...avagy mindenki szeret nácikat ölni.. na de nem birkák módjára.... A Wolfenstein az FPS ősbölények egyike, szériája 1981-ben rajtolt. A 2001-es Return to Castle Wolfenstein személyes kedvenceim közé tartozott, hangulatos, változatos pályáival, jól kitalált küldetéseivel. A 2009-es verzió hatalmas visszalépés hozzá képest, egy gyenge közepest ér csak. Isenstadt jellegtelen városában kell fel-alá rohangálni, ellenállókkal (Kreisau Kör), egy okkult társasággal (Arany Hajnal) és a fegyvereink tápolására szolgáló Feketepiaccal bájcsevegni, mindeközben persze lekaszálni az előtüremkedő nácikat, a sok-sok lobogó szvasztika alatt. Egy ásatáson megszerzett medálba összegyűjtünk négy kristályt, melyek misztikus képességekkel ruháznak fel. Az elsőt ha aktiváljuk, gyorsabban mozgunk és ellenfeleink alakja jobban kirajzolódik a türkizessé váló térben. Egy másik kristály lelassítja az időt, a harmadik fegyvereink tűzereit növeli meg, még erőtereken is átlőhetünk vele, s a negyedik védőpajzsot von körénk. Ezek után megkérdezhetnénk, mi a tétje a játéknak, de a kristályok szerencsére csak rövid ideig működnek egy töltésnyi energiával, s egyszerre csak egyet működtethetünk, ráadásul később ellenfeleink is bírnak majd eme képességekkel. Sok legéppuskázott árja után egy bossfight erejéig feltárul előttünk a Fekete Nap dimenziója, mely ugyanolyan fantáziaszegény, mint a játék többi része.