A harmincadik századi, sokadik világégés utáni, áram helyett gőz hajtotta New Yorkban, egy jeges februárban játszódik a fiatal írónő folytatásos regényének első hetven oldala. Egy húszemeletes házban - melynek a felső felét összezúzta egy lezuhant műhold - lakik a Langton família, egy megnyerő tolvajklán, mely kisebbik lánya, a vagány Edwina - Winie - már megkapta azt a kiképzést, melyet apja egy fiúgyermeknek szánt volna. Rendszeresen az asztalon hagyja puskáját (édesanyja legnagyobb bosszúságára), és a tűzlétrán közlekedik, a tizedik (az utolsó lakható) szint az övé (a legalsón az őrszemek strázsálnak, a következőn az öregek élnek, stb.). Winie nem szereti hosszú haját, mely verekedésben előnytelen, sem a funkciótlan női ruhákat, ám egy szép napon családi nyomásra (hát ezt nevezik családnak, ezt?!) fűzőt és szoknyát kell öltenie, ugyanis estélyre indul nővérével, a csábító Audrey-val. A városban ugyanis feltűnt a Mesterkulcs, egy antik zsebórához hasonlító szerkezet, amellyel akár egy páncélterem falán is át lehet hatolni. Ám a célpont fejét mégsem Rey csavarja el, hanem akaratán kívül Winie, miután a szimpatikusnak látszó fikusz mellett kikapja a gazdag ifjú kezéből whiskey-jét és a kényelmetlen szituáció tompítása reményében felhajtja...