Deadpool

 2016.02.15. 20:36

deadpool.jpgRühellem a szuperhősös mozikat. Rozsomákot és Iron Mant még elviselem valahogy, a többiek inkább csak idegesítenek. Ám ezen a hétvégén, kvázi Valentin-napra időzítve berobbant az R-besorolású filmek piacára Deadpool, amely gyártására a Century nagy nehezen köhögte ki a 58 millát, és hát négy nap alatt 150 milliót hozott az Államokban és még 125-öt világszerte (még ha Kínában betiltották is). Igen, kedves stúdiók, szükség van az iróniára, öniróniára, káromkodásra, vérre, kikacsintásra. Már a főcímnél imádtam, ahol nevek helyett nem épp hízelgő jelzőkkel illették a készítőket, egy levegőben pörgő autóban zajló verekedés kimerevített állóképére. Wade Wilson, ex-katona, 41 hulla után (hét hetente egy, mint ahogy más fodrászhoz jár) piti zsoldosként, afféle gettó Robin Hood-ként éli életét és fantasztikus, intelligens, jól működő kapcsolatot épít ki egy kurvával. Aztán kiderül, hogy áttétes rákja van a főbb szerveiben. Felajánlják neki, hogy egy zuglaborban felerősítik a sejtjeiben a mutációt (lásd X-Men, akik ezt alapból tudják). Meggyógyul, sőt halhatatlanná válik, még levágott végtag visszaregenerálásra is képes, viszont ezentúl a bőre úgy néz ki, mint egy domborzati térkép. Álarc tehát szükséges, és vörös ruha, amin nem látszódik meg a vér. Nincs más hátra, hogy beüljön az indiai fickó taxijába - akit szerelmi riválisa megölésére buzdít - és megkeresni a doktor urat, aki válogatott kínzások adrenalinjával indította el a mutációt, és hát Xavier professzor hiába szeretné, Deadpool csak szuper, nem hős, ha utóbbi a pszichopaták pátyolgatásával jár, inkább a Jack Baueres módszerekben hisz - a 41 hamar megduplázódik. Pedig a ruciból kidagadna a tartalék tár, emiatt anti/hősünk annyi tölténnyel gazdálkodhat csak, ami pisztolyaiban van, így számolja lövéseit és az utolsó golyóval egyszerre három fejet lő szét. A nagy leszámolás előtt pedig a taxiban felejti a Hello Kittys táskájába rámolt arzenált.

deadpool2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://holdkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr298391608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bekaphatode 2016.02.21. 17:29:53

A hype miatt belekezdtem, de örülök, hogy fél óra után elaludtam rajta. Megpróbálom tisztelni a blogod, hogy ne írjak válogatott káromkodásokat (amik jellemezték ezt a rövid időt feleslegesen a filmben), de ez egy híg fos. Szegényebb vagyok fél órával.

Holdkorong 2016.02.21. 19:05:11

Ízlések és pofonok, én imádom! Laza és felhőtlen szórakozás volt.

bekaphatode 2016.02.22. 11:02:21

Egyértelműen! Asszem ez volt az utolsó képregény mozi, amit megnéztem. Nem nekem való.
süti beállítások módosítása