Innentől íratnám újra a szériát, ahol még mese, hősiesség, világépítés, móka van, a felduzzasztott oldalszám és főszereplők legyilkolászása helyett. Harry lufit csinál szüleit szidó nagynénjéből, valahogy mégsem büntetik meg muglivilágbeli mágiahasználata miatt, ugyanis a varázslóbörtönből, Azkabanból megszökött egy naggyon veszélyes fogoly, Sirius Black, és az para. Harry otthagyja Dursleyékat, a háromszintes Kóbor Grimbusszal utazik Londonba, és nem túl boldogan konstatálja, hogy egy hatalmas, fekete kutya szegődött a nyomába... az Expresszen megismerkedhet a dementorokkal, amelyek körül minden jéggé fagy, kiszívják az örömet az emberekből, s most épp Roxfort körül állomásoznak, hogy a szökevényt visszatoloncolhassák a sittre. Új tanáruk, Lupin professzor telihold után valahogy mindig gyengélkedik, ami nem akadályozza meg abban, hogy elkobozza a Tekergők Térképét, amely Roxfort térképén jelzi a személyek mozgását, és a Weasley-ikreknek nagy segítségére volt a csínytevésben. Hermione mintha több órán venne rész, mint szokott, és egyébként is: lazán alázza a mardekárosokat és tudja, hogyan kell játszani az idősíkokkal, amivel ártatlan életeket menthetnek meg. A Fúriafűz meg csak álldogál, csapkod, lerázza magáról a havat, ütlegeli a túl közel merészkedőket... :)