Körülbelül kétévente újraolvasom ezt a "retró útikalandkönyvet", mely két enyveskezű, életképes, büdöslábú, kalandvágyó szentesi suttyó 1987-es, Szovjetunión át Japánba utazásáról szól. Egymás szavába vágva mesélik el a történteket, hogyan kerekedtek fel szinte nulla forintból karatés érdeklődésük folytán, tartóztatták le őket lépten-nyomon (az Inturiszt Hotelben még az utolsó szobalány is KGB-s volt), hogyan nem próbálgatták ki az antihigiénikus italautomatákat az elmosatlan poharakba belekötött, legyektől feketéllő, lucskos tejcsivel, hogyan hányták-fosták szanaszét kabinjukat tájfunban a Félix Dzserzsinszkij nevű hajón, mely Jokohamába szállította őket. Hogyan lettek ingyen ucsidesik (belső tanítványok) és edzettek keményen a hombuban. Hogyan mászták meg a vörös salakos Fudzsi háromezer méterét, kilopkodva a toriik (szent kapuk) repedéseiből a kamiknak (isteneknek) odarakott jeneket. Hogyan vívtak élethalálharcot hazafelé a repülőn az ülésekért az észak-koreaikkal... Mulatságos és tanulságos, megérte annyiszor újraolvasni.