Sienkiewicz Trilógiájának záró, számomra egyértelműen legkevésbé jelentős darabja. A filmadaptációk nem véletlenül fordított sorrendben készültek - ez kevésbé drámai, sőt kifejezetten ifjúsági hatást kelt. Wołodyjowski ezredes mélynövésű, rángatózó bajszú vitéz, akinek meghal a mátkája, emiatt kolostorba vonul, ám Zagloba uram kihozza onnét, hadd legyen esélye a tizenhetedik századi csatamezőn meghalni, elvégre az ország dolga sem smafu és a hetmanoknak mindig szüksége van ágyútöltelékre. Wołodyjowski megismerkedik két nővel, és természetesen elsőre a rosszba szeret bele, pedig egyértelműen a vadóc Basia lett neki rendeltetve, aki sárga bőrruhájában ugrálva szorgalmasan gyakorolja a szablyaforgatás művészetét (Halász Judit szuperédes hangjával szinkronizálva). Tuhaj bej fia, Azja a káni rang várományosa, de mielőtt csatlakozna tatár hordájához, szemet vet a lányra, így Basia-ra vár némi lovaglás a téli éjszakában, mely hemzseg a farkasoktól és fáklyás lovasoktól. A heveskedő hősszerelmesre pedig egy karó vár, némi felgyújtással párosítva, mellyel szerintem csak jól jár, hiszen meggyorsítja a folyamatot. Végül Wołodyjowski várat véd az üvöltő oszmán sereg ellen, kicsit kiegyensúlyozotlanabb politikai viszonyok közepette, mint kiváló kollégája, Dobó István.