Ottlik Géza a magyar irodalomtörténet számomra egyik legnagyobb alakja, aki higgadt, józan stílusával, fanyar humorával, rövid és hatásos leírásaival újra és újra lenyűgöz. Sokszor szereplői egyetlen mondatával világossá tesz számunkra mindent. E kisregényt (melyet születése századik évfordulója alkalmából jelentetett újra meg a Magvető, ugyanabban az igényes kiadásban, mint pár éve másik kedvencem, Bodor Ádám hetvenik születésnapjára A részleg c. elbeszélést) az Iskola a határon előtt írta, de narrátora ugyanaz, s barátja, Halász Péter figurája (közös) szerelmek kapcsán bukkan elő. Kávéházak, utcalányok, úri szalonok világa, budapesti villanások.

Itt hozakodnék elő azzal, hogy Ottlikkal ugyanabban a háztömbben gyerekeskedtünk, bő egy emberöltő eltéréssel: Bartók Béla út 15, ő a B-ben, én a D-ben. Amikor azt írja, hogy Gellért-hegy, vagy Feneketlen-tó, nagyjából sejtem, mit érezhet.