A 2013-as világpremierrel párhuzamosan a magyar rajongók új Asterix-képregényt vehettek kézbe - az elsőt, melyet nem az eredeti alkotók jegyeznek... A Goscinny-Uderzo párossal felvenni a versenyt természetesen lehetetlen, ennek megfelelően míves, de sótlan alkotást kaptunk, mely ötlettelenségével és fahumorúságával próbálja megugrani a toronymagas színvonalat. A két gall hős (vadkanvadászat helyett) osztrigaszedésre indul, mikor a tenger egy jégbe fagyott harcost sodor eléjük, egy piktet, Kaledóniából. Kiolvasztják, asszonyaik meg az ifjú bajnok felsőtestétől olvadoznak, aztán a srácot a semmi jót nem sejtő kalózokon át hazakísérik persze, hogy megismertethessenek bennünket a kiltes klánokkal, Loch Ness taviszörnyével, a malátavízzel és egyéb skót jellegzetességekkel. Asterix és Obelix erőltetetten, szellemtelenül veszekszik, Mirnixdirnix velük sem tart (nehogy már rá is figyelni kelljen, ne adj' isten kitalálni valami vicceset), a rómaiak plöttyedtek, mint a faszom, a népszámlálóbiztosuk funkciótlanul izzadtságszagú. Klasszicistáink hiába másolták le a képi világot és próbálják átvenni a szellemiséget, jobb lenne, ha nem erőltetnék ezt a... ööö, mit is?

"Ahol jó fánkot kapni, ott ne rabolj bankot a közelben", továbbá: "légy szelíd, de legyen nálad egy M4-es". Mark Wahlbergtől ritkán lehet jót kifogni, ám Denzel Washington neve már garancia a pompás szórakozásra, mindezt ezúttal olyan zenékkel, amiktől beszarsz-behugyozol - mindenképp ajánlom ezt az agyas akciómozit. Bobby Trench és Michael Stigman laza, folyton civakodó és egymást szívató (" - Ne haragudjon a barátomra, pici korában fejberúgták. - Ugyan, nem vészes. - De az.") nehéz-/rosszfiúknak tűnnek, olajozottan rabolnak ki egy mexikói bankot, de a széf nem a helyi drogbáró három- hanem suttyomban a CIA negyvenhárom millióját rejti. Ezek után aligha meglepő, hogy Bobby a DEA ügynöke, Stig pedig beépített tengerészgyalogos, szóval nem csodálkoznak, miután lebuknak, hogy már mindenki golyót akar röpíteni a fejükbe, vagy egyéb nemes szerveikbe.

Anno az exem ebből a szériából kezdett velem részeket nézetni, vagyis hát együtt, ugye. Az első Anyátokkal-epizódom talán az volt, amikor Ted megismerkedik Stella doktornővel, aki a derekáról lelézerezi a megváltozott tudatállapotban odatetováltatott pillangót, s meghívja a munkája és gyermeke miatt elfoglalt nőt egy kétperces, de annál komplexebb randevúra. Lily és Marshall lakást vesznek Beboszetesza városrészben, mely egyéb kellemetlen jellemzője mellett a padlóilag lejt, így az újdonsült házaspár marad a közös albérletben. Felbukkan Robin szerelme, akivel még tinipopsztár-korában töltött együtt egy feledhetetlen, másfél hetes kanadai nyarat, aztán elhagyta egy másik lányért, akinek a családjának medencéje is van... s ugyanez most megismétlődik, jacuzzi miatt. A megsebzett Robin összehömbölödik az első szeretője által férfiúi képességeiben megkérdőjelezett Barneyval, aki így megsérti a Tesókódexet, és Ted nem kér a barátságából a továbbiakban - egészen, míg el nem csapja egy busz. Aki mindezt kibogozza, vendégem kézműves sörre... :)

Ráth-Végh István (1870-1959) színfolt a palettán. Bár már nagyobb izgalmakhoz vagyunk szokva, valószínűleg hiteles, amiről ír - lehet tűnődni, van-e még létjogosultsága. Kultúrtörténeti csapongásait ízes stílusban tárja elénk, és olyan apróságokat söpör össze, melyek a történelemtanításból kimaradtak. Például a korabeli lakomákról, a rómaiaktól a francia főrendekig - hogyan készült az ókorban a félig sült, félig főtt malac?! Eltemetett kincsek, elsüllyedt hajók, a bolygó hollandi, a kicserélt gyermek XVII. Lajos, erős emberek, szélhámosok, vérszomjas, őrült és igencsak halandó római császárok és persze a tengeri kígyó, a krákkal karöltve hemzsegnek e Delfin kötet lapjain, melynek két ikertestvérét, A sétáló falevelet és A fáraó átkát is el akarom olvasni. Kellenek Ráth-Végh elmés megjegyzései és szkepticizmusa. Például itt van , mitológiai adatok alapján, Szép Helené, "aki" miatt kitört a trójai háború. Kasztór és Pollux ikertestvéreként legalább húsz év körülinek kellett lennie; az argonauták vállalkozása és a trójai háború között minimum harminc év telt el, így legkevesebb ötvenéves, amikor Párisz megszökteti, plusz a tízéves ostrom - a trójaiak biztosan nem adtak ki volna egy hatvanéves nyuggert Menelaosz királynak a békéért cserébe?

Az első részből semmire sem emlékszem azon kívül, hogy kicsit sem fogott meg, a másikon egész kellemesen szórakoztam (bár hamarosan erre sem fogok), el is határoztam, hogy az előzmény kap egy új esélyt. A  kiöregedett nemzetközi titkosügynökökkel operáló, Párizs-London-Moszkva tengelyen mozgó nyuggerjamesbond-történetet közönségkedvencekkel tömték tele, Willis, Malkovich, Sir Anthony Hopkins, és még sokan mások. Frank Moses a hipermarketben tologatja a bevásárlókocsit, hogy fészekrakó-ösztönét kielégítse, kalandokra vágyó párja nem kifejezett örömére. Megjelenik a polcok között régi harcostársa, Marvin, s hamarosan fel is robban autóstul, hogy legközelebb már egy nyitott koporsóban láthassuk viszont. Moses szerint "mindig ezt csinálja", de most olyan meggyőzően játssza a néhait, hogy elsírja magát tőle... Lassan összeáll a csapat és a küldetés, egy Nadragulya nevű vöröshigany-bombát igyekeznek felkutatni, nehogy mások bevethessék, s ebben a világ legjobb bérgyilkosa, Han sem támogatja őket - eleinte.

Bűn és bűnhődés Miamiban, sok neonsárga fénnyel. Kultuszfilm akar lenni? Ahhoz nem elég, hogy "megtörtént eseten alapul", nem állít semmit, csak hogy három testépítő, akik gengszterkedésre adják a fejüket, mennyire alacsony IQ-jú - mert nem minden ám az akaraterő. Lugo személyi edző a floridai (isten várószobája) Sun Gymben, és '94-ben odateszi magát, hogy elérje az amerikai álmot, de nehéz áldozatot választ. A félzsidó/félkolumbiai, jó szaglású Kershaw csak hosszú-hosszú kínzás után írja rájuk a vagyonát, s miután nem ellenőrzik, hogy rendesen szétgázolták-e a fejét, rájuk uszít egy nyugdíjas magánzsarut, aki a horgászatnál is jobban szereti az éhes gazfickók begyűjtését. Hiába az ujjlenyomatok ellen meggrillezett kezek... legalább egy öleb örülhet, ha kokótól szétcsapott aggyal nekiadod a rendőrségi üldözés közben lelőtt lábujjadat.

Micike egy rókaszerű kiskutya, aki szagot követve elszalad gazdájától, s átrohan egy automata redőny alatt. A másodikos Márton utánamegy a Tűzoltóságra, ahol az ügyeletes parancsnok, Géczi ezredes körbekalauzolja: megtudjuk a hivatalos nevét az emelőkosaras járműnek, a gépjárműfecskendőnek (ez tulajdonképpen a tűzoltóautó), a gyorsdarabolónak (ami olyan, mint egy nagyranőtt flex, és ezzel szabadítják ki a kerítésbe szorult fejű kisgyereket); megtudjuk továbbá, hogy macskacsontvázat fán még senki sem látott (valahogy úgyis lejön), nem úgy, mint a párkányra kimászott tacskó, aki sem megfordulni, sem tolatni nem tud. A nem kötelező rúd biztonságosabb lehet, mint a lépcső, és a vészcsengő felharsanása előtt lemegy pár taktus a Csillagok háborújából... 5+ éveseknek, olyan remekül eltalált piros borítóval, ami miatt muszáj kézbe venni.

"Észrevették már, hogy a legkiemelkedőbb irodalmi alkotások – a Moby Dick, a Huckleberry Finn, a Búcsú a fegyverektől, A skarlát betű, A bátorság vörös kokárdája, az liász és az Odüsszeia, a Bűn és bűnhődés, a Biblia és A könnyűlovasság támadása – mind arról szólnak, hogy mekkora szívás embernek lenni? (Hát nem óriási megkönnyebbülés, hogy valaki végre kimondta ezt?) Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton,"

Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne c. munkája mellett ez a másik rövid, tömény kötet, melyet évente újraolvasandó kötelező olvasmánynak tartok. Nem etológus, hanem fekete humorban nem szűkölködő regényíró munkája, így könnyedebb, szellemesebb, de ugyanúgy fajunk súlyos hibáira mutat rá kíméletlenül - Lorenznél jókorább adag lemondással. A bölcs öreg egy-egy mondattal tesz a fejünkre helyre gondolatokat, oszlat el félreértéseket. Mesél életéről is, Az ötös számú vágóhíd keletkezéséről, végtelenül ki van akadva az amerikai kormányon és az ásványi energiahordozókkal rendezett termodinamikai dáridón, mellyel kétszáz év alatt sikerült kinyírnunk a bolygót. És jó dolgokról, mint a zene, vagy Semmelweis Ignác.

"A találgatók viszont elárultak magukról még valamit, amit érdemes jól megjegyeznünk ma is. Valójában nem érdekli őket, hogy életeket mentsenek meg. Nekik csak az számít, hogy hallgassanak rájuk – miközben véget nem érően folytatják tudatlan találgatásaikat. Ha van számukra gyűlöletes dolog, akkor az a bölcs ember. De önök csak azért is legyenek azok. Mentsenek meg életeket, mentsék meg a saját életüket is. Legyenek tisztességesek."

Figyelemreméltó, ahogy párhuzamosan Lorenz is felhívja a tisztességességre a figyelmet. Vonnegut, aki egyetlen állatot se tenne ki az életnek, aggódik, persze, bármilyen lemondó. Hallgassunk szavaira. Újra és újra.

Lassan egy évtizede olvastam a Bukowskikat, s most nem értem, miért kedveltem őket. Alkohol, lóverseny, szottyadt seggű nők, az ide-oda csapódó, megalkuvásra képtelen, magát odamondogatós faszagyereknek képzelő antihős, Henry Chinaski - mindez már untat, holott régen szórakoztatott. Ilyen is van, tudomásul vettük, oké. Ideje továbblépni.

A jó öreg Hank éjfél utánig piál és ötre már dicsőséges munkahelyén, a postán kell lennie, ahol még nála is nagyobb sutyerákok dolgoznak. Mindjárt meghasad a szívem. És van, hogy levélkihordás közben esik az eső. Minő fordulat. S szegény lyukas cipőben cuppog, mert a fizetésének azt a részét, amit öltözködésre fordíthatna, szintén italra költi. Úgy kell neki. Jön a naaagy váltás egy milliomoslány, Joyce személyében, de az a vonal is kisiklik, mert szegény-szegény Chinaski jóval tökösebb és emelkedettebb környezeténél. Vissza a postára, mert az efféle túlképzett szuperembert persze nem mindenhol várják tárt ajtók... Rejtővel szólva, az ilyet miért nem üti el gyermekkorában a villamos. Kár volt újraolvasni, eddig kellemes emlék volt, s most kiábrándított ez az érdektelenség. Akit leköt a tragikus hős szerepében tetszelgő kisszerűség és a trágársággal reagálás, nyugodtan belevághat.

Egészen fogyasztható családi mozi, csak hát a Mikulás és a karácsony nem ugyanaz az ünnep, szóval lehet tanakodni, december eleje vagy vége felé ildomos megtekinteni. Legyen a vége felé, hadd konkuráljon azonnal a címekkel, melyeket le sem írok, mert mindenkinek a könyökén jönnek ki. Az egészet egy zseniális ötlet viszi a hátán, ami miatt megtekintésre érdemes, ez pedig a Télapók három generációja. Téltata százharminchat éves, kiválóan megoldotta feladatát már a második világháború idején is, és maradt benne kraft, mégis arra kárhoztatott, hogy már csak monitoron kövesse az eseményeket. A fia a regnáló Télapó, aki nagyon komolyan veszi a feladatát, csak alkalmatlan rá, nem érdekli más, minthogy jól kialudja magát. Ez a hetvenedik bevetése... és a hetvenegyedikre is menni akar, Steve fia legnagyobb kiakadására, aki a high-tech ajándékosztás legfőbb koordinátora, és átvenné már tőle a stafétát. Steve bizonyos nagyon csekély hibahatárt megenged magának, s amikor egyetlen ajándék ajándékozott nélkül marad, nem indítja be az Északi-sarkról a szuperszónikus szánt miatta. Ügyefogyott öccse, Artúr viszont, aki a gyermekek leveleit válaszolgatja meg, nem bírja elviselni, hogy egy gyereknek csalódnia kelljen, hát Téltatával kooperálva beindítják a klasszikus, rénszarvasos szánt, és nekivágnak, az emberevő oroszlánoktól hemzsegő Szerengetin és egyéb izgalmas helyszíneken át leszállítsák a szépen becsomagolt, rózsaszín biciklit Gwennek, az angliai Trelew-ba. (Trelew nevű helység amúgy Spanyolországban is akad...)

NovembeR30 > boldog névnapot, Andreas Doppler!

Fontos ismerősöm, aki elolvasta miattam (alapjáraton nem tette volna), azt mondta, hogy minden sora humor. Valóban. Nekem való, a TOP 10-emben bőven benne van, hányszor olvashattam már, sokszor. Doppler mountainbike-balesetet szenved az Oslo környéki erdőkben, és a bozótban fetrengve alaposan odabaszott fejjel, arcát a tavaszi napsütésben fürdetve, megszállja a csend. Ki is költözik egy sátorba. A civilizációból nem érdekli túl sok dolog, sovány tej mondjuk alap; beindítja hát a cserekereskedelmet a lenti szupermarket vezetőjével, úgyis épp leölt késsel egy jávorszarvastehenet, melynek húsa kiváló fizetőeszköz. A jávorszarvasborjú nem tágít mellőle, elnevezi Bongónak és roppantmód élvezi, hogy olyasvalaki társaságában lehet, aki nem tud beszélni, így nem okoskodik, viszont remek társ és párna. Persze, hiába nem bírja az embereket, a kontaktus elkerülhetetlen, ott van például Düsseldorf, aki hat éve épít egy szobányi makettet, német tiszt édesapja Ardennek-offenzíva idején történő fejbelövése előtti percének témakörében (hozzám hasonlóan nem érti, mit kereshet a pizzán ananász?!). Roger, a betörő, akivel ellopatja kisfia, Gregus idegesítően vinnyogó mesedévédégyűjteményét, és aki odahaza mindenre rárecskázik. A lenyilazott erdőtulajdonoshaver  burzsuj, aki igyekszik megtérni, de még messze nem az igazi. És persze családiházastul saját felesége, aki hamarosan harmadik gyermeküknek ad életet (van még ugye a Tolkien-rajongó Nóra). Kell egy kis ösztön, főleg, ha még az apád halálát sem dolgoztad fel. Az erdő kiált utánad. Hidd el, kihagyhatatlan. Mert az okoskodás és ostobaság elleni háború katonái vagyunk, és az utolsó emberig küzdünk.

A lírai én huszonöt éves norvég srác, nevezzük Erlend Loe-nak (ez a név szerepel az utolsó oldalon, a professzor asszisztensének válaszüzenetében), otthagyja az egyetemet, céljainak egy gumilabdát talál legmegfelelőbbnek, amit megvesz és játszik vele, ha nyugtalan. Érzi, hogy elbaszott, vélhetően generációjával egyetemben, szüleit hibáztatja, majd megbánja ezt, de nem fáj az egész eléggé ahhoz, hogy változtasson... maximum kicsiket. Az időről olvas, két hónapig (a talán Afrikába távozott) sikeres bátyja lakásában, faxolgatja neki a postán érkezett leveleket. Listákat ír dolgokról, erre környezete is rákap. Ööö... nem is Afrika... Amerika, másik kontinens, nem olyan egzotikus, de "a"-val kezdődik és végződik, nos, menő autót kell vennie bátyjának, mire az hazatér. Kipróbál egy zöld Volvót, e prodzsekt és a szomszéd kisfiú, Børre jóvoltából (akinek koránál fogva olyan, mintha a gondozója lenne, aki amúgy meg olyan, mint a kortársa) megismerkedik Lisével, aki szebb, mint az Ironic klip autójának első ülésén ülő Alanis. A tudományos könyvet szerző professzornak e-mailt küld, hogy a világegyetem majdani szűkülése mennyire aggasztja... Végül a bátyja átrángatja New Yorkba, új perspektívát szerezni, sikeresen. < Viszonyításipontkeresés.

Mert klasszikusokat olvasni jó, faszfejnek lenni meg rossz, rájönni, hogyan élhetünk boldogabban, ez megint jó.

Mr. Dickens bemutatja, hogyan kell értékeset alkotni: ötlet, mesélőkedv, mesterségbeli tehetség, sok szív, egy kis szívatás, ezek mind kellenek. A Karácsonyi ének régóta foglalkoztatott, s amikor kedves ismerősöm elolvasta hatásomra a Dopplert, cserébe ezt kérte, belefogtam hát év vége felé, s gyorsan gazdagabb lettem egy örökzölddel és kellemes érzésekkel.

Ebenezer Scrooge lelketlen üzletember, valójában uzsorás, aki a rászorulókat börtönbe, de minimum dologházba küldené. A karácsonyt, mint minden egyebet, rühelli, öccse és családja meghívásaira rendszeresen nemet mond és szegény írnokával zsarnokoskodik. Az ünnep előtti éjjelen azonban meglátogatja őt Jacob Marley, az üzlettársa, aki bár már rég halott, akár az ajtószeg, ennek ellenére nem átall három szellemet küldeni hozzá: az elmúlt, a jelen, és a jövő karácsonyok szellemeit, akik magukkal hurcolják, betekintést adva a gyerekkorába, az ismerősei vagyoni helyzettől függetlenül boldog ünnepébe és a kicsit sem rózsás eljövendőbe. Szembesül elhagyatottságával, hogy egy senki, nulla, kötöznivaló bolond, hibái magukban hordják büntetésüket és a hajára kenheti gazdagságát, mivel semmi jót nem cselekszik vele, még saját maga számára sem... Hát ideje továbblépni, mielőtt túl késő. Aki nem olvasta, tegye meg, száz oldal. És boldog karácsonyt mindenkinek!

Lucy Carlyle-nak a Hallása fejlett - mármint az a képessége, mellyel a szellemek okozta hangokat érzékeli. Márpedig a Probléma óta járványos kísértetjárás - gyengécske Egyes és veszélyesebb Kettes típusú szellemek képében - sújtja Londont. Forrásokhoz kötődnek, abból nyerik energiájukat: ez lehet valami tárgy, ami kedves nekik, esetleg halálukat okozta, vagy gyakrabban saját maradványaik. Az ellenük dolgozó ügynökségek gyerekeket vetnek be, mert a fiatalkorúak még bírják a Látás képességét, és még egy-kettőt - Anthony Lockwood például izzást érzékel azokon a helyeken, ahol holttest feküdt. Az ő, felnőtt felügyelet nélküli pszichikai ügynökségéhez kerül a narrátor Lucy, s a harmadik tag a puhány, ellenszenves (? :D ) modorú George, aki háttérmunkában jó. Portland Row 35. szám alatt található főhadiszállásukról indulnak bevetéseikre karddal, vaslánccal, vasreszelékkel, sóbombákkal felszerelve, míg egy éjjelen egy életveszélyes Kettes ellen Lucy görögtüzet használva leéget egy fél házat. A kártérítés kifizetése csődbe juttatná őket, négy hetük van rá, hogy egy nagy dobással kihúzzák magukat a csávából.

A Combe Carey Hallt már az ötven évvel ezelőtti Problémát megelőzően életveszélyes Látogatók falkája szállta meg. Túlélik Lockwoodék a vörös szobát és csetlő-botló ügynökségük létfontosságú publicitást kap, vagy végzetesen túlbecsülik erejüket? ...Nem olyan univerzális és szerteágazó, mint egy Harry Potter (persze, utálom a hasonlítgatást, és mégis...) de nehezen letehető, átgondoltan felépített, remek írói készséggel megírt ifjúsági regénysorozat indult el, várom a folytatást. Várom az új világ kibontását, az új kifejezéseket, mint a szellemzár (a Látogatók gerjesztette bénító, csüggesztő érzés), a háttér kibontását (mint a legendás, ügynökségalapító Tom Rotwell és Marissa Fittes pályája), s hőseink újabb szóváltásait, vegytisztának nagyon nem nevezhető ténykedésüket. Borzongató kísérteteket akarok. Sokat.
Khm, az agyoncsócsált fantasy után horror végre. És felnőtthumor. És peremszókincs néha (pl. balusztrád). Újraolvasandós.

Hű, hát elég furcsa volt jó minőségben kezdeni nézni, nem a '90-es évek elején szerepjáték-klubból kölcsönkapott, agyonmásolt-agyonnézett VHS-verzióban... A hatalmas klasszikus, a Gonosz halott-széria harmadik darabja, mely zökkenőmentesen keveri a komédiát, fantasyt és horrort. Hol van már az erdei ház, ahol a hangszalag igéi életre keltik a démonokat... A nagyon nagyképű és nagyon tettrekész Ash, fél keze helyén láncfűrésszel, másik kezében kétcsövű vadászpuskával a középkorba kerül, ahol foglyulejtik, s bevetik szörnyeledelnek a Verembe, de kimászik, mert ő olyan... Övé lehet a megtiszteltetés, hogy megmentse a vidéket a halálfejűek terrorjától, ehhez csupán a Necronomicon Ex-Mortist, az előzményekből kiválóan ismert, emberbőrbe kötött, vérrel írott Halottak Könyvét kell elhoznia az erdő mélyén, a szélmalmon túl fekvő, istentelen temetőből. Mindenkinek megvan, ahogy a három könyv, majd a varázsigék helytelen kiejtése miatt a sírból kinyúló csontkezek hülyére szívatják? :D Minden gyarlósága ellenére heroikus anyag, szívvel-lélekkel leforgatva, nagyon utálni/szeretnivaló. Számomra utóbbi.