A könyv második fele alapján forgatták, ugyebár, s La Rochelle-nél még vígan a protestánsok fejére lehet döntögetni a bástyafalat egy laza vallásháború keretein belül, de a sztori vége felé már akadtak volna igencsak fajsúlyos jelenetek, melyeknek közük sincs az első rész kardcsörgetős, szívassuk a bíboros gárdistáit jellegű vicceskedéseihez, s a rendező ezekkel láthatóan nem is tudott mit kezdeni. Ahogy a Milady az ujja köré tekeri szigorú, puritán börtönőrét, hogy megölesse vele Buckinghamet - hát Felton korántsem ilyen bárgyú, ágrólszakadt orangután volt, és nem adta olcsón az urát. A Milady fölötti ítélet kimondása - a könyv egyik legfelemelőbb és legsúlyosabb fejezete - is buta és plöttyeteg lett. D'Artagnan szerelméből, Constance-ból már idejekorán ügyefogyott komikát faragtak, ennek megfelelően halála sem lehetett drámai. D'Artagnan megöli Rochefort grófot? Mifaszom van!? Senki sem szólt a rendezőnek, hogy helló, Dumas írt ám több könyvet is még, s ez a két ember a Húsz év múlvában már barátok? Ráadásul egy olyan jelenetsor végén szúrja le, ami inkább hasonlít majomtangóra, mint párbajra. Richard Lester bárcsak inkább forgatott volna még egy bohóckodós Beatles-filmet, ezt a képességeit meghaladó anyagot illett volna másra bízni.