Nem létező TOP 10-es listámon biztosan rajta van ez az egyedi, tökéletesre csiszolt darab, melynek mondanivalója körülbelül a "ne félj" és az új kezdet keresése. A majául beszélő szereplőkön sosem látom, hogy színészkednek, és a több mint két óra mindig nagyon gyorsan lepörög, akárhányszor nézem. Túlnyomórészt a (közép-amerikai) dzsungelben játszódik: egy törzs vadászaival ismerkedünk meg, akik épp az elejtett tapírt osztják szét, és a heréket a buta nagydarab kapja, mondván, ettől majd jól fog tudni gyereket nemzeni, és így az anyósa nem szégyeníti meg a falubéliek előtt. A here a jelek szerint nem túl finom, és általános röhögés jelzi az esemény szívatás voltát, pedig ez csak a kezdet, nagydarabunk belegyalogol még egy még súlyosabb, még jobban előkészített ugratásba... De addig is menekültekkel találkoznak, akiknek a faluját feldúlták, és csak át szeretnének haladni az erdejükön. Vadászaink másnap már nem tanácskozhatnak a fenyegető veszélyről, ugyanis hajnalban harcosok ütnek rajtuk, és akit nem ölnek meg, azokat elhurcolják. Jaguármancs apjának bosszúból elvágják a torkát, de a srácnak még sikerül legalább a várandós feleségét és kisfiát, Teknőchajcsárt egy vízgyűjtő barlangba leeresztenie, ahol biztonságban lesznek, amíg értük nem jön, vagy amíg az első esőzésnél meg nem fulladnak. A támadók a foglyokat egy éhínségtől és betegségtől sújtott, túlnépesedett és dekadens városba hurcolják, ahol a lépcsős piramison szívkitépés-lefejezés kombó keretein belül Kukulkán istennek ajánlják őket. Egy napfogyatkozás miatt Jaguármancs kivégzése csúszik kissé, ezt az időt arra használja fel, hogy leszúrja a főnök, Zéró Farkas fiát... majd sebesülten visszarohan a meghitt, hazai dzsungelbe, hogy bushcraft tudása segítségével szembeforduljon üldözőivel.

...masterpiece.