Életem első regénye. Szinnai Tivadar fordította, s kicsit furcsa módon Old Shatterhand nem belülről (a klasszikus Winnetou 1-4. rész egyes szám első személyű narrációjától eltérően), hanem kívülről van jelen. Kiváló kalandfüzér, nem szószaporítós, pár mondattal felvázolt helyzetekkel és jellemekkel operál. Cirkusztulajdonos elszabadult, vérengző fekete párduca az Arkansas egy gőzhajóján. Butler mérnök farmjára támadó csavargóhorda (trampek) elkergetése. A vasút pénztárát kifosztani kívánó trampek csapdába csalása, stb., stb. A hősök szerethetőek; ott van például Droll néni, aki sipító hangja és furcsa lebernyege dacára férfi, nagyon is erős és egyébként magánnyomozó. Bicegő Frank, aki egy kis csellel leelőzi az indián törzs legjobb futóját. Lord Castlepool, a világutazó skót nemes, aki imád fogadni és pompás céllövő. Old Firehand, aki a vérontás tekintetében az előzményekhez képest megmosolyogtatóan Shatterhand-szerű liberális tendenciákat mutat. Winnetou. aki továbbra is nehezen viseli, ha sértegetik; és maga a nagy vadász, a már sokszor emlegetett Old Shatterhand, aki ha kell, fenyegetően lép fel a pár száz fős, ellenséges utah törzzsel szemben (mert tudja, nem skalpolják meg, sőt nagyon imponál nekik ez a viselkedés) és a legnehezebb csávából is kivágja magukat, mert mindig tudja, hogyan ébresszen tiszteletet, például a soklövetű Henry-karabélyt nem esik nehezére csodapuskaként beállítania. Firehand bányát akar nyitni a tonkava törzs tulajdonát képező, legendás Ezüst-tónál, ahol csákányozni se kell, elég benyúlni a sziklahasadékokba, hogy egy marék barnás, drót-/mohaszerű anyagot húzz elő - ez majdnem színezüst. Belecsöppennek a navahók és utahok háborújába, igyekeznek elkerülni a kínzócölöpöt és régi szokásukhoz híven igazságot osztanak a Vadnyugaton. Korabeli lektűr, nagyon kellemes. Szerintem A Medveölő fiát is újraolvasom.