Két óra alatt 2700 vágás, szinte semmi CGI, annál több Namíb-sivatag, kaszkadőr és pirotechnika; a forgatókönyvíró-rendező George Miller hetvenévesen rebootolta, másfél évtized felkészülés után, 1979-es őseredetijét, és a végeredmény lenyűgöző lett. Sivatag, tűz, száguldás kaotikus autókon, torzszülöttek - ugye nem hangzik úgy, mint amit feltétlenül meg kell nézni?! Pedig de. A székhez szögez. Nyers szűkszavúságával kibont egy posztapokaliptikus világot, és nem színészkedő színészeket látunk, hanem alternatív valóságot. Max Rockatansky ex-rendőrt halott szerettei kísértik, és maga is inkább ösztönlény, mint bármi más. Az olaj-/vízháborúk korszakában elkapják az isteni Halhatlan Joe hadfiúi, akik a Valhallában hisznek, hogy ott bigmekelhetnek a hősökkel egy cseppet sem középszerű halál után. Max általános donor, vérzsák lesz egy kocsin, amíg ki nem szabadul és fel nem kerül Furiosa tankerére, aki Joe háremét csempészi az áhított Zöld Hely felé. Skulófarm és Gázváros konvojai is bekapcsolódnak az üldözésbe, az ütemet négy óriási dob és egy lángoló elektromos gitár szolgáltatja, egy csak a hangszerek számára kialakított járgányon. Kiélezett szituációk, porvihar, anyatej, 10/10, pedig csak akciófilm.
