Egy leskelődő műhold elvész: letér a pályájáról, emiatt programjának megfelelően megsemmisíti magát. Feketedoboza átsüvít a Föld légkörén, Ausztráliában esik le, belepattog egy krokodil szájába, a hatalmas hüllő pedig lenyeli. Már sejthetjük, hogyan jön a képbe Steve Irwin, a bakancsos-rövidnadrágos, tagbaszakadtóvodás-kinézetű természetbarát, a bamba vigyorával, vicces stílusával és taglejtéseivel, állatvilág iránti csillapíthatatlan imádatával... A CIA két ügynököt küld az információval teli búgócsigáért. A kroki egy kövér, duplacsövűvadászpuskás-oldalkocsismotoros, rengeteg harapós kutyával rendelkező farmerhölgy teheneit pusztítja, aki mindent megtesz, hogy puskavégre kapja, a befenyített helyi vadőr emiatt kedvenc magánállatkert-igazgatónkat és nejét, Territ hívja segítségül, fognák be az állatot, mielőtt emléktárggyá avanzsál. A házaspár igazából mintha végig természetfilmet forgatna, csak pár percet szerepel együtt a többiekkel; bemutatnak pár jószágot (mint a férjét elpusztító, mérgező madárpók, megmentenek egy kengurubébit, stb.), s a termetes hüllő hátára ugranak, ahogy az ő köreikben kvázi szokás. Szóbanforgóhoz képest a Bud Spencer mozik szürreális, nehezen emészthető művészeti alkotások, de nagyon kedves. Pótolhatatlan vagy, Stevie.