Amikor Kelly (Clint Eastwood) a foglyul ejtett német alezredesnél aranyrudakat talál, leitatja és megtudja, hogy a nácik 14.000 hasonló rudat őriznek egy bankban, 30 mérfölddel arrébb, az arcvonal mögött, egy Clermont nevű francia kisvárosban. Egysége három nap kimenőt kapott egy porfészekben, így Kelly nem habozik, megszervez egy magán/katonai akciót, ahol a résztvevők egyenlően részesednek a 16 millió dollárnyi zsákmányból. A legnehezebb Bazi Joe (Telly Savalas) őrmestert belerángatni a vállalkozásba, aki nem vállalna felesleges életveszélyt, de három nap múlva úgyis visszaküldik őket az első vonalba, s bár azt nem lehet nem csinálni, ezt lehet, a katonáknak tetszik az ötlet, hogy ne az ötvendolláros zsoldért, hanem egy vagyonért kockáztassák a bőrüket. Kelly egy aranyrúd segítségével zárótüzet is szervez az áttöréshez, s csatlakozik hozzájuk Csodabogár (Donald Sutherland), aki Sherman tankjaival a páncélos támogatást biztosítja. Egy túlbuzgó amerikai repülő szétgéppuskázza a járműveiket, így gyalog, a felszerelést cipelve vágnak neki az útnak, mely egy elaknásított szántóföldön is keresztülvisz. S a célnál három Tigris tank várja őket...
A Kelly hősei rendkívül komplex film, humor és halál, bajtársiasság, helytállás éppúgy megtalálható benne, mint az arctalan rendszer, a hadsereg kifigurázása és az egyén jól megérdemelten központba állítása: a hadianyagban dúskáló, kövér amerikai tábornok, aki a harci szellemet hiányolja katonáiból, a vezérkartól értesül róla, hogy áttörést ér el, és boldogan osztogatná a kitüntetéseket, de a valódi hősök beérik a tizenhatmillióval is. Lalo Schifrin főcímdala, a Burning Bridges hihetetlenül édes és fülbemászó, már a film elején jelzi a nézőnek, hogy nem kell borzalmakra felkészülni.
