Bár folytatások tendenciáinak megfelelően a cselekmény zárt térből kirajzott (Jakarta utcáira), a nyers, szó szerint ütős koncepció elveszett, átadva helyét egy indokolatlan hosszúságú, részint beépülős, részint keresztapás történetnek. Még mindig sokkoló a gyorsaság és vadság, ahogy az indonézek kutyaeledelt csinálnak ellenfeleikből, de ezen már túl vagyunk a sokkal jobban sikerült első rész kapcsán. Rama, az elálló fülű,  kölyökképű, de brutális közelharcos rendőr, családja védelmében elfogadja, hogy bevonul a sittre (hónapokról volt szó, de két év lesz belőle), hogy a helyi hatalmasság fiának, Ecónak a bizalmába férkőzzön. Kiszabadulva láthatjuk, ahogy Eco nem hajlandó megelégedni a szereppel, amit apja, Bangun, neki szán, hatalmas területek birtokában mindenhatónak vélve magát a család elveszettnek hitt tiszteletét állítaná vissza erőszakkal, de baklövést követ el a rivális japán Gotókkal szemben, s apja a vérfürdőt elkerülendő inkább bocsánatot kér és érdekeltségeket adna át ellenségeiknek békecsomagként. Úgy gondolom, ez egy szép körmondat volt, ha nem érthető, szóljatok. A mozi végén van egy látványos autós üldözés, meg Rama egyszerre harcol két veszélyes tömeggyilkossal, a kalapácsos csajjal és a fém baseballütős emberrel, de amúgy felejtős.