Mármegintmégegy II. világháborús FPS... Karcos, filmhíradó-szerű köntös, archív felvételek. Ez hangulatkeltőként kevés. Újítás nyomát hiába is keresnénk, de el lehet puffogtatni vele napbeindítóként a reggeli kávé mellett. Radarunkon sárga nyíllal a fő küldetés, kék(ek)kel az alküldetés(ek) iránya látható, előbbi lehet Észak-Afrikában egy V2-es rakéta elpusztítása, utóbbi az előbbihez asszisztáló SAS katonák kiszabadítása börtöncellájukból, a rakéta tervrajzának lefényképezése, stb. A rövid, ötletszegény pályákat mintha MoH pályatervezővel kreálták volna maguk a széria rajongói. Elő a davaj-gitárral és a partizánok élén irány a rettegett keleti front, a havas út Sztálingrádba! Vagy a decemberi Ardennek. Vagy valami. Egynek elmegy. Még egy bőrnek. Ha már. Ott egy tank, keressük meg a hozzá való páncélöklöt. De kézigránát is megfelel. Nem kellemetlen amúgy, csupán felejtős.

... maga-készítette hajóján (The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making).

"... És te vagy a legokosabb szörnyeteg, akivel csak találkoztam.

- De hány szörnyeteggel találkoztál már?

- Nos , ott vagy te... és a leopárd meg az emberfarkas. Még csak tizenkét éves vagyok! Azt hiszem, a három tiszteletreméltó szám.

- Nem nevezném azért statisztikai mintavételnek. Sebaj, ma a te küldetésed sínein robogunk, nem az enyémen. Én nem állok készen. Egyszerűen nem. - A-tól Ly-ig szeme könyörgőre fordult. Könnyek gyűltek benne fényes türkizszínűen, csillogón."

Mese. Kőkemény, színes, belevaló, szárnyaló mese. Gyermekeket-nem-hülyéneknézős, felnőtteknek is pazar. A kiváló Ciceró Könyvstúdió fordítónak Kleinheincz Csillát kérve fel, aki ezer éve fantasy berkekben tevékenykedik és maga is író. Ügyes munkát végzett, akárcsak a szerző, Catherynne M. Valente. Nemdebár nem feltétlenül jó, ha egy történetet nem kell elképzelni, olyan élesen és tisztán és plasztikusan jelenítik meg előttünk, ám esetünkben feltétlenül jó...

Szeptember egy omahai kislány, akit a Zöld Szél leopárdja hátán kirepít a szülői házból, át a Szélességen és Hosszúságon, s belepottyant a Visszás és Vészterhes Tengerbe. Szeptember, aki világéletében könyvimádó és kalandvágyó volt, nekivág a furcsa világnak, s hamar elfogadja Viszlát boszorkánytól küldetését: vissza kell lopnia egy jövőbe látni segítő fakanalat, melyet az új uralkodó, a csodabirodalomba bürokráciát bevezető Márkinő oroszlánjai őriznek. Eljutva Pandemonium városába, a Márkinő gyorsan új feladatot kényszerít rá: az ősz országának közepén lévő Rémgyapjú-erdőben található üvegkoporsóból el kell hoznia a korábbi uralkodó, az eltűnt Mályva királynő kardját. Társaival, a lelakatolt szárnyú sárkánygyíkkal és egy máriddal neki is vág, de hát tudjuk rég, a barátok (családtagok, stb.) arra jók, hogy foglyul ejtsék őket és zsarolják velük az egyszeri hőst... Mennyi idő adatott Szeptembernek Tündérföldén? Hazatérhet-e mamájához? Haza akar-e térni világunkba? Hogyan hat Tündérföld az emberi lélekre?

Valódi könyv.

Klasszikussá kell váljon.

"Minden mesének így kell véget érnie, hogy az utolsó oldalak sarkai mögött már a következő történet kukucskál elő, még többet ígérve: holdfényt, táncot és ünnepséget, térj csak vissza, ha eljön a tavasz."

N.-nek, szeretettel. "Mindenki el tud viselni még több szeretetet."

Ted Mosby 2030-ban hosszan, nagyon hosszan meséli gyermekeinek, hogyan jött össze az anyjukkal, akiről még sokáig, nagyon sokáig nem tudjuk meg, kicsoda... 2005-ben Ted New Yorkban lakik Marshall Eriksennel, később hármasban Lily Aldrinnal, aki Marsall lelki társa és a fizikai is kilenc éve. Robin Scherbatsky tévébemondó, kerülgetik egymást Teddel, de csak nem jön össze a kapcsolat, összejön viszont egy esküvői torta kapcsán a cukrász Victoriával, amit Robin csak műmosollyal és üveges szemmel tud fogadni. Ám az ideálisnak tűnő Victoria egy ösztöndíj kapcsán két évre Berlinbe utazik, és a távkapcsolat nem egy működőképes fogalom. Barney Stinson az egyéjszakás kapcsolatok császára, egy videokazetta kapcsán legkínosabbjelenetelmesélős estét tartva a bárban kiszedik belőle, hogy a Békehadtesthez bevonulni szándékozó monogám hippi volt, míg egy öltönyös le nem kapcsolta a csaját, ekkor választotta a metamorfózist öltönyosbe... Üdítőek ezek a húszperces epizódok, tényleg mókásak, csak ajánlani tudom felkelés utánra, lefekvés előttre, kajálás közbenre, s hamarosan nekiállok a következő évadnak, hiszen ez még csak a kezdet.

"- Ide hallgass, Fred! Én ugyan nem vagyok tagja semmiféle úri kaszinónak, és mindenfelé foglalkoztam már csempészettel! De ha süllyed egy hajó, és segítséget kér, hát én akkor odamegyek, ha elkárhozom is, és nyomban bilincsekben visznek a börtönbe. És ha azonnal nem fordítod a hajót délkeletnek, akkor megfoglak a nyakadnál, és addig verem a fejedet a hajó korlátjához, amíg öt nap kell hozzá, hogy lesmirglizzék róla az agyvelődet." Ezt Rozsdás mondja, aki megszökött a légióból, és valószínűleg kemény jassz lehet, ha ilyen hangot meg mer ütni Piszkos Freddel, az óceán miniszterelnökével szemben... Rejtő kicsit botladozva, de már sok erényével vág neki első Radzeer-történetnek. A verekedéseknek itt még súlya van, emberek nyomorodnak meg az összecsapásokban, nem csupán látványosan elszállnak egy-egy pofontól, s még a főhősök is menekülnek a túlerő elől ahelyett, hogy legyalulnák ellenlábasaikat. Tom Leven húga elindul megkeresni bátyját, aki gyilkosság vádja elől a légióba menekült, miután a nője lelkesen másolgatta katonai jellegű találmányának tervrajzait. A kikötői szegénylegények részvénytársaságot alapítanak Leven kimenekítésére, Fred pedig, miután elszerencsejátékozta pénzüket, hadihajót lop számukra, melyet egy ciklon után sikeresen legalizálnak, Fredet pedig brutálisan megmosdatják, hogy alkalmas legyen tiszti szerepére... A tét növekszik: egy hátsó-indiai tartomány sorsa kerül a kezükbe, életben kell tartani Earl of Sudessex őexcellenciáját, mialatt Leven becsületének visszaszerzéséért küzdenek, s néha felhangzik Fred rideg kommandója a parancsnoki hídról: "sört!"

A kis herceg című könyv többek között arról is szól, hogy a fölnőttek elveszítették a szépség iránt fogékony látásmódjukat a praktikus, mérhető dolgok látásáért cserébe, emiatt a gyerekek többet észrevesznek, példának okáért egy csukott óriáskígyóban az emésztődő elefántot, nem tévesztenék ez ábrát össze egy kalappal. Tehát a rajzolással kapcsolatos álmainkat nem szabad feladni, vigyázni kell továbbá a megöregedéssel. Arról is szól, hogy a rossz magvak hajtásait meg kell tanulni felismerni és nem szabad halogatni kigyomlálásukat, mert nem öröm, amikor majomkenyérfák borítják el az ember pici, háznyi bolygóját. Arról is szól, hogy ha nincs semmid és szomorú vagy, a naplementében például még mindig gyönyörködhetsz. Arról is szól, hogy a fölnőtteknek kvázi szükségszerű az álmok és szépségek helyett praktikus dolgokkal foglalkozni, hiszen lehet a puszta életben maradás a tét (például repülőgépjavítás a Szaharában egyheti ivóvíz időtartamáig) – de észbekaphatnak néha... Szó esik a virágok ellentmondásosságáról, alattvaló nélküli mégoly bölcs uralkodóról, konkurencia és csodáló nélküli hiúról, iszákossága feletti szégyenkezése miatt ivó iszákosról, csillagokat birtokolni vélő haszontalan üzletemberről... de nem ragozom tovább. Ez egy fontos könyv, ha rég olvastad, olvasd el újra! Minden, rövid fejezetnek súlya van, és a róka, nos hát a róka igazán tisztán látja a lényeget a szívével.

Ki ne sejtene rosszat a remake szó hallatán? Szükséges-e Raimi trilógiáját, mely a láncfűrészes és vadászpuskás horror óriási klasszikusa, a hajánál fogva előcibálni? Nos, kellemesen csalódtam. Vígjátéki elemek kihagyva, sztori modernizálva, alaposan átgondolva. A képek szépek. Tényleg hatásosak, nagyon is. Az őseredetik rajongói és az új nézők egyaránt megtalálhatják számításukat e régi-új epizódban. A maszkok bő negyed évszázad elteltével persze kifinomultabbak, ezáltal a meseszerű jelleg helyett az emberi hús meggyalázása felé fordul a látvány... Miának hamarosan csengetnek, ha nem jön le a szerről, hát négy fiatallal egy ódon, veszélyes tárgyakkal (feszítővas, szögbelövő, stb., stb., a vendégmarasztaló pincéről nem is szólva) teli erdei faházba vonul vissza. Egy vérfagyasztó küllemű könyv lapjairól felolvasott igéknek hála a környéken lakozó démonok felütik fejüket, és brutális sebeket okozva átveszik az ifjoncok teste fölött a hatalmat... Hosszú az éjszaka, és az esőtől kiáradó folyónak hála a menekülés útja lezárult. "Ma mind megdöglötök", ígéri Mia hamarosan pajtásainak, mindazonáltal a vége felé, amikor közlik vele, hogy "eljöttem a lelkedért", teljes komolysággal reflektálhat ekképp: "azt kurva rosszul tetted!" :)

Kibaszott jól írsz, Verhulst. Nagy példakép vagy. Mint Steinbeck, vagy Bodor Ádám. Hogy lehet így mesélni - durva, mocskos, emberi dolgokról ennyire higgadtan, fekete humorral? Érzéketlenül érzéssel. A zseniális Vonneguttól valójában soha nem kaptam semmit. Szóval, írjál még a rétegednek.

Amikor egy könyv elvisz egy ismeretlen hangulatú ismeretlen világba, ahová az utolsó oldal elolvastával soha nincs visszatérés: szeretem ezt megkapni. A Problemszki Szálloda egy szögesdróttal kerített belga menekülttáborba kalauzol el, ahol a világ nyomorult népeinek civilizációtól megkínzott, silány példányai várják, hátha megkapják a nem-túl-valószínű levelet menekültstátuszukról. Nagyfarkú négerek, kick-box-kedvelő, unalmukban unatkozó csecsenek, tamil tigrisek, szomáliaiak, albánok, sierra leoneiek, van itt mindenféle náció, akik hajók konténerei közé bújva, vagy kamionok rakterében kucorogva életben maradtak, hogy lebukjanak a vámvizsgálaton. A narrátor, Bipul Masli, fényképésznek indult, főleg miután szerencsésen exponált, amikor nővére agyát kiloccsantották, s nem átall egy éhező kisgyerek haldoklásán élősködni a csúcsfotó erejéig, csak a légy hiányát sajnálja. A negyedik blokkban nem túl vidám az élet. Cigarettaszálakkal fizetnek egymásnak és próbálnak... Mit is? Semmit. Kollektív nihilizmus. Ez az.

Két Harry Potter-könyv volt, amit nem szerettem, ez az egyik, de legalább adaptálni jól adaptálták. Harry a játszótéri hintán üldögél, láthatóan kinőtte már kissé, nyilván egy korábbi fejlettségi szintre próbál visszamenekülni énvédő mechanizmusilag. Dementorok érkeznek, nagyon kemény élőholtak, elvarázsolja őket, hopp, már el is tanácsolták Roxfortból, a kiskorúak iskolán túli mágiagyakorlása ügyében. Na jó, nagyon nem tiltották ki, próbálkozni azért lehet, de ízelítőt kapunk, mi folyik itt: a Mágiaügyi Minisztériumban annyi Orwellt olvastak, hogy tisztára meghülyültek tőle, ráadásul azt sem hiszik el csóri kis hobbitnak, hogy Tudjukki visszatért. Caramel miniszternek üldözési betegsége van Dumbledore-ból kifolyólag, a nyakára is ülteti a rózsaszínbe/ciklámenbe öltözött varangyszerű Umbridge-t, aki nem vesztegeti az idejét, elkezdi kiépíteni totalitárius fasiszta diktatúráját Roxfort jobb napokat látott falai között. Az ikrek köszönik szépen, ők kabbegyíkok, leléptek. Piton megpróbálja Harry Voldemorttal összenőtt elméjét ápolgatni, nehogy arra ébredjünk, hogy az ifjoncnak a fülén csorog ki az agyveleje egy szép reggelen, de belelátunk a fejébe, hogyan szívatták halálra James Potterék, s ettől tisztára durca lesz. Végül feltűnnek a jujdeijesztő(en túljátszott) halálfalók - haló, maradt valaki az Azkabanban egyáltalán, vagy már akárki ki-be jár?!

A nyolcvanas években, amikor nálunk is megjelentek az első műholdas csatornák, hétvége reggelente odaszegezett a képernyő elé a rengetegféle új, nyugati (és távol-keleti) rajzfilm. A Sky Channelen a gyerekeknek szóló blokk vége felé tűntek fel a G. I. Joe-k, Amerika hős fiai (és ritkábban lányai), akik minden egyes alkalommal sűrű fegyverropogás és harsány hujjogatás közepette megmentették a világot a gonosz Cobrák pusztító tervétől, kiknek ördögi, fémálarcos parancsnoka az utolsó percben sátáni kacajjal minduntalan olajra lépett, de legalábbis valami légijárműbe, hogy átmeneküljön a következő epizódba. A Transformers és a szánalmas Csatahajó után a Naaagy Amerikai Játékgyártó cég úgy döntött, ezúttal G. I. Joe bábukból kíván sok-sok százezerrel többet értékesíteni, hát létrehozta e szellemileg egyáltalán nem megterhelő alkotást, ahol vegytiszta, csili-vili díszletek között gyönyörködhetünk robbanásokban és garantált, hogy a látványos kommandósakciók láttán az összes tini mitesszerjei kifakadnak. Ráadásként ott a tibeti betét a hegyoldalban szaltózó nindzsákkal, a hülyére nyomogatott atomtáskákról nem is szólva. Nézzétek, ha már utólagosan 3D-be konvertálták. Vásároljatok. Csörögjenek a dollárszázmilliók. Nem ártana újranézni a pontosan efféle hazafiaskodó szennyáradatra reflektáló Amerika Kommandót.

Megjelenésekor a WC-n olvastam ki kéthuzamban, s így fél évtized múlva újraolvasáskor ugyanez történt, pedig nem állt szándékomban sem nosztalgiázni, sem hagyományt teremteni. Szellemes ez a sovány kis kötet? Azt hiszem, valójában nem. Mondhatnók, szellemességet nyomokban tartalmazhat, így nem leszünk totál igazságtalanok (pl. még a sikerültebbek közé tartozik a következő, a személyes kedvencem: „Amikor Jakab a Mikulástól kapott egy medvét, ez csak azért szegte kedvét, mert ő az a srác, kit egyszer egy grizzly majdnem ízekre szedett szét.”). Az eredeti szövegeket nem ismervén kérdés, a fordító mennyit vett el, illetve tett hozzá. A cím ugyan ügyesen rímel a szerzőre, eredetiben a magyar alcímen futott: Az osztrigasrác mélabús halála és más történetek. Egyet biztosra veszek: minden gót csajnak, akinek Jack Skellington vigyorog a táskáján, megvette a pasija, szóval veszteséges semmiképpen sem lehetett.

Charlie - azazhát Karl - bár alig húszéves, az Óhazában jócskán sportol és olvas, hogy átkelve a Nagy Vízen azonnal vadnyugati szuperhős lehessen - már a nyitó kötetben sem sokáig játssza őszintén a zöldfülűt... St. Louis és általában a városi élet/ házitanítóskodás nem neki való, hát atyai barátja, a puskaműves Mr. Henry leszerződteti geodétának vasútvonal építéséhez. Sam Hawkins, a vidám kis vadász veszi kézbe nevelését - ha minden kötél szakad - s láthatjuk, hamarosan túlszárnyalja mesterét... A bölények déli vonulása, s nyomukban a musztángoké zajlik, lehet pecsenyét lőni és lasszóval lovat fogni. Grizzlyt ölni Bowie-késsel. Charlie legjellegzetesebb speciális képessége a sok közül, hogy képes egyetlen ökölcsapással leteríteni ellenfelét, innét kapja megtisztelő hadi nevét: Old Shatterhand. Sajna, az Atlantic and Pacific Company az apacsokkal nem egyeztetett, hogy a földjükön vezetik át a tűzparipa útját, emiatt nevezett törzs szomorú lesz, s mikor púpos, sápadtarcú tanítójukat fajtársai lelövik, kifejezetten idegessé válnak... Sam Hawkins a tolvaj kajovákkal védeti magukat, de elszabadulnak az indulatok, Winnetou, a fiatal apacs főnök ellenségnek tekinti Shatterhandet, az hiába vív érte késpárbajt, szerencsére közel az idill, a Pecos-folyó völgyében álló pueblóban... Már amíg a nuggetre - aranyrögre - éhes fehér banditák hagyják...

A fölötte patetikus nyitójelenet emlékezetes lehet az Ace Ventura 2-ből, eredetiben azonban nem egy mosómedve zuhan le jó magasból, hanem Hal barátnője, akit Gabe Walker hiába próbál megmenteni, kicsúszik a kezéből. Placcs. Szomorú. A Sziklás-hegység hegyimentőinél nem mindig vadregényes az élet, néha elfajulnak a dolgok, mint amikor mesterségesen előidézett repülőszerencsétlenség közepette három, darabonként harmincmillió dollárt tartalmazó, jeladóval felszerelt bőrönd landol a hóviharos terepen, és egy csapat, fegyverekkel állig felszerelt rosszarcú lelkesen noszogatni kezdi a helyszínre érkező szakembereket, hogy jó kutya módjára hozzák nekik oda őket. (Mondanom sem kell, az emberöléstől sem ódzkodnak.) "Ennyi. Mára végeztem", mondja a függőleges sziklafalon kapaszkodó Sly, miután a főgenyát piroshelikopterestül lerúgja a mélybe. Hülye :)

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő 1. vesz-Éjjes bosszorgány. Kihasznájjja hogy. Egy beképzeltt alag került. A hállólyába neki. Ne pofffázz! Puccolly inét. Mert nadjon gönnyen llehet. Hodj Egysszerüüen lellő nek. Legalláp is elvissznekk. jjól nészől ki Te. Nem issmerred 5. vesszééjjes Bosszor gán. Netuddkki. Viva Dumas! Viva la legion! Rejtő Jenő kissé még nyikorgó, ám örökbecsű és imádnivaló regénye egyszersmind A három testőr-parafrázis is. Milady szerepében La Rochelle (!) grófnő, a bíboroséban a kormánybiztos és Athoséban a világ legveszélyesebb embere, Senki Alfonz... Tuskó Hopkins begyűjt egy tarkólövést, melyet ellenlábasának, a helyesírásáról hírhedt Török Szultánnak hála kihever, s egy századosi egyenruhában szélhámoskodva Laméter kapitány vesztét okozná, de két állandó jellegű tettestársával kiköszörüli a csorbát, lévén az alakoskodás és tolvajlás legmagasabb szintű professzora. A díszlépésfetisizmusban szenvedő Potrien őrmester szerint Csülök kissé családiasan fogja fel a légiót, emiatt megkülönböztetett figyelmével tünteti ki... Jó ez neki? Már most sem... A háttérben egy magánkézben lévő gyémántbánya várakozik szerényen, holott a törvény betűje szerint állami tulajdonban kellene lennie.

Old Shatterhand a geodétáknál kapott összeggel hazaruccanna Európába, de egy hajótörésben elveszíti mindenét; felcsap hát detektívnek, feladata, hogy a fiatal, elborult kedélyállapotú William Ohlertet, aki egy bankház tulajdonosának költői hajlandóságú fia, kiszabadítsa egy Gibson nevű csirkefogó karmaiból. Hősünk és példaképünk összefut a szikár alakja és koponyaszerű arca miatt Old Death néven közismert híres erdei vezetővel. Körülöttük forrong Texas és Mexikó: az indián elnök, Juárez és III. Napóleon háborút viselnek, miközben a rabszolgatartó déli konföderáció söpredéke, a szélnek eresztett rabszolgahajcsárok bandákba verődve kötnek bele fűbe-fába. Alkalomadtán fehér csuklyás köpenyt öltve Ku-Klux-Klánosat játszanak, ám a két nagy vadász elkap belőlük egy bandányit, akik fölött a város törvényt ül, de lincselés helyett inkább csak megszégyenítik őket, s éjszakai utcabált rendeznek. Shatterhand magán felejti a fehér álruhát, így a seriff kilátásba helyezi az erős ágakon pompás himbálózást, majd elveszíti három egyetlen elülső fogát. Winnetou, akinek alapjáraton célja az indián törzsek egyesítése, maximálisan elveszíti béketűrését, ugyanis a komancsok hitszegő módon békés apacs falvakat prédálnak fel, ráadásul a követeit is legyilkolják egy semleges területnek hitt fehér erődben, szóval halálcsapdát állít egy völgykatlanban és a mészárlástól sem riad vissza, ha a komancsok nem fogadják el békefeltételeit... márpedig azok igencsak elborultak... Old Death fiatalkorában az ópium és szerencsejáték szorításában váltókat hamisított testvére rovására, s egész életét a jóvátételre szentelte, melytől egyetlen lépés választja el.

Egyetlen sornyi kedvező kritikát sem olvastam róla, és mi tagadás, Arnold visszatérő filmje is némileg kínosra sikeredett; az elégedetlen Sly kizárta a rendezőt a vágószobából, mindazonáltal nem is emlékszem, mikor láttam a Fejlövéshez fogható dögös akció/krimit. Már az első két perc hangulata feltette a mércét és ott is maradt, mindegy, hogy csupán egy lineáris bosszúhadjáratról van szó. Jimmy Bobo, alias James Bonomo, a volt haditengerész, többszörös sittes bérgyilkos karaktere összevetendő az 1986-os Cobretti felügyelőével, ugyanaz az almazabáló, kissé infantilis, emberi vérprofi. Egy megbízás után ki sem fizetik, társát halálra késelik egy bárban és rá is hasonló sors vár, de simán megvédi magát, és egy koreai származású nyomozóval, Taylor Kwonnal követni kezdi a magasra futó szálakat. Néha pisztolyt fognak egymásra, mert egy zsarunak a végén úgy is be kell tartatnia a törvényt (de hogyan folytathatná a nyomozást, ha a törvényt megvásárolták már?). A jó csaj - mellesleg tetoválószalonos - immár nem a főhős párja, hanem a lánya; hiába, Sly mégiscsak a hatvanhatot tapossa. A két átlag feletti fizikumú ellenfél tűzoltófejsze-párbaja (némileg az 1995-ös Bérgyilkosokra reflektálva) szó szerint odavág, mindez említésre méltóan vagány zenével körítve.