (vagy hát ki tudja... ez a város ugyebár imádja a beteg pszichéket csapdába ejteni), Alex Shepherd, aki furcsa rémálmot lát, miközben kamionstoppal visszakerül szülővárosába, s azt tapasztalja, hogy az néptelen, ködös; az anyja beteg, házuk vízzel ellepett pincéjében pedig egy pengés kezű, csupasz, amorf humanoid vetődik rá... Pedig Shepherd egész játék alatt csak az édes jó öccsét, Joshuat keresi... nem számítasz happy endre, ugye?

A játék második fele, a második boss-tól kezdett szürreálissá és nyomasztóvá válni. Lelőnéd az anyádat, hogy megmentsd a kínhaláltól? Odaadnál egy konyhakésekkel teleszurkált mellkasú cimborádnak egy elsősegélydobozt, amire neked is szükséged lenne? Píszískedéssel itt nem sokra megyünk, nem áll jól a szénánk. By the way, betegek ezek a japánok, de hát ezt eddig is tudtuk.

1978-as kung-fu komédia, melyben sok szép verekedést láthatunk és sok óvodás szintű párbeszédet hallhatunk. Kedvesen gyermeteg, ahogy a szereplők leginkább csak lehülyézik egymást és kiadós seggberúgások ígéretével terrorizálják ellenfeleiket. Bullying a javából, visszaröpített kissé az általános iskola napközijének világába. Freddy Wong ügyes a kung-fuban, bár nem annyira, mint gondolná. Apja harcművészeti iskolájában az oktatónál mindenesetre jobb, ezt az orra alá is dörgöli. Azért elverik néha, még egy nő is. Zabolátlan természete miatt apja elküldi nagybácsikájához, Sam Seedhez egy kis önfegyelmet tanulni. Sam Seed maga a részeges karatemester (igazábol kung-fu - ismét háromszoros hurrá a magyar fordítóknak), úgy néz ki csapzott szürke hajával, bajszával, vörös orrával, mint akit most húztak ki a kukából. De ha fehérbort töltesz bele, remek verekedő. Freddy megszökik tőle, mert nem bírja a kiképzést, mely főleg folyadék egyik korsóból másikba töltéséből és diók ujjal széttöréséből áll. Ekkor fut össze a bajszos fasza csávóval, Yim Tit-sammal, aki lerugdossa és megszégyeníti: végül Freddynek Yim lábai között kell átmásznia, mint egy rühös kutyának, és még a nadrágját is elégeti. Szétcsúszva rohan vissza Sam Seedhez, és folytatódik az oktatás az iszákos belső erőre, egy alapos éjszakai berúgással. A fejlődés nem is árt, ugyanis felbérelik Yim Tit-samot, hogy megölje Freddy apját.

Kit érdekel a hidegháború, mondhatnók, de mégis az egyik legjobb FPS-t hozták össze erre az érára... maximálisan hard és retró. Woods már az első percekben a kubai - ahová Castro meggyilkolása ügyében érkezünk - kocsmában késsel szögezi a pulthoz az okvetetlenkedő járőr kezét, és még egy üveggel is arcbavágja. De még fel sem ocsúdunk, máris a szibériai Vorkuta gulágról törünk kifelé, majd hongkongi háztetőkön ugrándozunk, száradni kiakasztott ruhák között, ömlő esőben, mindkét kézben géppisztollyal. A sztorik sorrendje nem kronologikus, ugyanis kezdettől fogva leszíjazva ülünk és mesélünk egy kihallgatószobában, mint Alex Mason, közben monitorokon vörös számjegyek pörögnek, egy agymosás részeként. Hmmm, mi is van itt még... rengeteg remek küldetés, például a kazahsztáni Bajkonur Űrállomáson szétlőhetjük a szovjetek Szojuz rakétáját, nehogy már az űrprogramjuk túl sikeres legyen. Vagy a sarkvidéken, egy fagyott hajóroncsban kutakodhatunk a Nova-6 ideggáz után, mely a brit kommandósokat is érdekli, és melyet egy Steiner nevű náci tudós kísérletezett ki. Vagy vietkongok torkát nyiszálhatjuk, ha sikerül a dzsunkáikról a folyóba rántani őket (persze, hogy sikerül!), vagy épp patkányalagutakban vadászhatunk rájuk Magnummal és zseblámpával a kézben. De elköthetünk egy Миль Ми-24-es Hind harci helikoptert is. Kemény karakterek, színes szituációk, mindenki lője végig!!

Nem létező TOP 10-es listámon biztosan rajta van ez az egyedi, tökéletesre csiszolt darab, melynek mondanivalója körülbelül a "ne félj" és az új kezdet keresése. A majául beszélő szereplőkön sosem látom, hogy színészkednek, és a több mint két óra mindig nagyon gyorsan lepörög, akárhányszor nézem. Túlnyomórészt a (közép-amerikai) dzsungelben játszódik: egy törzs vadászaival ismerkedünk meg, akik épp az elejtett tapírt osztják szét, és a heréket a buta nagydarab kapja, mondván, ettől majd jól fog tudni gyereket nemzeni, és így az anyósa nem szégyeníti meg a falubéliek előtt. A here a jelek szerint nem túl finom, és általános röhögés jelzi az esemény szívatás voltát, pedig ez csak a kezdet, nagydarabunk belegyalogol még egy még súlyosabb, még jobban előkészített ugratásba... De addig is menekültekkel találkoznak, akiknek a faluját feldúlták, és csak át szeretnének haladni az erdejükön. Vadászaink másnap már nem tanácskozhatnak a fenyegető veszélyről, ugyanis hajnalban harcosok ütnek rajtuk, és akit nem ölnek meg, azokat elhurcolják. Jaguármancs apjának bosszúból elvágják a torkát, de a srácnak még sikerül legalább a várandós feleségét és kisfiát, Teknőchajcsárt egy vízgyűjtő barlangba leeresztenie, ahol biztonságban lesznek, amíg értük nem jön, vagy amíg az első esőzésnél meg nem fulladnak. A támadók a foglyokat egy éhínségtől és betegségtől sújtott, túlnépesedett és dekadens városba hurcolják, ahol a lépcsős piramison szívkitépés-lefejezés kombó keretein belül Kukulkán istennek ajánlják őket. Egy napfogyatkozás miatt Jaguármancs kivégzése csúszik kissé, ezt az időt arra használja fel, hogy leszúrja a főnök, Zéró Farkas fiát... majd sebesülten visszarohan a meghitt, hazai dzsungelbe, hogy bushcraft tudása segítségével szembeforduljon üldözőivel.

...masterpiece.

Az elmúlt húsz évben megnéztem párszor, de mindig csak annyi marad meg, hogy az elején Jackie Chan milyen könnyedséggel abszolvál egy kaput, meg a végén a verekedést a szélcsatornában, pörgő propellerek előtt. Kincsvadászunk, aki továbbra is kettesével kapkodja be a rágógumikat, egy bennszülött törzstől óriási smaragdokat kap kvázi ajándékba, de amikor a szent vízből iszik, el kellene vennie egy kövér nőt, hát menekül. Később Rommel tábornok katonai bázisát keresi a sivatagban, ahol raklapszámra állnak az aranyrudak. Ebben két esetlen, pisztolyos-napszemüveges arab próbálja akadályozni, és pár karavánszerájt is le kell rombolni, mielőtt jön a végefőcím a forgatási bakikkal. Ajánljuk e filmet Dingding skorpió emlékének, aki elvileg szelíd volt, aztán hozzávágták valami tuareghez, s kilehelte lelkét.

Erre nem számítottam egy videójáték kapcsán; kezdetektől fogva lehengerlő volt, jobban hatott rám, mint szinte bármelyik film vagy könyv, pedig több és jobb könyvet olvastam az átlagnál. Ennyire főhősért soha nem aggódtam, mint Jodie Holmes-ért, és főleg ilyen hosszú időn át. Dráma, tudományos-fantasztikum, akció, mindegyiket a legjobb értelemben véve. Mintha egy interaktív filmet irányítanál, általában csak impulzusokat adva, a szereplő merre induljon vagy miért nyúljon, de miután a játék a gombnyomogatáson túl a kontroller fel-le mozgatását is érzékeli, tényleg ott voltam a verekedésekben, leugrásokban, sziklamászásokban. Ízlés, mesterkéletlen, hatásos. Nem hiszed el, hogy mindenkinek végig kellene játszania, mert fogalmad sem lehet, milyen.

Jodie vékony, barna hajú csaj, akivel minden megtörténik, amivel egy emberi lelket meg lehet hurcolni. Erős paranormális képességekkel rendelkezik, ugyanis össze van kapcsolódva egy láthatatlan entitással, akit Aidennek nevez. Aiden segítségével olvashat emberek és tárgyak emlékeiben, de ez csak a legenyhébb formája ennek az erőnek. Ami átok, ugyanis tönkreteszi a kislány társas kapcsolatait. Nem mehet játszótársak közé - amikor mégis kiszökik hógolyózni, s egy nagyfiú havat dörzsöl az arcába, Aiden ezt támadásnak érzékeli és csaknem megfojtja az erőszakoskodó gyereket. Jodie a DPA laborjába kerül (Department of Paranormal Activity) dr. Nathan Dawkins és Cole Freeman védőszárnyai alá. Egy péntek estén kiruccanna, mint minden normális lány, de nem engedélyezett; ekkor rájön, hogy embereket tud uralma alá vonni, akik akarat nélküli bábokként azt teszik, amire utasítja őket. Az ügyeletes Cole a balszerencsés, akin leteszteli ezt a képességét. Laboron kívüli élete amúgy csőd, a kortárs csoportjával kudarcba fulladnak az együttélési kísérletek, gyűlölködő nevelőapját pedig Aiden majdnem megöli. A CIA kezdetektől fogva érdeklődik utána, amikor elég idős lesz, elviszik kiképzésre. Puszta kézzel le tud győzni több férfi támadót. Bevetésre küldik, végigcsinálja, rájön, hogy átverték, megszökik... Nem kronológiai sorrendben haladunk Jodie életének állomásain, s ezek az állomások mindegyike tartalommal teli. Lesz hajléktalan, koldul egy téli utcán, segít megszülni egy társa gyermekét, meggyógyít pár másik embert, s közben menekülne önmaga elől, de nem lehet. Te játszod a Beyondot, vagy az játszik téged, egyre megy, a lényeg a katarzis, amiben részesíteni tud.

A huszadik, 1963-as Lucky Luke-képregényben a Daltonok ismét megszöknek a fegyházból. Csákányoznak a kőfalon négy, különböző testmagasságuknak megfelelő lyukat, és Kanada felé veszik az irányt, ahol Lucky Luke-nak úgysincs hatásköre. Odaúton nem rabolnak ki még egy hentest vagy péket sem, kaktuszt főznek és Jones néven próbálnak utazni, hogy üldözőjük elveszítse nyomukat. Mégis mindenki felismeri őket - csodálkoznak is, hogy a négy bandita nem pályázik értéktárgyaikra. Kedvenc gonosztevőink havas Kanadában örömmel hallják, hogy az egész ország védelmét alig 300 lovasrendőr látja el, s azok is pia helyett inkább csak teát kortyolgatnak, leheletnyi tejjel... Az árnyékánál is gyorsabb revolverhős, Luke azonban, a világ legbutább kutyája, Rantanplan segítsége ellenére egy favágóbálon beéri őket; segítségükre volt ebben két indián, Vakondszem és a multiintelligens Borjúkakas is, továbbá Winston Pendergast őrmester, aki a Daltonokat "egy őket érintő ügyben akarja kikérdezni".

Jackie Chan kellőképpen sok Bud Spencer filmet nézett meg, de igazán csak az Indiana Jones láttán lelkesült fel, hogy ő is forgatókönyvet akar írni, meg is rendezi szívesen és a főszerepet is eljátssza, ha kell, és hát kell! Kevésbé szofisztikált, de akció-vígjátéknak megfelelő mitológiát teremtett: anno a keresztesek lenyomták a régi szép idők gonosz szektáit, s fegyverzetükből öt becses darab - kard, mellvért, miegymás - fennmaradt. A kardot Jackie, a harcművész kincsvadász megszerzi egy afrikai törzstől (akik egy várromban tanyáznak...), elárverezteti, ám nem sokáig örülhet a befolyt négyszázezer dollárnak, ugyanis ha ex-barátnőjét egy darabban akarja viszontlátni, össze kell gyűjtse a teljes kollekciót. A gonosz szektások ugyanis napjainkban (1986) is élnek és virulnak, kolostorban laknak, csuklyát viselnek (igazán könnyű azonosítani őket), kábítószert termelnek és fogyasztanak, hétfőként a városból nem csak a kaját, hanem a kurvákat is összegyűjtik, szóval igazán nagyon elvetemült alakok és még randák is. Ideje szétcsapni közöttük, mondjuk egy lángoló gerendával! Mindezt a Mitsubishi támogatásával.