Két Harry Potter-könyv volt, amit nem szerettem, ez az egyik, de legalább adaptálni jól adaptálták. Harry a játszótéri hintán üldögél, láthatóan kinőtte már kissé, nyilván egy korábbi fejlettségi szintre próbál visszamenekülni énvédő mechanizmusilag. Dementorok érkeznek, nagyon kemény élőholtak, elvarázsolja őket, hopp, már el is tanácsolták Roxfortból, a kiskorúak iskolán túli mágiagyakorlása ügyében. Na jó, nagyon nem tiltották ki, próbálkozni azért lehet, de ízelítőt kapunk, mi folyik itt: a Mágiaügyi Minisztériumban annyi Orwellt olvastak, hogy tisztára meghülyültek tőle, ráadásul azt sem hiszik el csóri kis hobbitnak, hogy Tudjukki visszatért. Caramel miniszternek üldözési betegsége van Dumbledore-ból kifolyólag, a nyakára is ülteti a rózsaszínbe/ciklámenbe öltözött varangyszerű Umbridge-t, aki nem vesztegeti az idejét, elkezdi kiépíteni totalitárius fasiszta diktatúráját Roxfort jobb napokat látott falai között. Az ikrek köszönik szépen, ők kabbegyíkok, leléptek. Piton megpróbálja Harry Voldemorttal összenőtt elméjét ápolgatni, nehogy arra ébredjünk, hogy az ifjoncnak a fülén csorog ki az agyveleje egy szép reggelen, de belelátunk a fejébe, hogyan szívatták halálra James Potterék, s ettől tisztára durca lesz. Végül feltűnnek a jujdeijesztő(en túljátszott) halálfalók - haló, maradt valaki az Azkabanban egyáltalán, vagy már akárki ki-be jár?!