Maga Eisenhower tábornok is felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi pontosságot kár keresni benne, mindenesetre nagyon jó kis amerikai második világháborús piff-puff mozi ez. 1944, a német győzelem reménytelen, bár az orosz frontról visszarendelt Hessler harckocsizó ezredes szerint már '41-ben is az volt. Utolsó esélyként offenzívát indítanak az Ardennekben, a szövetségesek vonalai mögött ledobott, angolul beszélő diverzánsok segítségével. Hessler, aki a legfajsúlyosabb karakter a történetben (a kiváló Robert Shaw játssza) kap egy Királytigrisekből álló páncélos dandárt, és hozzá iskolásfiúknak látszó tiszteket, akik a legemlékezetesebb jelenetben a páncélos induló eléneklésével meggyőzik hazaszeretetükről. Az ezredes tisztiszolgája, az öreg Konrad a fiaiért él, míg ő a háborúért, ez a feszültség tapinthatóan növekszik. És ott vannak a további személyes drámák: amikor mást ölnek meg a hibádból. A merénylő fiú helyett kivégzett apa, a kényelmi szempontból az SS-nek magát megadni akaró hadnagy, aki miatt a bajtársát géppuskázzák le. Ezek a konfliktusok adják A halál ötven órája igazi erejét, nem a hazafiaskodó amerikai vonal, melyet e helyütt említésre sem tartok méltónak, bármennyire is kedveljük Charles Bronsont, Telly Savalast vagy éppen Henry Fondát.