NAGYON régóta nem olvastam Stephen Kinget, s be kell valljam, az Európa Könyvkiadó remek borítója volt az, mely nosztalgiával töltött el. Mégiscsak fontosak a külsőségek? Hát persze. Belelapozva csekkoltam az egyes szám első személyű narrációt, mely kedvenc Christine-nek is sajátossága; a főhős szintén egy fiatal srác, aki Heimlich-féle módszerrel megment valakit a kaja általi fulladástól, stb. A sztori 1973-ban játszódik, mely korszak érthetően kedves a negyvenhetes születésű írónak, aki gyakran elénk varázsolja az akkori forró nyarak rock and roll slágerektől hangos világát. Közepesnél kicsit jobban szórakoztam a Joyland-en; szokás szerint lassú, de messze nem olyan nyögvenyelős, mint King sok regénye, melyek miatt leszoktam róla. Idén - 2014-ben - megjelenik még a Doctor Sleep magyarul, mely az óriási klasszikus, a Ragyogás folytatása, abba is bele kell kezdjek majd, hátha a név kötelez.
Joyland egy vidámpark Észak-Karolinában, ahol "örömet árulnak", s ahol az egyetemista Devin Jones munkát vállal. Reggelente odasétál Mrs. Shoplaw panziójából a tengerparton - már messziről látszik a két hullámvasút (a Gömbvillám és az Agyrázó), továbbá az óriáskerék. Devin mindenes kisegítő lesz, aki gyakran beöltözik Howie németjuhásznak, a park kabalaállatának, mely szerelésben negyedóra bírható ki rókázásos hőguta nélkül. Megtudjuk, hogy a park egyetlen "sötét attrakciójában", a Rémségek Háza nevű elvarázsolt kastélyban egy Linda Gray nevű nő szelleme kísért, akinek anno itt vágták el a torkát borotvával. A 300 oldalas könyv első 150 oldala a vurstlival és a nyári szezonnal van tele, a második 150 oldalban színre lép Mike, az izomsorvadásos kisfiú a sárkányrepülőjével, és édesanyja, Annie, a MILF, aki sikeresen kigyógyítja Devint tönkrement kapcsolatából, és természetesen a kötelező (számomra meglehetősen motiválatlan szálnak tűnő) sorozatgyilkos is testet ölt.