Innentől íratnám újra a szériát, ahol még mese, hősiesség, világépítés, móka van, a felduzzasztott oldalszám és főszereplők legyilkolászása helyett. Harry lufit csinál szüleit szidó nagynénjéből, valahogy mégsem büntetik meg muglivilágbeli mágiahasználata miatt, ugyanis a varázslóbörtönből, Azkabanból megszökött egy naggyon veszélyes fogoly, Sirius Black, és az para. Harry otthagyja Dursleyékat, a háromszintes Kóbor Grimbusszal utazik Londonba, és nem túl boldogan konstatálja, hogy egy hatalmas, fekete kutya szegődött a nyomába... az Expresszen megismerkedhet a dementorokkal, amelyek körül minden jéggé fagy, kiszívják az örömet az emberekből, s most épp Roxfort körül állomásoznak, hogy a szökevényt visszatoloncolhassák a sittre. Új tanáruk, Lupin professzor telihold után valahogy mindig gyengélkedik, ami nem akadályozza meg abban, hogy elkobozza a Tekergők Térképét, amely Roxfort térképén jelzi a személyek mozgását, és a Weasley-ikreknek nagy segítségére volt a csínytevésben. Hermione mintha több órán venne rész, mint szokott, és egyébként is: lazán alázza a mardekárosokat és tudja, hogyan kell játszani az idősíkokkal, amivel ártatlan életeket menthetnek meg. A Fúriafűz meg csak álldogál, csapkod, lerázza magáról a havat, ütlegeli a túl közel merészkedőket... :)

Szépirodalomba oltott sötét, véres, kalandregény - Poe neve nem véletlenül maradt fenn, valóban jól ír, ilyen hátborzongató atmoszférát csak ő tud prózába tömöríteni. Kár, hogy a színvonalat, amit a kétszáz oldalt sem elérő történet első felében megüt, a másodikban kísérteni sem tudja. Negyven éve megjelent kiadásban olvastam, s valóban, a kötet első fele érzékelhetően gyakrabban forgatott.

Pym a Melville óta szeretnivaló Nantucketből indul, kölyök még, s potyautasként egy bálnavadászhajófenékben bujkál - gyakorlatilag élve eltemetéses szituáció, mely során beáll az avas halolajszagtól, csoda, hogy meg nem fullad és szomjan nem vész... mindezt a szerző átköti egy köröm alatti vérrel írt levéllel egy gonosz lázadásba, ahol a néger szakács baltával csapkod agyon kéttucatnyi megkötözött foglyot, és ez csak a kezdet. A hajóroncson Pym tartja a pálcikákat, s aki a legrövidebbet húzza, a többiek megehetik, mert hát miért haljon meg négy ember, ha csak egynek szükséges? Előtte ellavíroz mellettük egy dögvésztől kipusztított hajó, az is szép. Sajna a pálcikatartás - ki lesz az áldozat? - az izgalmak vége, középtájt, utána már a Déli-sark ismeretlen óceánján hajózgatós rész sokkal szolidabb, Lovecraft-előkép.

Közhelygyűjteményekkel tele van már a padlás, soha nem olvastam egyet sem, vagy nem emlékszem már rá. Beart nagyon tisztelem, és bár ez a mosolygós, bárgyúcska angol stílus, ahogy ír, nem túl rock & roll, de ha már oda kell figyelni valakire, akkor szívesen választok egy sokszoros világutazót, aki már a gyakorlatot is tesztelte. A szokásos szólamokon túl azért vannak azonosulhatók... Kicsit olyan ő, mint Marcus Aurelius: sok a vallásos felhang, s hasonlóképp szerény, emberi. Hogyaszondja: a múlt elmúlt, a jövő kifürkészhetetlen, a jelen ajándék, ne aggódj amiatt, ami nem rajtad múlik. Churchill: "soha ne add fel, soha, soha, soha, soha ne add fel!". Tyson: "mindenkinek van egy terve... amíg pofán nem vágják". A fájdalom mulandó. Légy felkészült (mint brit főcserkész, aligha vallhatna mást). A csúcshoz közeledve a szél mindig erősödik (Venturi-hatás). A győztesek nem maradnak sokáig a padlón. A viharok megedzenek. Két füled, de csak egy szád van, használd őket ebben az arányban :) Ésatöbbi, ésatöbbi... Szóval, mindenki fussa át (szellős, rövid), állítsa be a kockázat-jutalom arányát, és mássza meg a személyes Everestjét!

Az öreg Jeff Bridges nélkül nem vágtam volna bele, gondolom vagyunk így egy páran. Intellektuálisan kicsit sem megterhelő Szellemirtók rájátszás. Nick, a bostoni zsaru eltesz némi razzián szerzett aranyat társa, Hayes hatására, de francia neje csodaszép szemébe nézve megbánja tettét, emiatt a következő bevetésen Hayes némileg arcbalövi. A mennyországból visszaküldik Royjal, az egykori vadnyugati békebíróval, hogy a Hulladék nevű szörnyektől tisztogassák a várost. Az aranytárgyak újra előbukkannak - a Jerikó oszlopa nevű totem darabjai, melyet ha összeszerelnek, kétirányúvá tenné a túlvilágra vezető átjárót. És az rossz, értem? Nick és Roy - a halandók kínai bácsinak és szőke bombázóknak látják őket, jókora pisztoly helyett banánt és hajszárítót szorongatva - miután már túlvannak az életveszélyen, bátran kiugorhatnak felhőkarcolókból vagy elüttethetik magukat, szóval túlságosan félteni nem kell őket, a szerződésük sem véletlen, hogy száz évre szól. Roy tolja a cowboy-szlenget, és sajnálja, hogy anno dögevők üzekedtek a koponyájával, de amúgy felejtős.

A zárószéria nem hozza a színvonalat, nagyon nem. Elfáradt, egy-két jó (?) ötlet nem sokáig tart ki. A vicces profi az évadok során érzelgősködővé, szétesővé vált, így már aggódni sem lehet annyira érte, hiszen amikor középtájt már van négy ember, aki tudja, micsoda is ő, és nem tüntetett el kisfia miatt egy véres plüssállatot, mely egy gyilkosság hozzá vezető bizonyítéka, a néző nem biztos, hogy nagy tétben lefogadná a happy endet... Ott hagytuk abba, hogy Debra rossz embert lőtt le a konténerben, tönkremegy az önvád miatt, de a mélypontot még nem érte el; rendőrségi karrierjét otthagyva magánnyomozónak áll, piti ékszerrablókat kergetni, persze itt is adódik gond, ha a szajréért nem orgazda, hanem bérgyilkos jön. Miami továbbra is több hullát produkál, mint napégést, épp koponyaműtéten átesett holttestek kerülnek elő, melyeket Dr. Evelyn Vogelnek szán régi, cseppet sem kedves ismerőse. Vogel a pszichopatákat csodálatos alfahímeknek tartja, az idősebb Morgan hozzá járt kezelésre és ő találta ki Dexter szabályait... Most pedig bosszút akar állni rajta egy régi páciense, a rendőrséghez viszont nem fordulhat, mert korábban törvényellenes gyógymódokat próbált ki betegein. Masuka is megöregedett, nehéz lenne a sikertelen szexmániást játszatni vele már, hát  beállít egy bombázó csaj - az ő lánya, húsz évvel korábbi spermadonorságából kifolyólag. És a többiek, Quinn, Angel... eh, hagyjuk. Felbukkan az ördögi virágárus, Hannah (aki a körözése ellenére még a feltűnő, hosszú szőke haját sem vágja le/festi be)... meg az új élet reménye, Harrisonnal, Argentínában. Vajh sikerül-e hőseinknek eljutni oda, vagy beleszürkülnek egyik kedvenc sorozatom túlírtságába?

John Perry leszerelését követően módosítatlan, átlagos testben a Huckleberryn békebíróként éli életét, kecskés redneckek pörlekedéseit tűrve képviseli a törvényt. Jobb lenne feleségére, Jane Saganra bíznia az ügymenetet, aki végérvényesen megszabadítaná őt és a bolygót az efféle nyűgös figuráktól... Velük él nevelt lányuk, Zoë, akinek biológiai apja tudattal ajándékozta meg az obin fajt, emiatt e lények istenként tekintenek rá, két testőrt, Apacukát és Fundalukát adva mellé, akik a problémákat, például első szerelem, emberöléssel oldanának meg. Perry eleget tesz a felkérésnek, hogy egy ismeretlen bolygón egy kétezerötszáz fős magkolónia vezetője legyen. Egy évig rejtőzködnek, a lelepleződés veszélye miatt a modern technológiát nem használva, aztán a Konklávé, 412 faj szövetsége, fel akarja perzselni falujukat a Roanoke-on, mert szövetségükön kívüliek szerintük nem gyarmatosíthatnak az űrben... Mit is mondhatnék. Perry és Sagan szerethető, de a szerző szerintem jelentősen túlhájpolt, nulla stratégia, kevés az ötlet, sok a locsogás-fecsegés, ide devalválódott a sci-fi - Ed Wood örömmel forgatna filmet ebből az anyagból, az idegenek korábbi produkciók jelmezeibe bújt színészek lennének itt is ("magának kell megmentenie az emberiséget, Perry"). Tudom, sokan szeretik ezt a szériát, nem szívesen bántom meg őket, de ez akkor is 2/10. A Pál utcai fiúkban zúzósabbak és reálisabbak a csatajelenetek. Az embert a többi faj logikusan kitörölte volna a kozmoszból.

Két és fél órás hosszúsága dacára nincs túlragozva, sőt érezhetően nagyon meg lett húzva, hiszen az első vaskos kötetből forgatták, s nincs idő csapongásra. Amikor az elején gyújtogatva felbukkan a halálfalók csapata, nem igaz, hogy egy területre ható varázslattal nem lehet megdögleszteni őket... na mindegy, a lényeg, hogy a korhatár alatti - 14 éves - Harry rejtélyesen beválasztódik a három varázslóiskola nemzetközi párbajába, a Trimágus Tusába bónusz indulóként, Dumbledore rá is állítja az ex-sötétmágusvadász Rémszem Mordont, hogy vigyázzon az irhájára. Utóbbit McGalagony emlékezteti, hogy Roxfortban nem szokás átváltoztatással fenyíteni a diákokat, de Rémszem az életre készít fel, s addigra már túl vagyunk első tanóráján, ahol a három főbenjáró átkot mutatja be, melyek emberre elsütéséért életfogytiglan jár: egy uraló  (Imperius), egy kínzó (Cruciatus) és egy azonnal ölő (Avada Kedavra) varázslatot demonstrál a balszerencsés pókon. A nézőt/olvasót is fel kell készíteni ugye a későbbiekre, hogy értsék az elröppenő átkokat és súlyosságukat... III/1. próba: aranytojást kell lopni sárkányoktól.

Minden idők legnagyobb állatbarát-kiképzője, Gerald Durrell (1925-1995) továbbra is oltja belénk az állatvilág jogfosztott, néma többségének szeretetét. Általános iskola óta olvasgatom önéletrajzi ihletésű köteteit, s ma is jó fel-felröhögni a tömegközlekedésen vidám kalandjain. A fantasztikus Gerry Jersey szigetén alapított magánállatkertet, A susogó tájban hatvanas évekbeli begyűjtőkörútjáról mesél, amikor feleségével, Jacquie-vel Land Roveren nekivágott Patagónia pampáinak; a szabadtéri birkasütésekről (asado), hogyan legelte le a befogott tapír újra és újra a kerti begóniákat, s ahogy millió pingvin a letűnt indián civilizáció maradványai között kacsázik. A tájban sziklaként heverő elefántfókákról, akik a szerelmetes természetű sörényes fókák után " körülbelül annyi élénkséget tanúsítanak, mint a gutaütöttek sakkcsapata a gőzfürdőben". Második körben Argentína trópusi Jujuy tartományába repül, helyi erőkkel alkuszik ritka arapapagájokra, elhanyagolt ocelotot ment meg, hideg éjszakákon várja a vámpírdenevérek támadását. Pihenőidejében ketreceket/kalitkákat fabrikál szeretett, begyűjtött bichó-i elszállítására, s hátra van még a hazaút, fél világon át, vonaton/hajón, olyan helyzetekkel, melyek húsz évvel rövidítik meg az életet. Ám ez a kötet is hemzseg a segítőkész, különleges, kedves emberekre való visszaemlékezésektől, akik támogatták a puma, a Geoffroy-macska, coatimundik, pekarik és a másfél száz többi jószág hazajuttatását biztonságos, új kifutóikba... /Réber László elmaradhatatlan, mókás illusztrációival/ :)

Ez volt az a Harry Potter-kötet, amit csak egyszer olvastam el, amikor megjelent, hét éve, télen. Azon ritka esemény, hogy a könyv nem tetszett (tömörebben több lett volna, bár a kiadó kevesebbet fizet), a mozi igen. Különösebb túlzásoktól mentes, ritkán túljátszott, nagy előzményekre visszatekintő. Sokszor alkonyi, alacsonyan járó, erős fény a megvilágítás. A Nagyonsötét Nagyúr nem pedofil (habár úgy néz ki), de megint Roxfort a kedvenc játszótere, mert felbukkanás előtt nem árt eliminálni legnagyobb ellenlábasát, az igazgató urat, s ehhez új, nem is olyan titkos fegyvere az időközben halálfalóvá avanzsált, elaggott fejű Draco Malfoy. Piton végre megkapja a sötét varázslatok kivédése tárgyat, Harry pedig az új bájitaltan-tanárt, akinek ki kellene szedni egy titkolt emléket az agyából. Közben az intézmény falai között pezsegnek az érzelmek, mindenki szerelmes mindenkibe, és ez így van jól. Voldemort lelkének részei pedig elvannak, mint a befőttek. Még.

Az Északi-sarkról egy óriási mágnessel elrabolnak egy komplett laboratóriumot, ahol egy transzmutációs szérummal kísérleteznek, mely még egy bolyhos nyusziból is tomboló lila szörnyet varázsol. Ezalatt Gru békésen éldegél három fogadott lányával és gyümölcszselé-biznisszel foglalkozik, emiatt a gonosztettekre vágyó Dr. Senkiházi egy új munka miatt otthagyja őt és hűséges, gyagyás, könnyen mosolyra álló szájú minyonjait. Agnes nagyon vágyik anyára, Grut pedig mindenféle hulladék nővel akarja randiztatni kedves nőismerőse... Felbukkan Lucy Wilde, türkiz kosztümjében, vörös hajával, tengeralattjáróvá alakítható Trabantjával; kedvesen elrabolja Grut, hogy az Anti-Gonosz Liga segítségére lehessen az újabb szupergonosztevő kézrekerítésében... Lehet, hogy a mexikóipankrátor-küllemű El Macsó mégsem veszett bele robbanószerrel kitömött cápája hátán a kitörő vulkánba (s Margonak megtetszik az ipse fia, nemár)!? Lehet, hogy Gru mégis kedveli Lucyt? A tömegesen elrabolt minyonok mindenesetre a lila szérum hatására veszedelmes bestiákká változnak, s nem lenne jó, ha a világra szabadulnának... Már vártam, hogy visszakerülhessek ebbe a vicces, különlegesen szép atmoszférába: másodjára sem okozott csalódást!! :) "De rühellem ezt a csirkét! (...) - Nézze, Lucy, lehet, hogy nem ússzuk meg élve, úgyhogy kérdeznem kell valamit! - Ööö... jó lesz, ha siet! - Hogyha elhívtam volna randira, mit mondott volna?"

Az első képsoroktól kezdve gyönyörű ez az anime, a "Country Roads" felkedvesített dallama eleinte furcsa, de beleillő motívummá válik, bár a végefőcímben nekem már sok, végül is vele kerek a történet. A Ghibli nem engedte szinkronizáltatni, a főszereplő viszont tőlük korántsem szokatlanul egy kamaszlány. A fantasztikum hiányzik, romantikusan ábrázolt hétköznapoké a főszerep (egyetlen rövid álomjelenet kivételével, így a repülés miyazaki hayaói toposza mégsem marad ki). Múlt értékeihez (főleg tárgyakon, hangulatokon át) való kis visszafordulás, jövőkeresés, első szerelem - lélegzetállító kalandok helyett effélék alkotják a cselekmény gerincét, igazán különlegesen.

Tsukishima Shizuku imád meséket olvasni, és a nyári szünetben húsz könyvön akarja átrágni magát. A könyvtári kölcsönzőjegyeken minduntalan egy névvel találkozik: Awasama Seiji. Persze felbukkan hamar egy szívdöglesztő, pimasz, kerékpáros srác, akinek antikvárius a nagypapája, akinek a város fölötti lakásában egy titokzatos, Báró nevű macskaszobor található, s amely környéken egy Hold/Gombóc nevű kövér macska éli gondtalan életét és incselkedik a kutyákkal. Seiji hegedűkészítőnek tanul, Shizuku pedig be akarja bizonyítani, hogy méltó hozzá... bár leginkább csak maga előtt - Seiji nem is olvasott olyan sok könyvet, csak azt akarta, hogy a lány megismerje a nevét...

Fogalom, mint Shakespeare-nél Hamlet. Általános iskolában hallottam először emlegetni Józsi bácsi, kiváló magyartanárom által, aki azt a sztorit idézte, amikor Fred "Delhiben kilopta a háromezer éves Buddha rubin szemét, és egy sorompó piros üvegjelzőjével helyettesítette. Nagy botrány lett, mert amikor a Buddha belsejében fellobogott az örömtűz, az Isten szeme azt hunyorogta a hívők felé, hogy: Stop!... Stop!... Stop!" Ez a második Fred- és az első Fülig Jimmy történet, a két ikon itt kezdi egymást szívatni.

"Uram! A késemért jöttem!", így kezdődik a könyv, s a kagylónyelű kés meg is kerül az egyik beszélgető hátában, aki történetesen szállásmester, és a legénységét tönkreverő Jimmyt leszerződteti a Honolulu Star fedélzetére, éjjel Wilson Hutchins amerikai fűtő, nappal José Pombio spanyol pincér szerepére, ám öt hétig alvás nélkül kibírni képtelenség, s Jimmy ópiummal kezdi kezelni a túl élénk utasokat... Aztán az arisztokratikus Mr. Irving kísérőjének, a "járványban" elhunyt Mr. Gouldnak nagydarab hullája elkezd visszajárni az óceánból, Wirth kapitány kísértettel is rendelkezik, s a hajófenéki ládából előkerül egy potyautas, maga Piszkos Fred, sajátos módján kezdi rendberakni a dolgokat, például népszerűtlenségére építő fordított pszichológiával. Mr. Irving valójában San Antonio herceg, a Boldogság-szigetek uralkodója, s kísérője, a régensherceg elhunytával esélyt kap rá, hogy szabad átlagemberként kóborolhasson az utcán, ám eladják két és fél dollárért és a szingapúri katakombák mélyén rejtőző (szóvicc, Rejtőző, érted, haha) alvilági klubokba kerül. Jimmy pedig minden előkelőségét és talpraesettségét előkaparva igyekszik helyettesíteni őt a trónon, melyet a kalóz Warrins és a lázadó elnök, Alvarez ingatnak, mindezalatt rendíthetetlenül körmöli helyesírást nyomokban sem tartalmazó naplóját.

"Kihallgatózásra jött, amikor négy napja már a fölegvárban minden ajtaja le volt zárva osztálylakomnak. A legutóbbi nép közé vegyülés miatt. Akkor jött a Higdaló, ez a Gombperec. És mondá. Zöld papagály ruhában volt aranyos disszel:

- Itt van a fogadó idő. Kiván valamit felség?

Mondom: Igen, kivánnék valamit.

- Mitpedig felség?

- Vegyen egy parókát, mer káprázik a szemem a kopaszságtól, ha csillog a lámpáknál.

- Parancsára - mondá. - Felséged előírhatja, hogy milyen parókát vegyek.

- Mondom: zöldet, mer az megy a ruhájához.

Azt mondá erre, hogy akkor őtet majd kinevetik. Megnyugtatám, hogy az igy is megtörténik, tehát nem kockáztat semmit. Erre bejelenté Egmontot, aki jött. Ketten beszélgetünk kétszemközt Ekmonttal, mert Gombperec ki vitte az övét.

- Felség - mondá Ekmont. - Holnapután államtanács. Önnek meg kell hozni az új törvényes pikkelyezést a trónöröklést illetőleg.

- Aszt én nem teszem - mondám. - Maga jól tudja, hogy én nem vagyok a király, mert gyerekkorom óta jól ismer, és homlokán heged a régi sebes kardos nyom. Tehát tudja, hogy nemvagyok király, tehát nem hozhatok új törvényt.

- Ha igy lenne, ezt már mondtam egyszer - felelte igen dühhel -, az halálos kivégzést vonna maga után.

- És én magam után vonnám önt. Mert ismeri a királyt! Miért nem leplezett le azonnal? Miért hagyta, hogy a trónvitorlás történyen? Ha én bünös vagyok maga a palást!

Igy odamondtam! Egyenesen neki!

Erre kissé falfehére halotthalványult. Jól visszavágtam. Mer ha én nem vagyok a király és idáig hagyott engem fajulni, akkor ő is palástbünös és ezért mellém ítélik a szomszéd kötélre bíróilag."

Kedves és derűs, számomra semmi több, pedig Karinthy Frigyes nagyon rokonszenves. Feltétlenül elolvasandó, mindenesetre. A lírai én visszamereng az iskolaévek szépségességére, majd különböző hangokon - különösen a nem túl éles eszű Bauerén - szólal meg. Általában csetlő-botló, kisszerű, esendő szerepben. Számomra a Magyar dolgozat a legszórakoztatóbb, de ott a sokat emlegetett Jó/Rossz tanuló felel, a Röhög az egész osztály, a Magyarázom a bizonyítványom, a Lógok a szeren - kötelezően átnyálazandó.

„A szemétláda gyanúsan mozog. Kökörcsin emelt hangon fejtegeti II. József érdemeit; hátulról meglöknek, egy hang súg rekedten a fülembe „vigyázz, jön a pad alatt Löbl, már a negyedik pad alatt van!” Mindenki felhúzza a lábát a padra: a szájunk reszket a röhögéstől, kétségbeesetten próbálok figyelni, hogy másra tereljem a fantáziámat. Kökörcsin lelkesen magyarázza,  milyen szép dolog volt II. Józseftől, hogy egy tollvonással visszavonta összes rendeleteit. Az anyja második Jóska!! - mondja Eglmayer az utolsó percben hihetetlenül mély gyomorhangon. Auer élesen felszisszen: - Löbl most ért odáig, és belecsípett. Nézd, mondja valaki mellettem, Kökörcsin egyik lába rövidebb, mint a másik. A szemem majd kiugrik. Most... most vége... még egy pillanat... robban... Ebben a percben atanár a következő viccet csinálja:

- Auer... mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?

Soha még bohózatírónak olyan hatása nem volt közönségére. Mint gátját áttépő áradat: harsan fel a röhögés. Percekig röhögünk, felszabadulva, hörögve. A tanár csodálkozva néz, és elnézően mosolyog - magában megállapítja, hogy milyen frappáns és ellenállhatatlan humora van neki.”

Ööö... hát nem sokra emlékszem ezekből az epizódokból, úgyhogy fasza kis ajánló lesz ez. Kellemesek voltak és felejtettek, 22 perces humorbonbonok, de semmi maradandó (kicsit elhúzódott a megtekintésük). Ami bizonyos, hogy Lily és Marshall megházasodtak, Robin és Ted szétmentek, pedig az elején pont a fordítottjával indultak. Ted ellopott egy kék kürtöt a bisztróból, meg Robin elutazott Argentínába, meg Marshall eladta az első kocsiját, amibe beleragadt egy kazetta és folyton ugyanaz a zene szólt, meg hagyom is ezt a béna ajánlót. Barney a király, az még megvan! :)

Nagyon tetszett, mégis kérdés, újranézem-e valaha ezt a két és fél órát, Hugh Jackman ide, Jake Gyllenhaal oda, most, hogy már tudom, mire fut ki a sztori. Jelzett két színészt eddig is kedveltem, itt is hatalmasat alakítottak, a hideg, téli Pennsylvania pedig tökéletesen kemény atmoszférát ad e "hétköznap"-ízű történetnek, ahol két kislányt, Annát és Joyt elrabolják, s az egyik apa, a végsőkig felbőszített Keller Dover és a tikkelő, hat évet fiúintézetben lehúzott, tetkós, eddig minden ügyét megoldó Loki nyomozó mindent megtesznek az előkerítésükért, bár a napok telnek és az elveszett gyerekek egy hét után csak 50% eséllyel kerülnek elő élve... Az utcában egy koszlott lakóautó parkolt, egy szellemileg visszamaradott fiatalember leskelődött belőle, akit hiába vallat Loki 10 órán át, vádemelés nélkül csak 48 óráig tartható bent, s kiszabadulásakor a rátámadó Dovernek benyög egy rossz mondatot, amitől nyilvánvalóvá válik az apa számára, hogy bűnös. Súlyos történet bontakozik ki előttünk a mindennapok előterében, falhoz csapó, torokszorító, hihető.