"Észrevették már, hogy a legkiemelkedőbb irodalmi alkotások – a Moby Dick, a Huckleberry Finn, a Búcsú a fegyverektől, A skarlát betű, A bátorság vörös kokárdája, az liász és az Odüsszeia, a Bűn és bűnhődés, a Biblia és A könnyűlovasság támadása – mind arról szólnak, hogy mekkora szívás embernek lenni? (Hát nem óriási megkönnyebbülés, hogy valaki végre kimondta ezt?) Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton,"

Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne c. munkája mellett ez a másik rövid, tömény kötet, melyet évente újraolvasandó kötelező olvasmánynak tartok. Nem etológus, hanem fekete humorban nem szűkölködő regényíró munkája, így könnyedebb, szellemesebb, de ugyanúgy fajunk súlyos hibáira mutat rá kíméletlenül - Lorenznél jókorább adag lemondással. A bölcs öreg egy-egy mondattal tesz a fejünkre helyre gondolatokat, oszlat el félreértéseket. Mesél életéről is, Az ötös számú vágóhíd keletkezéséről, végtelenül ki van akadva az amerikai kormányon és az ásványi energiahordozókkal rendezett termodinamikai dáridón, mellyel kétszáz év alatt sikerült kinyírnunk a bolygót. És jó dolgokról, mint a zene, vagy Semmelweis Ignác.

"A találgatók viszont elárultak magukról még valamit, amit érdemes jól megjegyeznünk ma is. Valójában nem érdekli őket, hogy életeket mentsenek meg. Nekik csak az számít, hogy hallgassanak rájuk – miközben véget nem érően folytatják tudatlan találgatásaikat. Ha van számukra gyűlöletes dolog, akkor az a bölcs ember. De önök csak azért is legyenek azok. Mentsenek meg életeket, mentsék meg a saját életüket is. Legyenek tisztességesek."

Figyelemreméltó, ahogy párhuzamosan Lorenz is felhívja a tisztességességre a figyelmet. Vonnegut, aki egyetlen állatot se tenne ki az életnek, aggódik, persze, bármilyen lemondó. Hallgassunk szavaira. Újra és újra.