Vihar a tengeren, a nyitott hajóba becsap egy hatalmas hullám és elsüllyeszti. Az utasok, egy maroknyi száműzött viking, akik Széphajú Harald uralma elől menekülnek, a parton térnek magukhoz, ahol egy függőleges sziklafal megmászása után csetepatéba keverednek, s kiszabadítanak egy nemesi sorból származó lányt, akiért váltságdíjat remélnek. Skóciába kerültek, s a helyi királynak élve vagy holtan vissza kell szereznie Inghean hercegnőt, különben a klánok körberöhögik. Elküld egy lovascsapatot, amely a Kárpátokból származó gyilkosokból verbuválódott, s érdekeik mentén holtan szeretnék látni Ingheant. Asbjörn és társai végigmenekülnek túlerejük elől a gyönyörű vidéken, karócsapdákkal, vermekkel ritkítva üldözőiket, s egy keresztény szerzetessel is kiegészülnek, aki a piktek között némi harcművészetet és pirotechnikát is tanult. AZ Északiak a nyolcvanas évek akciófilmjeire emlékeztető, egyszerű történet, nagy bicepszű főhőssel és sok verekedéssel, aprólékos gonddal összerakott ZS kategóriás produkció, teljesen nézhető.

Shen nagyúr, a páva, Kína feletti uralomra tör, melyet tűzijátékot kilövő ágyúi, farkasai és gorillái segítségével kíván elérni. Egy jóslat értelmében (ha öröm helyett bánat okozására használja továbbra is a tűzijátékot) egy "fekete-fehér harcos" fogja őt legyőzni, emiatt nekiáll a pandák kiirtásának. Ezután érkezik az újszülött Po retkesládában nevelőapjához... aki ezek szerint nem is az igazi apja... "Az apád? A lúd? Biztosan nagyon megdöbbentél", reflektál Tigress az esetre. Shifu mester persze elküldi Pót és az Őrjöngő Ötöst, hogy büntessék meg Shent és pusztítsák el a fegyvert. A panda pedig, hagyva begyógyulni a múlt sebeit, megtalálja a belső békét, így képes lesz visszadobálni a rá kilőtt ágyúgolyókat, s a páva saját magát győzi le azáltal, hogy az elért kung-fu technikát látva is tovább löveti.

Az első két tökéletes széria után megcsappant az intelligencia, s bár a készítőknek néha eszébe jut, hogy jé, Banshee-t forgatunk, igyekeznek felnőni a címhez, ha más nem, képi újítások tekintetében, azért ez már nem az igazi. Ha ott van alvó, halálos ellenséged torkán a kés, miközben egyetlen kiáltással rád hozhatja a társait, húzd már rajta végig. Ha ostromlott rendőrőrsön vagy, ahová mindjárt betörnek, ne a terem közepén várd őket, hanem talán húzódj fedezékbe. Eddig ilyesmiért nem kellett szólni. Börtönből szökött, irritáló rézbőrű testvérünk, aki szeret ölni, puszta kézzel és íjjal egyaránt, pár rezervátumszökevény élén megtámadja az USMC konvoját és automata fegyvereket zsákmányolnak. Érted, lenyilazzák a tengerészgyalogosokat, akik amúgy a világ egyik legjobban képzett elit alakulatába tartoznak. Ja, merthogy, mint hirtelen kiderül, a tengerészgyalogosoknak lebontásra váró tábora is van a közelben, Camp Genoa, szó szerint egy raklap pénzzel, mely nagyon felkelti az igénytelen, arab jellegű szakállat növesztett Hood érdeklődését.

A két főpszichopata, az indián és a tiszt, sablonos és sótlan, végig csak a lemészárlásukat várják. Kai Proctor már tényleg csak egy vérfertőző paraszt, kutyát sem érdekli, mi történik vele vagy a hülye unokahúgával. Egy jó karaktert azért sikerült becsempészni, a horogkeresztekkel szétvarrt Kurt Bunkert, aki hihetetlen önfegyelemmel igyekszik neonáci múltját lerendezni és seriffhelyettesként a Testvériség ellen fordul. És a polgármester, Ana jelenlegi férje is összekaparja magát és belecsap a lecsóba... Az utolsó epizódban a készítők a vérfürdőn túl mindent megtesznek, hogy velük maradjunk, s bár Hood valódi neve továbbra sem derül ki - nem is fontos - elkezdenek beavatni a múltjába. Na jó, maradunk.

Navarone felrobbantott erődje még füstölög, amikor Andrea Sztavrosz, a görög hadsereg volt (?) ezredese új rekordot állít be: felesége az esküvőn egy perc huszonöt másodperc alatt bejelenti, hogy visszaköltözik az anyjához. A dögletes szagú szivarokat szívó nagydarab görög ugyanis bejelenti, hogy újabb (öngyilkos) küldetésre kell mennie, a világ legjobb hegymászójának tartott  Keith Mallory századossal és a lelkesedés legcsekélyebb jelét sem mutató, robbantásszakértő Dusty Miller tizedessel. Középnyugat-Jugoszláviába, azaz Bosznia-Hercegovinába repülnek, ahol megszálló német és bolgár csapatok a Zenicai-szorosban kelepcébe zártak hétezer éhező, kevés lőszerrel rendelkező partizánt. Mallory elkezdi a szokásos, megtévesztéseken alapuló játszmáját Neufeld századossal és csetnik szövetségesével, a folyton vicsorgó Drozsnival, aki Andrea szerint úgy néz ki késeivel, mint egy "köszörűs valamelyik vígoperából". Az összekötők megmentése, melyet Mallory Neufeldnek bead, csak fedősztori -  a gát sokkal jobban érdekli, melynek felrobbantásával el lehetne mosni Zimmermann tábornok a Neretva hídján átkelő két páncéloshadosztályát.

"Aki kerüli a végzetét, az gyakran összefut vele az úton", jelenti ki a bölcs, vén Oogway mester, s valóban, Shifu mester maga teremti meg Tai Lung börtönből való kiszabadulásának feltételét, miközben szigoríttatni akarja őrzését. Sőt Shifu tanította egykori kedvencét, Tai Lungot, a hópárducot kung-fuzni, mert azt hitte, ő lesz a legendás Sárkányharcos. De Oogway megtagadta ezt tőle, mert sötétséget látott a szívében. Ez volt számomra a legérdekesebb, ahogyan csupa jószándék teremtette meg, szabadította el a rajzfilm főgonoszát.

Po, a testzsírszázalék terén kihívásokkal küszködő panda még alapvető mozgásfajtákat sem bír kivitelezni; apja, aki egy lúd, a családi levesboltot szánja neki, ám ő nagy nehezen abszolválja a Jáde Palotába vezető lépcsősort, hogy élő egyenesben láthassa, az Őrjöngő Ötösből - Tigris, Majom, Daru, Kígyó, Sáska - melyik kung-fu mestert választja ki Oogway Sárkányharcosnak, aki megállíthatja Tai Lungot. Véletlenül Póra esik a választás, bár véletlenek állítólag nincsenek. Tigris persze nem hiszi el, hogy ez a fekete-fehér, félautista, telifosott búvárruha meg tudja álltani a bosszúszomjas hópárducot.

Louis Bloom munkanélküli; aluliskolázott, de gyorsan tanuló és gátlástalan, kisstílű tolvaj, aki az online felszedett tudást meglepő élességgel tudja visszamondani, vagy alkalmazni viták során. Kezdetben kerítésdrótot lop és a a biztonsági őrt is simán leüti az órájáért. Los Angeles neontól színes, éjszakai utcáin autózva új karrierlehetőséget figyel meg: ha sikerül baleseteket és egyéb véres drámákat kézikamerával felvennie (lehetőleg a jómódú fehéreket a kertvárosban elérő városi bűnözésről, még a hatóság kiérkezése előtt), az anyagot jó pénzért továbbadhatja hírcsatornáknak. Megtanulja a rendőrségi adó-vevők kódjait, melyik szám milyen fajtájú balesetet/bűncselekményt takar. Autólopási hullám, Horror az Echo Parkban, Részeg anya végez a bringással, Rémálom az idősotthonban, Megkéselt csecsemő, Négy embert ölt az ittas vezető, Újabb autólopás, Fej nélküli hulla Carsonban, Véres kutyatámadás - a kezdeti bénázások után szépen sorakoznak laptopján a tévéhíradókba leadott videófájlok, felvesz egy Rick nevű hajléktalant navigátornak, jobb kamerát vásárol és egy gyorsabb, vörös verdát. Hajlandó manipulálni a helyszíneket: először csak a családi fotókat rendezi át a hűtön, aztán egy holttestet is arrébbhúz, majd az eseményeket is irányítani kezdi.

"A tanárok gyakran mondogatják, hogy az iskolát a jó kislányok számára találták ki. De ez nem állja meg a helyét. Csak nem minden áldozat csap zajt maga körül. A baleseti helyszíneken is azt tanácsolják, először a csendben lévő sérülteket kell ellátni, mert az ő állapotuk a legsúlyosabb. Azok, akik kiabálnak, csak kiabálnak." Az ifjúsági regény nézőpont karaktere, Pára (hát ez így lefordítva nem illik hozzá; Seita Parkkola finn eredetijében Usvának hívják) tizenhárom éves (a gyerekkoron túli, a felnőttkoron inneni) lány, okos, de nem okoskodik, sok felnőttnél élesebben látja a valóságot, de nem dramatizál vagy fordul be. Bár benne van az élet alakulására "mi lett volna, ha" kérdések feltevésében. "Túl magas vagyok lánynak, így hát nem kell szépnek lennem." Szegény családból származik, ahogy iskolája is szegény, az osztályfotózást a vicsorgószörnylogós áruház egyenpólójában csinálják például végig, hogy színes ceruzákat kapjanak.

Bestia (valójában Berta) a legjobb barátnője volt, mostanra ellenségek. Vanda asszisztenskedik Bestia mellett, ez sokat elmond a gazdag családból származó, unatkozó lányról, aki meghívja Párát az áruházban tartandó születésnapi ünnepségére, ahol élete első csókját kényszeríttetné rá, de ő megszökik ("a buli egyik programszáma voltam, nem pedig vendég"). Bestia vörösre festi a szobáját és égő családi fotókat dobál ki az ablakon, mert az apja lelépett; Bestia - és vele együtt bandája - radikalizálódik, már kutyafelgyújtásnál tartanak.

Pára és haverja, a kést viselő, szintén tizenhárom éves, fiatalkorú bűnöző jellegű Kodak pedig elindulnak megkeresni az életét az áruházban töltő fiú (akinek az igazgatónő az anyja) kedvéért a Gyógyítót, aki utcakölykök légiójával a csatornában él. Vagy a rozsdás kompon. De soha nincs messze.

A csendes, zakkant, telepata kishúg, River Tam, akivel a Serenity végtelenül rokonszenves legénysége nyolc hónapja együtt hajózik, váratlanul egy bárban akrobatikus stílusban mindenkit hülyére ver, az őt lefogni akaró Jayne-t is beleértve. Múltjában nemcsak az agyába piszkáltak bele, de fegyverré is kondicionálták. A kapitány, aki Inara elküldése óta némileg szétcsúszott, újra szembeszáll a Szövetséggel és egy ellenük küldött orgyilkossal, továbbá az emberevő Fosztogatókkal. Utóbbiak vonalain a Firefly vörös festékkel és holttestekkel álcázva csúszik át, s amikor leszállnak az idilli, terraformált Miranda bolygón, rájönnek, hogy a hely mitől néptelenedett el tizenkét éve, csupa hivatali jószándék miatt, s hogyan alakult ki a Fosztogatók faja. Kérdés, a totálisan ellenséges környezetben megérik-e, hogy az emberek millióinak haláláról közzétehessék az igazságot. A tizennégy rész után leállított, mégis kultikussá vált sorozatnak az író/rendező Joss Whedon és a rajongók kiharcoltak egy mozifilmes lezárást, ha már búcsúzni kell, legyen méltó.

Ritka/jó tévésorozat, melyet mindenki imád és senki sem érti, miért kaszálták el az első évad után. Legendás űrwestern, melyben főleg  hatlövetűk és Winchesterek dörögnek, automata ritka, működőképes lézer egyszer fordul elő. Aprólékosan tökéletes, imádnivaló. Malcolm Reynolds kapitány egy háborús hős, aki a bolygókat központi hatalom alá vonó Szövetség ellen harcol, de vesztes az ügy. Megvásárol hát egy Firefly-osztályú teherhajót és Serenitynek nevezi el, célja, hogy családias közösséget hozzon létre, akik nem függenek senkitől. Modern Robin Hood-ként járják a galaxist, hajóroncsokat fosztogatva, rablásokat követve el, s a gyengék mellé állva, néha a józan ész ellenére. Mal háborús bajtársa és első tisztje, Zoe, a pilóta Wash felesége. Jayne egy zsoldos, meglehetősen ösztönredukciós lény, a legerősebb pillanatok egyike, amikor Mal rájön egy hazugságára és kevés híján kidobja az űrbe - mert ha Jayne elárulja a legénysége akár egy tagját is, őt magát árulja el. A Serenity szerelője a mosolygós Kaylee, s velük van még Inara, aki hetéra (magasan képzett luxuskurva, aki maga választja ki kuncsaftjait), egy orvos a húgával, utóbbira különleges mentális képességei miatt vérdíjat tűzött ki a Szövetség, továbbá egy lelkész. A Serenityn meglehetősen laza a fegyelem, de ha cselekvésre kerül a sor, a kapitány a legjobbat hozza ki mindenkiből. Nagyon emberi ez az egész, a kínai nyelvű káromkodásokkal és érzelmes főcímdallal együtt.

"Az életet nem herdálhatjuk hakra és talánokra."

Az első rész kiegészítője, lecsengetése. A városrész a föld alatt felrobbant komplexumnak, az Eredetnek köszönhetően kisebb mértékig romba dőlt, nekünk pedig a metró 14th Pina Station megállóján át el kell jutnunk az Auburn közkórház tetején lévő kivonási pontig, ahová a tervek szerint egy Black Hawkkal leszállnak értünk. A klónhadsereg telepata vezetője, kedves testvérünk, Paxton Fettel viszont mintha nem lenne egészen intenzíven halott, s ennek megfelelően a lombikkatonák is magukhoz térnek. Fettel újra elsuttogja kedvenc rögeszméit az égő városokról, és hogy "hiába próbálták bűneiket elföldelni, csak végzetük magvait vetették el". Kicsit még ideges az anyun végzett kísérletek miatt, megtorlást kíván. Egy olyan Földre kiterjedő háborút. Embert épp nem nagyon eszik, s bennünket sem háborgat személyesen. Elég volt egyszer magába lövetni. Alma Wade is megjelenik néha, mezítláb véres nyomokat hagyó vörösruhás kislány képében, és klónok eliminálásával helyezi biztonságba piciny fiát, azaz minket, akik továbbra is gyilkolhatunk SLO-MO-ban, a korábbiaknál több repeszgránátot találhatunk, új fegyver a gyorsan lemerülő, de addig folyamatos sugarat lövő lézerpuska, a forgócsöves ágyú és a telepíthető löveg, utóbbi olyan, mint egy taposóakna (a fel nem robbantakat sajnos már nem lehet visszaszedni), forogva célt kereső csővel. Csupán csak pár üzenetrögzítő hallgatható le, semmitmondó infókkal, de hát már a fegyverpornó a cél, nem csak az eszköz, az esti mesét meghallgatjuk máskor.

Mind külcsín, mint belbecs tekintetében 10/10. A kalózok történetének kincsestára, érdemes összevetni azzal, amit a témáról A kincses szigetben, Fekete vitorlákban stb. megtudtunk. Néhány érdekesség:

- privateer: kormánya által legalizált kalóz, ilyen volt Sir Francis Drake is, a Föld első angol körülhajózója, akinek egyik zsákmányából I. Erzsébet királynő a teljes államadósságot ki tudta fizetni

- a kereskedelmi hajókat látótávolságon kívülről kísérő hadihajók közül az egy fedélzetes a korvett, a két fedélzetes a fregatt, a három fedélzetes a sorhajó

- a kalózlegendák szerint a tenger ördöge Davy Jones, és ha valaki a tengeren lelte halálát, arra mondták, hogy "Davy Jones ládájába küldték"

- a motley crew a tarkabarka ruházatú legénységet jelentette

- a kalózokat viselkedési kódex kötötte, amely kiterjedt arra, kinek mekkora rész jár a zsákmányból, a hajón pénzben kockázni vagy kártyázni tilos, nőt a hajóra csempészni halálos büntetéssel jár, a fedélzeten verekedni tilos

- heteken belül minden étel megromlott; pl. ha az asztalhoz csapkodott kétszersültből kipotyogó lárva szürke és kövér volt, az még ehető volt, ha vékony és sápadt, már nem. De gyakran inkább sötétben ettek

- a gyakori szemsérülések ellenére a szemtapasz talán nem is volt nagy divat, nyitott szemgödörrel menni a csatába megfélemlítő hatású volt

- you scratch my back, I'll scratch yours: azt a megegyezést jelentő kifejezés a matrózok között, hogy gyengédebben korbácsolják egymást büntetés esetén

- keelhauling: az elítéltet áthúzzák a hajó alatt, a deszkákra tapadt kagylók lenyúzták a bőrét - kérdéses, ez volt-e az enyhébb büntetés, vagy a lakatlan szigeten való kitevés...

- igazából azért tartottak papagájt vagy kismajmot a vállukon, mert eladásra szánták őket.

Jófajta, adrenalindús, idegeket próbára tevő fegyverpornó. Az ellenfelek nem túl sokfélék, de nem is baj, hiszen remek mesterséges intelligenciával rendelkeznek, rejtőzködnek, nem kaszaboltatják le magukat. Rádión hallhatjuk a párbeszédeiket: mikor látták meg a lámpánk fényét, mikor irtottuk már le annyira őket, hogy erősítést kérjenek. Mikor jönnek rá, hogy nem tudnak megállítani, és döbbennek rá, hogy végük, ugyanis átkapcsoltunk SLO-MO-ba (slow motion), így a normálisnál sokkal gyorsabban mozgunk. Lepukkant ipartelepeken, gyárakban, irodákban folyik a kergetőzés: a F. E. A. R. (First Encounter Assault Recon, egy paranormális bűnözők ellen létrehozott elit alakulat) kommandósa bőrébe bújunk, és a titokzatos Origin projekt után nyomozunk, miközben az emberevő Paxton Fettelt kell likvidálnunk. Fettel egy klónhadsereg, a Replikák telepata parancsnoka, ha kinyírjuk, a Replikák is leállnak. Bár nem egy kedves ember, sőt undorító szörnyeteg, a nyomozás végére felmentettem minden alól, megtudva, hogy egy kísérlet terméke, ahol édesanyját, a telepata Alma Wade-t nyolcéves korában tették az Originba, tizenöt évesen már szült, a gyerekét elvették tőle... két prototípus jött létre - az ember ismét szörnyet alkotott, és a szörny ismét elpusztította őt. Nem véletlenek a borzalmas lidércnyomások és suttogások. A katonák, melyek szétfolytak, csak a csontvázuk maradt. Szerencsére a készítők a stáblista végén megnyugtatnak: a játék készítése közben egyetlen Delta Force-osnak sem esett bántódása! :D

Egy öreg zenész egy viharos éjszakán befekszik a kórházba meghalni, és visszautazik emlékeibe, azokon át egy szürreális tündérmese-világba. Kisfiúként, az árvaházban hóembert épít, melyet a tél utolsó, varázserejű hópihéje életre kelt. A pilótasapkás/-szemüveges, csontvázszájú Fehér úr utazásra csábítja Thomast, megragadja tölgyfa-kezével, átrepül vele a táj fölött, minden csodás; aztán Thomas leesik a hátáról és vándorlásai lassan ráébresztik, a hóember mégsem olyan jó fej, sőt... Közben a jelenben lánya, a dögös vörös Gem, akit egész életében elhanyagolt, az öreggel szemben táplált haragjában él, de új információkhoz jut, például hogy Thomas apja fejbe lőtte magát és a gyerek ezt végignézte... Felnőttmese, mely felemel és odavág. A szimfónikus power metál banda, a Nightwish billentyűs-szövegíró-zeneszerző életre hívója, Tuomas Holopainen mágikus látásmódját már tapasztalhattuk a stúdióalbumokon - csakis és egyedül ő hozhatott létre egy ennyire egyedi produkciót, mely szép és fájdalmas és az életre kelt ólomkatonák és hasonló kellékek ellenére giccs határán mindig több lépéssel innen van, s melyben ha helyesen leütöd a zongorán a váltást a G-dúrból E-mollba, talán mégsem hazugság, hogy az üveggömbben álló vörösruhás hercegnő táncolni kezd.

Személyes kedvencem. Tartalmas, pörgős hadtörténeti sorozat, sok archív felvétellel, visszatérő szakértők megszólaltatásával. Az első évad a fegyverek evolúciójával ismertet meg, pl. hogyan fejlődött a vadászpuska 50-es kaliberű mesterlövészpuskává, melyről 2400 méterről is le lehet lőni valakit. A lovagi acélvért hogyan változott dragonskin testpáncéllá, azon át, hogy egy katolikus pap pisztolylövedéket lelassító selyem golyóálló mellényt fabrikált, majd egy kémikusnő véletlenül felfedezte a kevlárt. Hogyan alakította át a gyorstüzelésű Maxim és az eredetileg mezőgazdasági eszközként használt szögesdrót végképp a háborúk arculatát. Hogyan lett a pedállal hajtható fagolyóból ballisztikus rakétákkal felszerelt, nukleáris meghajtású tengeralattjáró... Persze, nem minden fegyver többmilliárd dolláros fejlesztés, itt van például a vietnamiak karócsapdája, ahol a hegyes bambuszt emberi ürülékkel töltötték fel, vagy amikor a rómaiak kátránnyal bekent és meggyújtott disznót hajtottak zavart kelteni az ellenség soraiba. A kissé kereskedelmitelevíziósabb hangvételű második évad az elit alakulatok világába kalauzol el bennünket, aktív- és ex-kommandósok megszólaltatásával, fegyverszakértők lövészeti tesztjeivel. Persze folytatják az épp aktuális eszközök bemutatását, pl. hangtompító a Navy SEALs-nél, Javelin tankelhárító rakéta a Rangersnél... A gyalogsági ásó jobb, mint a bajonett, a Spetsnaz kifejezetten kézifegyverként kezeli... A zöldsapkások erőtöbbszörözése helyiek kiképzését jelenti... A sorozat feleleveníti a leghíresebb sztorikat, legyen az SAS túszmentés, 500 németet távcső nélkül leszedő finn mesterlövész, vagy a becsületért halálig harcoló francia idegenlégiósok... Számomra újra- és újranézendő.

A peterjacksoni mélabús giccsparádé jegyében fogant, megtekintését tizennyolc év fölött nem ajánlom. Már Coppola a saját verziójában pedzegette, hogy Drakula, a csodás törökverő, XV. századi szuperhőssé képezte magát a vérszopóerővel, csak hát jöttek a mellékhatások. Rendszeresen összekeverik a szezont a faszommal, csak szólok, hogy Havaselve nem Erdély, az ezüst nem égeti a vámpírt. A világhódító turnéjára induló Mohamed a sarc mellé ezer gyereket is követel janicsárképzője számára, fent emlegetett reformpedagógiai intézményt az országáért aggódó Vlad herceg (akinek nem ér meg ennyit a "béke") pedig már végigcsinálta, inkább a barlangban, törött koponyából megissza egy rémség vérét, hogy nagyobbat üthessen. Még vannak illúziói, aztán persze úgy marad. Jöhet a bárányokhallgatnakos finálé.