Az MTV saját gyártású sorozatában egy éve vámpírok, farkasemberek és zombik lepték el a kaliforniai San Fernando völgyet, a rendőrség Élőholt-elhárító osztaga ("Na nyomás, nyírjanak ki valamit!") pedig pisztollyal, teleszkópos karókkal és morbid poénokkal igyekszik pontot tenni a nem túl bonyolult ügyek végére. Ál-reality (a hangtechnikus mindig belóg a képbe) trash, a 20 perces időtartam ideális elalvás előttre, már ha bírod a negyvenfokos hőségben a forró aszfalton felfúvódott, kidurranó delikvens látványát, s nem botránkozol meg, ha a Nyugdíjasotthonban rendőrünk véletlenül az egyik bácsit veri agyon baseballütővel, mert zombinak nézi. Apropó, senki sem felejtette el, hogy elindult a South Park 16. évada?!

Bear, tudod, hogy szeretünk meg minden, de ez harmatgyenge. Megvannak hozzá a képességeid, hogy jó ifjúsági regényt írjál - ez még nem az. Mint többszörös apuka és főcserkész, pontosan tudod, hogy a gyerekek nem hülyék, ezt légy szíves tartsd szem előtt a későbbiekben. Ez a Beck Granger nevű főszereplőd ritka irritáló okostojás lett. "Tizenhárom éves korára Beck többet megtanult a túlélés művészetéről, mint a legtöbb katonai szakértő egész életében." Ne bassz. Ezt bár le se írtad volna. Már az első oldalakon elveszed a fejlődés lehetőségét a kis übermenschtől. A pajtásai, akiket magával hurcol a dzsungelbe megdögölni, olyanok, akiket Leacock "bamba pacáknak" nevezne. Létezésük egyetlen célja és értelme, hogy még az olvasónál is sokkal korlátoltabbak, így Beck, akit rövid életében felváltva tréningeltek a maszájok, busmanok és ki tudja még miféle természeti jóemberek, szép intelligensen a szájukba rághatja, hogy mi a szitu. Az "igyunk vizet kivágott halszemekből" és "basszuk bele a machetét a tigriscápa agyába" című jelenetek sem feltétlenül jól sikerültek vagy kellettek ide. És amit fordulatoknak szántál a végére, azokról jobb nem is beszélni. Olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha vasárnap reggel a Sky Channelen nem túl szofisztikált rajzfilmeket néznék. Na mindegy, próbáld újra.

1989, Afrika. A németek, franciák és angolok versenyeznek a kontinensért, utóbbiak állnak nyerésre, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, az kell, hogy Patterson ezredes időre megépítsen a vasútvonal számára egy hidat a Tsavo-folyón. Bűbájos hely, a neve azt jelenti, "Mészárszék". És hogy méltó legyen rá, a munkások (egymást is utáló afrikaiak, hinduk és mozlimok) tízesével kezdenek el hullani, mert éjszakánként emberevő oroszlán irtja őket, mindjárt kettő. Patterson kiváló vadász, nyilván fél Indiát halomra lőtte azelőtt, de Szellem és Sötétség (melyek a bennszülöttek szerint halott varázslók lelkei, és nem akarják, hogy a fehér ember meghódítsa a fekete földrészt) ellen nem megy semmire, így az enyhén mentális zavarokkal küszködő Remington segítségét kell kérnie. Ez az egyik kedvenc filmem, most láttam kábé huszadjára, a történet megtörtént eseményeken alapszik. "Mindenkinek van taktikája, amíg ki nem ütik. Nos, barátom, most kiütöttek. Tőled függ, hogy talpraállsz-e."

A filmsorozat és a könyvek hatalmas sikert arattak és ennek egyetlen oka van: a Trónok harca tényleg jó. Az első kötetből forgatott tíz egyórás epizódban megismerhetjük az uralkodói házakat és tucatnyi főszereplőt, de érezhető, hogy ez csupán nyitány, a papíron már az ötezredik oldalnál tartó történet épphogy csak elindult. A sok sablonnal leszámoló ál-középkori sztoriban szinte nincs is természetfölötti elem, épp csak annyi, hogy sejtsük: a későbbiekben elszabadul a pokol. A családok hatalmi harca a fő csapásirány, de már semmi kétség, a közeledő télben a Fal északi oldalán, az évezredek alatt a jég alatt szunnyadó Mások felébredtek, és a bűnözőkből, fattyúkból és egyéb szedett-vedett népségből álló Éjjeli Őrségnek igencsak fel kell kötnie a fekete gatyáját, ha pajzs akarnak lenni az emberek birodalma előtt. A továbbiakban is jócskán repkednek majd a fejek, abbiztos.

Aki fegyverpornót akar nézni, annak ajánlom bátran; a hangsúly a modern hadviselésen van, Navy SEALS-eseket kísérhetünk el bevetésekre. A háttértörténet minimális, szerintem annyi sem kellett volna, főleg a záró, öntökönnyalogatásos temetést tudtam volna hiányolni. Costa Ricában kell kiszabadítani egy CIA ügynököt, s kiderül, hogy a terroristák az amerikai népre fenik a fogukat (mondjuk már Vonnegut is úgy vélte, a világ jobban fél tőlük és utálja őket, mint a nácikat, szóval ne csodálkozzunk se most, se ha 24-et nézünk). S ehhez speckó mellényeket is kapnak: bármi alá felvehetik, detektor nem mutatja ki, robbanó gél van bennük 500 kerámiagolyóval, szóval például ha sikerülne gyárlátogatás keretein belül eljutni a Fehér Házba, a másnapi takarítóknak lenne egy kis dolguk.

Tarsem Singh súlyos, mágikus látványvilágával már lenyűgözött A cellában, amikor egy sorozatgyilkos elméjében bolyonghattunk. A Halhatatlanok szinte végig mintha egy sötét színpadon játszódna, a képek itt is szépek, (a 300 után szabadon) az akciók is, de egyébként a szereplőknek még a tej is megalszik a szájában. A készítők találomra benyögtek neveket a görög mitológiából, ez most megint divat. Jön a nagy Mickey Rourke a csótánysisakjában, rendetlenséget tenni Hellászban, és keresi az epiruszi íjat, hogy a titánok kiszabadításával az isteneknek se legyen jó napjuk.

Megvan a sajátos bája, hogy visszafelé olvasom az Őrség-alciklus köteteit... na mindegy! :) Ankh-Morpork városában szokás szerint pezseg az élet, például a törpék és trollok szívesen kitaposnák egymás belét, de Karott káplár ezt nem hagyja (mindenki más vékony zsírréteggé változna a macskakövön), még ha Zsámoly és Törmelék segédőrök eleinte legszívesebben ugyanezt tennék egymással. Vinkó kapitány az esküvőjére készül, a hullák pedig sokasodnak, ugyanis valaki ellopta egy újfajta fegyvernek, a mordálynak a prototípusát - érintett az Orgyilkosok és a Bohócok Céhe, miután egy felrobbantott sárkány megszünteti a köztük lévő falat.

Az angol főrang ezúttal Pandora szelencéjét keresve utazza be keresztül-kasul a Földet, papa-mama-gyerekek pedig együtt örülhetnek a kanapéról nézve az újabb Indiana Jones-klónt. Bocs a spoilerért, de egy  jelenet mégis emlékezetes, amikor a női főszereplő lelövi a férfi főszereplőt, ritka az ilyesmi. Ettől azonban nem válik jó Tomb Raider-filmmé. Hiányzik a játékokra jellemző monumentalitás, és Lara Croft megformálásához korántsem elég táskaszájjal bikiniben domborítani a jet-skin.

Abszolút zseniálisan rakja elénk a vámpír mítoszát a maga földszagú valójában, páratlanul  meseszerű képi világgal, mindezt humorral fűszerezi; és utóbbi az, amely segít helyén kezelni a témát. Ez a film mindent tud, ijeszteget, megnevettet, a kriptákon túl tele van kedvességgel (infantilis apa-fia-szerű kapcsolat a professzor és segédje között), kibontakozó szerelemmel. Sikerült hozzátennie a szükséges pluszt Bram Stoker klasszikusához - Polanski 1967-es alkotásával nyugodt szívvel le lehetett volna zárni a műfajt.

Személyes kedvencem a Rejtők közül. A megbízhatóan életveszélyes tettestársak közül jó néhány szerepel benne, például Piszkos Fred, a mindent tudó vén tengeri dög, aki ellenségére, Fülig Jimmyre hárítja a küldetést, hogy találja meg az állítólagos utazgató milliomosokkal teli, eltűnt hajót, és a Radzeert, melyen cimboráik, a kikötők legveszélyesebb martalócai kísérték az előbbit egy biztosítótársaság felkérésére. Jimmy, mint a Boldogság-szigetek egykori uralkodója, szokásos hangvételű és helyesírású levélben informálja San Antonio főherceget, hogy első hajó megfeneklett egy felmerülő atollon, s a Radzeert szándékosan juttatták hasonló sorsra, ugyanis ha már váltságdíjat nem kérhetnek a főrangokért (hiszen őket szerződtették a védelmükre), legalább felkutatásukért befolyt jutalom hadd üsse a markukat. Jimmy elindul a mentőexpedícióval, s igazán könnyű dolga lenne, hiszen pontosan tudja, mi történt, kedélyállapotára csak az vet árnyékot, hogy Fred zsinóron rángatja, továbbá, hogy a kormányos Rézgróf lett (aki mellesleg Milton Winter korvettkapitány, titkos kiküldetésben), aki ugyanolyan félelmetes verekedő, mint ő, és szintén szemet vetett a kapitányra, Kalóz Pepire. Megérkezve az Incognita Archipelre szomorúan tapasztalják, hogy Sárkány Huang kalózai tartják markukban a szigetet. Csont Muki örülhet, ha okoskodásaiért nem verik agyon, az ijesztő tengerészkísértet, a Zöld Pofa pedig szerencsére továbbra sem jelenik meg.

Amikor Vin Diesel megnyúz egy nyulat és finom paprikást készít belőle új-szerbiai lakásában, melynek nejlon fedi az ablakát, átjött Mathieu Kassowitz korábbi munkájának, a Gyűlöletnek a hangulata. Aztán átváltott akciófilmbe, végtére nem bántam (ketrecharc, tengeralattjáróra feljutás, Bering-szoros motorosszánokkal és robotrepülőkkel), ám onnantól, hogy eljutottak New Yorkba, 180°-os fordulattal nézhetetlenné válik az egész. Egy városi legenda szerint a rendezői változat egy órával hosszabb.

Nézzétek meg, nagyon jó! :) A magyar cím valami nézhetetlen családi mozit sejtet, de nem! A Kincs, ami nincs, meg kis túlzással az Indiana Jones 1. jut róla eszembe. Dwayne Johnson a főszereplő (akit a Faster óta nagyon bírok), szóval az akciójelenetek kissé keményebbek. A fejvadászt megbízója azért küldi Dél-Amerikába, hogy hazahozza aranymacska után kutató fiát, a helyi népnyúzó hatalmassággal pedig természetesen le kell számolni, amit sok humorral lazán-faszán megoldanak. És amikor kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a dzsungelben, okvetlenül felbukkannak a majmok...

Hehe, bizony, gondoljatok, amit akartok, megnéztem mindenféle barátnői kényszer nélkül, mert kíváncsi voltam rá. Az álompár végre egymáséi lesz, esküvő, nászút Brazíliában, ám beüt a krach egy gyorsan növekvő magzat képében. Bella ugye még ember, és a baba elkezdi kiszipolyozni meg kitördelni a bordáit, szóval várható, hogy a szülés, már ha eljutunk odáig, nem lesz komplikációmentes, főleg, hogy a farkasok természetesen ki akarják csinálni a kis élőholtat, vagy bármi is legyen az.

A kilencedik századi Írországban Kells apátja hatalmas falat építtet kolostora köré, hátha védelmet nyújt a fosztogató vikingektől. Brendan papnövendék még nem járt azon túl, ám a hozzájuk érkező híres kódexkészítő rábírja, hogy kimerészkedjen, zöld tintának való bogyókat szerezni. Az erdőt védelmező tündérlány menti meg a farkasoktól, s össze is spanoskodnak, ahogy kell.  Aislingnak egyébként van egy dala, amitől beszarsz-behugyozol. Nagyon komoly ez a mese. Többek között a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót kérték fel rá, ugyanis a rendezőnek bejött a Magyar népmesék animációs formanyelve. Gyerekhülyítő takonygombócok helyett jobb, ha ezt nézetjük meg utódunkkal! A Book of Kells valóban létezik, ír nemzeti kincs.

Adott ugye Ankh-Morpork, ahol kedvenc Városőrségünk nem kevés elszántsággal igyekszik(?) fenntartani(?) a rendet(?). És a sivatagos Kleccs. E kettő között a tenger színe alól felbukkan egy új szárazföld, Leshp, melyet mindkét állam magáénak követel egyszerre partra lépő halászai jogán, el is kezdődik a háborúra készülődés a politikusok érdekeltségei mentén. Felmerül bennem a kérdés, miért is szeretek újabban Pratchettet olvasni, a feltűnően sok üresjárat ellenére. Mert kedves. Szellemes. Tuti a szókincse. Akadnak jó gondolatok. Sok laza át- (és le-) nyúlás van a mi világunkból. És hát ugye mókás. Tehetünk ezüst nyakörvet a farkasemberre, aki emberi alakban egy bombázó szőke nő, de ne legyünk ott, mikor levakarja magáról a fúrófej hegyével, mellyel Leonardo rögzíti tengeralattjáróját az elhaladó hajóhoz, hogy ne kelljen annyit pedálozni.