Túlírt kváziközépkor. Az első két évadot simán elfogadtam felvezetésként, de már csak nyújtják a sztorit, mint a rétestésztát. A második széria végén ugye ígéretesen, nagy tömegben felbukkantak a Mások és zombik, körbevették a kövér Samwellt, rá is néztek nem túl barátságos arccal - logikusan túl sem élhette volna ezt az élményt... ám a Másokat továbbra se szerepeltetik, Sam helyett ugyan elpatkol pár újabb főszereplő (ez már tendencia) a rajongótábornál a biztosítékot igencsak kicsapó, utolsó előtti epizód esküvőjelenetében (Castamere-i esők). Valamivel emlékezetessé kellett tenni ezt az évadot, ha másként nem megy, hát a rajongók traumatizálása árán. Brienne-ék töretlenül kutyagolnak Királyvár felé, a legvégére hurrá, oda is érnek; Jaime nem tanult semmit, továbbra is nagy a pofája, hát lecsapják a fegyverforgató kezét és a nyakába akasztják, na ez végre megtöri és fűnek-fának elpanaszolja, hogy nem is olyan rossz fiú ő, az uralkodót is csupán azért döfte hátba, mert városszerte mindenkit meg akart égetni. Havas Jon és Ygritte egymásba hömbölödnek a zord északon, majd a távozó ficsúr kap pár nyilat a hátába. Csupán Daenerys nem szívja végig a szériát, sőt szerez nyolcezer főnyi elit rabszolga-hadsereget, aztán kétezer zsoldost, na meg egy várost. Másodjára végignézve (nem mostanában) ezt az évadot is valószínűleg jobban fogom szeretni, de a rengeteg üresjáraton akárhány újranézés sem segít. Amikor Tywin kiosztotta, hogy ki kivel házasodjon, az mondjuk mókás volt.