Odaszegezett a képernyő elé, s innentől nem halogathatom soká - bár nem érdekelt sosem a krimi mint műfaj -, hogy megpróbálkozzak a végtelenül karizmatikus Jo Nesbø egyik skandináv krimijével. A Fejvadászok cím magyarázata: a két rivális fő karakterből az egyik egy top HR-menedzser, a másik egy ex-elitkatona, akit személyek követésére képeztek ki, s ebbéli képességeit nanotechnológiával is erősíti.

Előbbi, a 168 cm mély Roger Brown, műkincstolvajlással igyekszik luxuséletszínvonalát fenntartani, a munkahelyén meginterjúvoltakból értékes információkat szed ki, betör hozzájuk és értékes festményeiket másolatokra cseréli. Rubens Kalüdóni vadkanvadászat című képe megoldaná ő és gyönyörű felesége, Diana jövőjét, de a tulajdonos, Clas Greve nagyon nem áldozattípus. És amikor a bűntény során az ő ágya mellett csörög ki Diana mobilja, Roger elgondolkodhat azon, jól tette-e, hogy megtagadta az anyaságot a nőtől... Menekülnie kell az esős, fenséges norvég erdőkben, van amikor traktorral, melyről egy döglött fehér kutya fityeg alá, és olyan erőpróbákat kiállnia, melynek során emberre is alig kezd emlékeztetni.

Kaiju (japán): óriási szörny. Jaeger (német): vadász. A kaijuk a Csendes-óceán két tektonikus lemeze között keletkezett dimenziók közötti Törésen át érkeztek, s a Föld országai a jaeger nevű robotokat találták fel ellenük, melyeket a terhelést megosztandó, két-két harcművészetben jártas pilóta irányít belülről. Aki szereti nézni, ahogy a mecha felragad egy tankhajót és pofán csűri vele a türkiz vért spriccelő idegent, az jól járna, ha közben nem kellene több köbméter drámán túltennie magát. Guillermo Del Toro ezúttal nem előzte meg korát, sőt visszaesett vagy harminc évet, s újra bebizonyította, hogy a CGI-orgia önmagában továbbra sem garancia a jó szórakozásra. Tipikusan az az alkotás, ami érdekelt ugyan, de unalmas ahhoz, hogy egyhuzamban végignézzem, negyedjére sikerült, bár minden idők legbénább, lelkesítőnek szánt beszédénél rezgett a léc, hogy elkeseredésemben kárt teszek magamban. Kedvesen bárgyú, általános iskolás szintű, esetleg egyszer újranézhető.

Tedd azt, amit akarsz.

A kövér és cseppet sem talpraesett Bux Barnabás Boldizsár egy esős novemberi reggelen osztálytársai szívatása elől Korándi Károly Konrád antikváriumába menekül, ahol elbűvöli egy rézszínű könyv, melyet némi lelkiismeretfurdalással ellop és az iskola lomtárában elrejtőzve olvasni kezdi. Az első fejezetben (mely az ABC "A" betűjével kezdődik... s ami ideát játszódik, a kötetben pirossal van nyomtatva, s ami odaát, az zölddel) a vihartól nyögő Zengerdőben különböző fajok követei - a fénylő lidérc, a kőkerékpáros sziklaevő, a denevéren lovagló éji manó és a fikarc, akinek hátasa egy versenycsiga - tábortűz körül rájönnek, hogy mindannyian ugyanazon esemény miatt indultak el a Kislány Királynő Elefántcsonttornyába: Fantázia birodalmát elkezdte elemészteni a terjeszkedő Semmi, melyben területek és életek tűnnek el: aki odanéz, az az érzése, mintha vak volna. Egy fiatal hős indul el megtalálni a gyógymódot a rontásra, s amikor Söpredékország Kísértetvárosában fény derül arra, hogy az emberek világa Fantáziával karöltve beteg, Barnabás ráébred, hogy cselekednie kell, és áthághatatlannak vélt határt léphet át. Ám a valóra vált kívánságok az emlékei és önmaga elvesztésével járnak - aztán következhet a Régi Királyok Városa, a Köd-tenger, a Betemetett Képek Bányája és a sok-sok kinyúló mesecsáp, a végtelentörténetek, melyek elbeszélésére más alkalommal kerítünk sort.

„Sir Maxbell jól tudta: ez az ő napja! Minden szem figyeli. Előrelépett, és a bennszülöttek nyelvén így szólt:

- Keresni, hivi-hivi - (fehér földrajzkutatót jelent) - nektek, nálatok eltűnést gazi-hazi hozzátok, tőled bisunga orang mami-hami!

És kissé büszkén körülnézett. Ödön, a kannibál főnök vállat vonva mondta Watsonnak, korrekt angolsággal:

- Ez hülye, nem? Öreg urakkal előfordul az óceánon.”

Mr. Theobald Lincoln, a Pacific Ocean Trust vezérigazgatójának fia szerelembe esik, de Charlotte, a táncosnő nem akarna semmirekellőhöz menni, szóval gyorsan és lehetőleg kevés munkával világhírűvé kellene válni. Az újsághirdetésre Gustav Bahr, az elveszett földrajzkutató is jelentkezik, akit a hajón el lehetne vinni összkomfortos szekrényben, így megtalálása elvileg garantált, két fok ide vagy oda. Sajnos, az illető rosszkor megy el fürödni, így a higiénia áldozatává válik expedícióstul.

Rejtő kiváló formájában mutatkozik meg előttünk (mínusz légió), a kabaréba illő, hullámzó színvonalú bolondozáson túl, kedvenc tengerészeim univerzumát jócskán továbbépíti többek között a Zöld Pofa kísértetével, Nyolcemeletes Drugiccsal és Melanie nevű létrájával, a Velő Tanyával, a Szépen Fizetek Világítótorony és Falatozóval és a Na, mi újság Wágner úrral, mely valójában Brigitta, a pestishajó. Piszkos Fred pedig csak kavargatja a málnaszőrt, amit nézni is rossz…

„Kegyed jó hászból való uralkodó, de aszt hiszem megállt volna a Kegyed királyi délceg vére is, mint ahogy én is úgy éresztem, hoty megállt a szívdobbanásom, mint a mozsárba tört zsebóra, ha fazon nélküli aranyt képeznek belőle.”

És hát az adu ász: Fülig Jimmy levelei, melyekről egykori királytársa, St. Antonio főherceg, a Boldogság-szigetek uralkodója semmiért nem mondana le! :) Bár hősünknek nem sok ideje lehet körmölni, hiszen az árnyékból kell figyelnie ingerülten, hogyan választ csillagot Pepita Ofélia mindenféle jöttmenttel...

„És akkor szemberöhögött zsebredugott kézzel a Bőkezű Rócsild. Nem a gazdagsága miatt volt Bőkezű és nem a gazdagsága miatt volt Rócsild. Rócsildnak azér hívták, mert esz ety gazdag svéd mágnás, s egyszer amilyen szerencsés esz a Bőkezű, elütötte őt autó következtében. És akor fizetett sokat, mer a haverok, akik ety kapu alá vitték asz elgászolt Bőkezűt, kicsit hozzásegíteték a lábát ety töréshez. Még azt is megtették neki (barát asz barát!), hogy a fejit odaütögették, úgy hoty mire kijöttek a mentők, már kórházképes volt és elvitték. Így asztán a Rócsild 1. csomó pénct fizetett, és ha a Bőkezűnek esze van, akkor halgat a Buszkó Mocsingra, aki aszt monta, hoty gyorsan tolják ki asz egyik szemét, mert ami bisztos asz bisztos. Akkor élete végéig kosztya van, mert eszért ételjáradék illeti a törvényből és a szeméből kifolyóan. De hiába a Buszkó Mócsing bolondos jó szíve (felsékedet sem zaklatá asz öt dollárért, pedig mostanában nem dúskál és hiába nyúl a zsebébe, továbbá másokéba: örekszik). Szóval ételjáradék nem lett, pedig az elgázolóval szemben igazi kitolás esz a szem lett volna. A bal. Nem is lett volna kár, mert teljesen dijoptriásá rövidült a látása. Íty is sok pénct kapott, mert mire a kórhászig értek amennyire lehetet ő maga is meglaszította két ujját a foglalatukba és ütyesen, a mentőszekrén oldalával, hasítást végzett a lábán. Talán ha kicsit messzeb van a kórház, elhatároszta volna hoty kitolja magának a feleslegesb szemit, amit könnyelműség volt, hoty nem teve. És akkor ő fiszetett minden barátjának 1 liter bort és 10 cigarettát! Pedig eszek segítettek neki. Csak én magam két bordáját nyomtam be a hüvelykujjammal! (Mer barát asz barát!) Természetes, hoty rosztett helyébe roszt várj. Egy hónap múlva elütötte őt a hentes autója és olyan elsősegéjbe részesítettük, hoty a rendőrposzt mondá, közbenjár nekünk a vöröskereszt kitüntetésért. Azonal elkötöttük a vérzést és hiába elmondott mindennek, esz a Buszkó Mócsing, aki nagyon kegyetlen is tud lenni, egy rántással helyretette a kificamodott kart és valaki gyorsan megfésülte. Képzelheti magát felsék az ő helyébe, ahoty esz a csirkefogó rúgott, harapott és átkozott és még vigyáztunk, hoty ruhájával a tócsába se érjen. A mentő kikérte magának, hoty ide elhívták és a hentes mekkérdezte tőle hoty két eset van: Vaty akar húsz frankot, vaty egy pofont, vaty feljelenti zsarolásért vagy elmety a fenébe. Ötödik nincs. Esz a tanulsák abból, ha valaki barátajival hála nélküli.”

Begépelek egy fontos párbeszédet, mely Dr. Lecter és Crawford ügynök  között hangzik el. Mads Mikkelsen és Laurence Fishburn, mellesleg.

„- Amikor bement hozzá az előadóterembe, maga már tudta, hogy romboló hatású környezetbe küldi.

- Nyolc lányt öltek meg Minnesotában. Will elkapta a gyilkosukat.

- Elkapta a gyilkos betegségét is. Csak arra gondol, hogy mit jelent ölni.

- Inkább ő legyen egy kicsit őrült, minthogy újabb ártatlanok haljanak meg, és ezt ő is így gondolja

- Will is ártatlan.

- Igen. Ő az… és Will igazán az. Túlél mindent. Bárhová küldöm, mindig visszaküzdi magát önmagához.

- Nem mindig. Eddig. Ma neurológiai vizsgálaton volt. Nem találtak semmi rendellenességet, ami nagyon felizgatta.

- Azt akarta, hogy találjanak valamit?

- Azt akarta hallani, hogy nincs mentális betegsége.

- Maga szerint elmebeteg?

- Will problémája az, hogy túl sok tükör-neuronja van. Gyerekkorunkban teli van velük a fejünk, segítenek a szocializálódásunkban, aztán elhalnak. De Willnél megmaradtak, ami, tudván, hogy ki ő, veszély. Amikor kiviszi őt egy bűntény helyszínére, Jack, a levegőbe mosva ott vannak a sikolyok. Egy ilyen helyet ő nem csak visszatükröz. Magába szívja.”

Will Graham különleges ügynök az FBI-nál, ami azt jelenti, hogy nem tényleges ügynök, ugyanis túl labilis, ám beleérzőképessége révén kiváló profilalkotó. Pszichiáterének, Dr. Hannibal Lecternek köszönhetően visszakerül terepre, aki részt vesz nyomozásaiban, de másképp viszonyul a sorozatgyilkosokhoz, mint az elvárható... Elmebetegekben nincs hiány, például egy gyógyszerész az erdőben nagy tápértékű komposztba ássa diabéteszes kómába helyezett áldozatait, hogy a testükön növő gombák felismerhetetlenné tegyék őket... A sorozat alkotói a kiváló A bárányok hallgatnakig nyúltak vissza. Nagyon szeretem azt a thrillert, és ezt is, amit értő kézzel forgattak belőle.

Ugye, jól emlékszem, hogy nem is volt főcím? Az hatalmas plusz pont. Na, mi legyen a nézőkkel, akik csuda, ha nem hánynak már be a kétezertízesévekeleji szuperhősfilmdömpingtől? Részemről mondjuk köpök az összes pállott szájú, bugyiját kívül hordó bazári majomra, de Farkas karaktere engem sem hagy hidegen (persze, Robert Downey jr. is megugorja a lécet). Főleg, hölgyeim, hogy a világ egyik legjobb pasija, a hatalmas izomtömeget durván leszálkásított Hugh Jackman kelti életre a vásznon. Mint 100% heterót, azért mással is meg kellett fogni - ez lett a két fő helyszín, Alaszka és Japán. Előbbi hangulata a havas hegyekkel és utcákkal, yukonmenti redneckekkel és grizzlyvel kellemesen hard, a Japános kicsit-más-világ meg nagyon más, kész felüdülés, bírtam volna még. Ahogy az evőpálcikát állva hagyni balszerencsés, mert temetői füstölőre emlékeztet. Szóval, Farkas közvetlen közelről örülhet a Nagaszakira dobott atombombának, közben lement a kútba egy ősi családból származó mini-rizsevőt, aki pár évtized alatt Ázsia legnagyobb elektronikai cégét építi fel, csak Logan öngyógyító képességére volna szüksége, hogy ne haljon már meg. Farkas örül a találkozásnak, semmi több, de mégis mélyen beleásódik a családi vonatkozásokba, ugyanis Yashida unokáját, Marikót, aki a kizárólagos örökös, a yakuza kicsit folyton megpróbálja elrabolni, apukát meg mintha frusztrálnák a recesszív gének... Persze, hiába a sok magas szintű harcművész, nindzsák, miegymások, ha Logan-ünk minden sérülésből visszaregenerálódik, meg kellene fosztani ettől a képességétől. Ha a VÉÉÉGSŐŐŐ LESZÁMOLÁÁÁSon kicsit dolgoztak volna még úgy forgatókönyvileg, meg mínusz húsz perc, jobban bírtam volna, de összességében jó szájízt hagyott maga után.

Carpenter klasszikus B-kategóriás akció-vígjátéka - kelet és nyugat, régi és új, misztikum és poén. A kínai fekete mágia a legmodernebb 1986-os dizájnnal keveredik, a szörnykép a falon neonfénnyel van körbefuttatva... s liftből is válhat csapda, ha elárasztjuk vízzel, vagy gázzal. Szeretendő, s mondanom sem kell, egyáltalán nem megerőltető... :) Jack Burton kamionsofőr kikíséri a reptérre harcművész barátját annak menyasszonya elé, ám rosszarcú kínai punkok elrabolják a lányt, mert Lo Pan-nek, akinek lelke kétezer éve lubickol a semmiben, zöldszemű lányt kell nőül vennie, hogy fizikai testben születhessen újjá. Örülni akar a vérzésnek! Jack hamar shotgunok és pengék között találja magát, ahogy a misztikus díszletek megelevenednek, rohamnál magára lövi a mennyezetet, s a főgonosznak is megmondja a magáét, igaz, az előbbi smárolástól rúzsos szájjal. De aki reflexben és késben ilyen penge, az lehet laza, bár a farmernadrágot vétek a csizmaszárba tűrni! :)

Korongvilág úszik az űrben, négy elefánt hátán, melyeket egy meteorlyuggatta páncélú óriásteknős hordoz... ám közeledik egy (mágiátelszívó) vörös csillag, s a találkozás után az idill várhatóan nem lesz kirobbanó siker... Pratchett második, szertelen, sajnálatosan túlírt regénye szervesen az első után veszi fel a fonalat: a Potens Utazó nevű űrhajó (mely a teknős nemét volt hivatott megállapítani) lesodródik a peremről, így Kétvirágra, Korongvirág első turistájára és vezetőjére, a (mágiaképtelen - képtelenség, hogy ne lenne más mód a világegyetem működtetésére!) varázslóra biztos halál vár, ám Széltoló agyában ott lapul a nyolc nagy varázsige egyike (amely igyekezne átvenni a test fölötti uralmat), s Oktávó, a grimoire újraindítja a valóságot, hogy a hatalmas varázslat kárba ne vesszen. A Láthatatlan Egyetem könyvtárosa orángutánná változik és egyéb mellékhatások lépnek fel. Hőseink az űrből Skund elvarázsolt erdejébe teleportálódnak, beszélő fák és szilíciumalapú trollok közé, majd beugranak a Halál házába, ahol az Apokalipszis Lovasai kártyáznak, sőt találkoznak Cohennel, a hatalmas barbár hőssel, aki sajna már közelebb jár a kilencvenhez, mint bármi máshoz, s lumbágóval vegyes fogtalanság gyötri, de utóbbira nem javasolt célozni előtte.

E poszt írásakor múlik 2013. nyara, amikor bejelentették, hogy a 72 éves Miyazaki Hayao visszavonul az alkotástól második világháborús animéjével, a Kaze Tachinuval. Köszönjük, Mester, az örökbecsű filmeket... s behozom lemaradásomat. Talán három van, amit nem láttam. Ez egy, 1989-ből. A 13 éves Kiki boszorkánytanonc, főzetekhez nem ért, csak a seprűn repüléshez... a felhőkkel ölelkező zöldfüves dombon heverve (Hayao-védjegy, mindjárt a nyitó képsorokban) apukája piros rádióján az időjárásjelentésben hallja, hogy éjjel tiszta lesz a teliholdas ég. Nem habozik, úgy érzi, ideje - idejekorán - útra kelnie, s elbúcsúzva szüleitől talál magának egy nyüzsgő, macskaköves, veteránautóktól hemzsegő várost az óceán partján, ahol úgy érzi, szívesen letelepedne. Egy pékség padlását kapja meg, s hamarosan beindítja futárszolgálatát.

Eleinte úgy véltem, a Totoróhoz hasonlóan valószínűleg inkább a kisebb korosztályhoz szólhat. Tévedtem. A felénél, konkrétan az erdei faházas jelenetnél rádöbbentem, mennyire gyönyörűen rajzolt ez a mozi. Aztán szeretni kezdtem az egyszerű, mesterkéletlen szeretetéért. Ahogy a dolgos, önfeláldozásig segítőkész Kiki barátokat szerez - a péknét, a festőlányt, a két öreg nénit, s ahogy hülye, hiábavaló kis csatáit vívja újdonsült udvarlója ellen. Maximális szív és idill, nálam mégsem fordult át giccsbe. S ha nálam nem, jó eséllyel másnál sem.

Szomorúság, önvád, magány, halál, az emberi elme és hús kifacsarása... Silent Hill nagyon súlyos és beteg, a modern horror csúcsa. A ködbe burkolózó, torz alakoktól népes város a Toluca tó partján új lelkeket vonz magához: James Sunderland levelet kapott a három éve betegségben elhunyt feleségétől, Marytől, aki ide, kedvenc üdülőhelyükre hívja... Angela az anyukáját keresi és egyre jobban szétcsúszik... Laura, a szőke kislány a kórházban ismerte meg Maryt, s nem túl kedvesen bánik James-szel... Eddie kövér és igazából elég nyugtalanító... no és ott van Maria, aki szakasztott úgy néz ki, mint Mary, csak mintha több élete lenne. Hosszú, szűk folyosók, sötét és pára, romlás nyomai a falakon és mindenhol másutt - efféle környezetben kell kutakodnunk az elhagyatott apartmanoktól a kórházon és földalatti börtönön át a szállodáig, apró tárgyakat keresve és használva hogy megtudjuk, hogyan zárul/t James és Mary kapcsolata. Mit is mondhatnék. Torokszorító ez az egész. Nem vidám hely. Nem tudom, vissza akarok-e térni.

Őszintén, mi akart ez lenni, Mr. Gaiman? Nagyon vártam, a megjelenés napján elkezdtem olvasni, aztán - bár nem hosszú szöveg - abbahagytam, s pár könyvet kiolvastam közben, közte nyolcszázoldalasat is. Már elnézést, de számomra ez túl unalmas. És az unalmasságot nem téveszteném össze a művésziséggel. Idősödő alkotó érett könyve? Összekötő kapocs a szépirodalomhoz? Maximum a romantikusokhoz lett átkötés. Mintha egy Stephen King regényből Miyazaki Hayao animét forgatott volna, olyan, csak nyögvenyelősebb. És ami aggasztott kegyed művészetével kapcsolatban: most aztán nagyon nem tudom, meddig ér a szív és honnét indul a profizmus, bár igencsak tartok tőle, hogy utóbbi a domináns.

Önmagának írta, Mr. Gaiman, ugye? Azáleák és nárciszok, apu általi kádbafojtogatás a rég lebontott családi házban... Az ősi bébicsősz, aki átjön hozzánk, a teremtett világba, és vissza nem térhet, mert az a hely már nem létezik, ahonnét érkezett, inkább itt tenné környezetét boldoggá a maga félresikerült módján. Szerencsére velünk van nőrokonaival Lettie Hampstock, aki a farmvégi kacsaúsztatót óceánnak tartja... Végtére is, örülök, hogy elolvashattam, de nem különösebben fogott meg. Oké, az élet igazságtalan. Ó, a halhatatlanok hatalma = mi volt a tét? = semmi. Édes-bús öntökönnyalogatás csupán. Persze, ha nagyon nem ért velem egyet, vágjon ki az idő szövetéből nyugodtan. De alkosson még, mint rég. Túlhajtott mívesség helyett humorral.

Kedvelem a kilencvenes évek mozijait, még nem az a felfokozottan romlott pénzhajhászás volt, mint húsz év múlva... posztunk témája is kellemesre sikerült, sőt a második rész még kellemesebbre, természetesebbre, gördülékenyebbre, ritka eset. A kasztíliai Gomez és gótikus felesége, Morticia, korlátlanul coolak és imádnivalóan illenek egymáshoz, örök szerelemmel szeretve a másikat. Családjuk nem egyszerű: a borzadály és halál mindennapjaik szerves része, a nagyobbik csemete például stop-táblákat lop el már reggeli előtt, s az étkezőbe mindenki derültségére meghitten behallatszik a karambol csörömpölése. Az elsőszülött, Fester, 25 éve eltűnt egy veszekedést követően, Gomez öccse azóta tartó önmarcangolására, közös régi nőik, a sziámi iker Flóra és Fauna bánatára... Vagyonukra éhes ügyvédjük talál egy hasonmást, aki révén bejutni remél az aranydublonokkal teli titkos páncélkamrába. Ám a család okos és halálos, őseik temetőjében felvésve áll a régi jelszó: "vígan ülünk tort azok felett, akik a vesztünkre törnek".

Egy leskelődő műhold elvész: letér a pályájáról, emiatt programjának megfelelően megsemmisíti magát. Feketedoboza átsüvít a Föld légkörén, Ausztráliában esik le, belepattog egy krokodil szájába, a hatalmas hüllő pedig lenyeli. Már sejthetjük, hogyan jön a képbe Steve Irwin, a bakancsos-rövidnadrágos, tagbaszakadtóvodás-kinézetű természetbarát, a bamba vigyorával, vicces stílusával és taglejtéseivel, állatvilág iránti csillapíthatatlan imádatával... A CIA két ügynököt küld az információval teli búgócsigáért. A kroki egy kövér, duplacsövűvadászpuskás-oldalkocsismotoros, rengeteg harapós kutyával rendelkező farmerhölgy teheneit pusztítja, aki mindent megtesz, hogy puskavégre kapja, a befenyített helyi vadőr emiatt kedvenc magánállatkert-igazgatónkat és nejét, Territ hívja segítségül, fognák be az állatot, mielőtt emléktárggyá avanzsál. A házaspár igazából mintha végig természetfilmet forgatna, csak pár percet szerepel együtt a többiekkel; bemutatnak pár jószágot (mint a férjét elpusztító, mérgező madárpók, megmentenek egy kengurubébit, stb.), s a termetes hüllő hátára ugranak, ahogy az ő köreikben kvázi szokás. Szóbanforgóhoz képest a Bud Spencer mozik szürreális, nehezen emészthető művészeti alkotások, de nagyon kedves. Pótolhatatlan vagy, Stevie.

Addamsék borongós, gótikus kastélyában a szokásos mederben zajlik az élet - a nagybácsi az oromzaton üvölti a teleholdat, a gyerekek macskát temetnek élve, s mindannyian frankó, morbid poénokat puffogtatnak -, mígnem Morticia újra anyai örömök elébe néz, s a kisded, Placebo, összetéveszthetetlenül Gomez vonásait (a hetyke kis bajszát is beleértve) viseli. A gyerekek persze megpróbálják megölni a kis jövevényt, emiatt szüleik dadát fogadnak, hogy mindannyiukat életben tartsák. A kicsinált jelentkezők után felbukkan Debbie Jellinsky, a szőke végzetasszonya, aki megdobogtatja Fester nagybácsi szívét. Valójában Debbie a Gyászos Özvegy néven ismert sorozatgyilkos, aki gazdag agglegényeket hálóz be, akiket a nászéjszakán halálos baleset ér... Wednesday-nek gyanús a nő, Debbie gyorsan megszabadul tőle és bátyjától: Chippewa nyári táborba küldi őket, vidámkodó, napbarnított sznobcsemeték közé, ahol Wednesday a Harmónia Kunyhóban tartott Disney-agymosás után nagy erőfeszítéssel megpróbál elmosolyodni... az eredménytől többen elborzadnak, pedig a durvulás még csak most jön, egy színielőadás keretei között... Közben Fester nőül veszi a Gyászos Özvegyet, aki javában a rendőrségi vallomását gyakorolja.

A jelzett időtartam telt el "A három testőr" eseményei óta (bár a kötet egy évre rá, 1845-ben jelent meg - ezt hogyan csinálta Dumas, bő nyolcszáz oldalról van szó?!). 1648. Richelieu halott, a bíborosi vörös palást Mazarin vállát ékíti, a méltán népszerűtlen, illusztris talján csirkefogóét, aki Ausztriai Anna szeretője és aki miatt Párizs a polgárháború szélén forrong. Rochefort immár bajtárs, de a Bastille kényszerű vendégszeretetét élvezi, D'Artagnan pedig még mindig csak hadnagy, a királyné elegánsan elfeledkezett róla, miután kötelességén túlmenően szolgálta, s a három testőrrel most is őrzi a becsületét. Mazarin kapitányi előléptetés ígéretével cselekvésbe lendíti a negyvenéves, okos és halálos gascogne-it: rég nem látott bajtársait kell összegyűjtenie, jobbára azok vidéki birtokairól. Du Vallon gróf, azaz Porthos egyszerű eset, báróság ígéretéért cserébe gyorsan felcsap az új bíboros segítőjének, ám D'Herblay abbé és La Fére gróf már a saját útjukat járják, s ez a négy jó barát totális szembekerüléséhez vezet. Fegyvert kell fogniuk egymásra, de elkötelezettség ide, szándékok oda, ha kezdetben nem is feltétlen bizalommal, de feltétlen hűséggel viseltetnek egymás iránt... Amire szükségük is lesz: gyilkosság történik, egy szerzetescsuhás fiatalember, akit La Fére gróf... ööö, Athos gyámfia, a hozzá mérhetően nemes gondolkodású és viselkedésű Raoul, Bragelonne vicomte-ja elsőre eltaposandó kígyónak néz, követte el. (Aki elsőre értette ezt a mondatot, meghívom egy sörre... vagy olvasta a könyvet.) Az áldozat a béthune-i hóhér, akivel két évtizede, önbíráskodva a miladyt kivégeztették, s a hidegvérű gyilkos Mordaunt, a borzalmas nő sarja. Mordaunt ráadásul Oliver Cromwell bizalmasa, aki Stuart Károly király ellenlábasa a csatatéren, így minden szinten ellenfél, főleg, miután nem köszöni meg De Winter lordnak, amiért kitagadta... Mit is mondhatnék. A kezdeti lassú százoldalak után újabb  remekművet kaptunk az idősebb Alexandre Dumas-tól (akinek sziporkázó szellemességéhez sajna kevéssé illik Jékely parasztos fordítása). Az előzmény 10/10 pontos volt, jelen kötet messze nem az, szétesőbb, sokszor dagályos, de még mindig van benne valami.