Odaszegezett a képernyő elé, s innentől nem halogathatom soká - bár nem érdekelt sosem a krimi mint műfaj -, hogy megpróbálkozzak a végtelenül karizmatikus Jo Nesbø egyik skandináv krimijével. A Fejvadászok cím magyarázata: a két rivális fő karakterből az egyik egy top HR-menedzser, a másik egy ex-elitkatona, akit személyek követésére képeztek ki, s ebbéli képességeit nanotechnológiával is erősíti.
Előbbi, a 168 cm mély Roger Brown, műkincstolvajlással igyekszik luxuséletszínvonalát fenntartani, a munkahelyén meginterjúvoltakból értékes információkat szed ki, betör hozzájuk és értékes festményeiket másolatokra cseréli. Rubens Kalüdóni vadkanvadászat című képe megoldaná ő és gyönyörű felesége, Diana jövőjét, de a tulajdonos, Clas Greve nagyon nem áldozattípus. És amikor a bűntény során az ő ágya mellett csörög ki Diana mobilja, Roger elgondolkodhat azon, jól tette-e, hogy megtagadta az anyaságot a nőtől... Menekülnie kell az esős, fenséges norvég erdőkben, van amikor traktorral, melyről egy döglött fehér kutya fityeg alá, és olyan erőpróbákat kiállnia, melynek során emberre is alig kezd emlékeztetni.
