Bár a hangzatos címet a kiadó választotta, minden ízében borzalmas, mert valós. A nagyváradi Dr. Nyiszli Miklós az első magyarországi deportáltakat szállító vonattal érkezik Auschwitzba, s még nem tudják, hogy e név a Harmadik Birodalom legnagyobb - akár ötszázezer főt befogadó - megsemmisítő lágere. A zsidórámpán Dr. Mengele szelektálja az érkezőket, s őt mint német egyetemen végzett, törvényszéki orvostanban jártas kórboncnokot nem küldi a barakkokba. A narrátor józanul, pontosan veti papírra a tapasztaltakat, az olvasó szinte jelen van a villanyáramot vezető drótkerítések, az ívlámpák, a vaskapuk, az őrtornyok világában. Négy kémény: krematóriumoké. "Az enyhe szél felénk hozza a füstöt. Égő hús, pörkölődött haj émelytő szaga üti meg az orromat. Orvos számára ismerős szag ez! Égő emberhús akroleint árasztó szaga, akárcsak a dögfaggyúból készült templomi gyertyáké."
Az egyik - naponta 5.000 holttestet elégető - krematóriumban kap szobát és laboratóriumot. Az SS-ekkel együtt jól tartják a transzportok szállítmányain. A krematóriumokra Sonderkommando nevű különítmény felügyel, amely tagjait négy hónap után kivégzik, mert már elég titkot láttak. Ez a tizenkettedik Sonderkommando. Az orvos részére bőségesen fordul itt elő hulla, hogy az ikerkutatáshoz, fejlődési rendellenességek (pl. törpenövés) kutatásához alapanyaga legyen. A cél, hogy a német nők ikreket szüljenek a fennsőbbrendű germán faj szaporítása érdekében.
Az A. 8450-es tetoválási számot viselő zsidó orvos, képzettségének hála, időt nyer ott, ahol csak időrend kérdése a megsemmisítés. Feleségét és lányát sikerül biztonságba helyeznie, s bár nem tudja, az orosz tűzvonal útban van felé, hogy megszüntesse az árja faj ezeréves birodalmáról szőtt álmot.
