"A tanárok gyakran mondogatják, hogy az iskolát a jó kislányok számára találták ki. De ez nem állja meg a helyét. Csak nem minden áldozat csap zajt maga körül. A baleseti helyszíneken is azt tanácsolják, először a csendben lévő sérülteket kell ellátni, mert az ő állapotuk a legsúlyosabb. Azok, akik kiabálnak, csak kiabálnak." Az ifjúsági regény nézőpont karaktere, Pára (hát ez így lefordítva nem illik hozzá; Seita Parkkola finn eredetijében Usvának hívják) tizenhárom éves (a gyerekkoron túli, a felnőttkoron inneni) lány, okos, de nem okoskodik, sok felnőttnél élesebben látja a valóságot, de nem dramatizál vagy fordul be. Bár benne van az élet alakulására "mi lett volna, ha" kérdések feltevésében. "Túl magas vagyok lánynak, így hát nem kell szépnek lennem." Szegény családból származik, ahogy iskolája is szegény, az osztályfotózást a vicsorgószörnylogós áruház egyenpólójában csinálják például végig, hogy színes ceruzákat kapjanak.

Bestia (valójában Berta) a legjobb barátnője volt, mostanra ellenségek. Vanda asszisztenskedik Bestia mellett, ez sokat elmond a gazdag családból származó, unatkozó lányról, aki meghívja Párát az áruházban tartandó születésnapi ünnepségére, ahol élete első csókját kényszeríttetné rá, de ő megszökik ("a buli egyik programszáma voltam, nem pedig vendég"). Bestia vörösre festi a szobáját és égő családi fotókat dobál ki az ablakon, mert az apja lelépett; Bestia - és vele együtt bandája - radikalizálódik, már kutyafelgyújtásnál tartanak.

Pára és haverja, a kést viselő, szintén tizenhárom éves, fiatalkorú bűnöző jellegű Kodak pedig elindulnak megkeresni az életét az áruházban töltő fiú (akinek az igazgatónő az anyja) kedvéért a Gyógyítót, aki utcakölykök légiójával a csatornában él. Vagy a rozsdás kompon. De soha nincs messze.