A negédes betétdalokat és a széttaposnivaló, "vicces" hóembert nem ártott volna kiküszöbölni, de a Disneytől nem várhatjuk el, hogy megtagadja önmagát és az extraprofitot termelő recepteket. A Jégvarázs mindezek dacára jó lett. Hála legfőképp Elsa hercegnőnek - ritka jól kitalált karakter; ő a királyi pár idősebbik lánya, aki érzelmeivel jeget teremt. Ez a képessége egyre erősebb, nem tudja kontroll alatt tartani, és amikor játék közben fejbelövi húgát egy jégcsóvával, megijed magától és elzárkózik a világ elől. A szülők hajóját elnyeli a tenger, így Elsa lesz az uralkodó, mihelyt a megfelelő kort eléri. A koronázási ünnepség olyan jól sikerül, hogy elmenekül, közben varázskitöréseivel a nyarat téllé változtatva. Elrejtőzik a vadonban, hogy ne bánthasson többé senkit, jégpalotája mélyén, jéggólemje védelmében - szerető húga, Anna pedig (akinek egynapos, házassági ígéretbe torkolló kapcsolata több, mint gyanús) utána indul.

Hát ez nem lett túl erős. Éreztem már effélét, például a Harry Potter-könyvek kapcsán: szívesen visszatérek abba a világba, öröm találkozni a szereplőkkel, de már nincs meg benne a tűz, az új ötletek nem olyan jók, vagy nincsenek is jó új ötletek. Az első epizód (The Empty Hearse) a leggyengébb a széria történetében, metrókocsival akarják felrobbantani a Parlamentet, és megmagyarázni, hogyan nem halt meg Holmes, miután levetette magát a tetőről. A másodikban (The Sign of Three) kicsit visszatérnek a régi érzések: Watson megnősül, a násznagy a legjobb barátja, egyben szociopata, s előbbi minőségében beszédet is kell mondania, melyet utóbbi minősége jelentősen megnehezít, közben egy pillanatra sem hagyja abba a nyomozást. A záró epizód (His Last Vow) a párkapcsolatok nyomozáshoz felhasználásáról is szól, egy elbaszott karácsonyról, és egy újságíróról, akinek rengeteg aktája van, tele terhelő bizonyítékokról sokak ellen. Továbblépés: nulla, energikusság: nulla, humor: közepes vagy nulla. Mindezek ellenére újranézős, hátha. Meg különben is.

John Carpenter 1974-es sci-fije nem épp a felhőtlen komolyság jegyében zajlik. A Sötét Csillag felderítőhajó 18 parszeknyire, 20 éve repked az űrben, legénysége csak 3 évet öregedett. Instabil bolygókat robbantanak szét, beszélő bombákkal. Powell parancsnok, sugárszivárgásnak hála, már "halott", a négyfős, szakállas személyzet pedig belefásult az unalmas létezésbe. A rangidős Doolittle hadnagy malibui szörfdeszkája után vágyakozik, s az újonnan felfedezett csillagnak sem óhajt nevet adni. Talby nem nagyon mozdul ki az üvegkupolából, az űrt bámulja. Pinback őrmester már bánja, hogy házi kedvencként egy idegent hozott a hajóra: a lény sárga pöttyös, narancsszín strandlabdának néz ki, két karmos, úszóhártyás lábbal, és elszabadulása alkalmából alaposan megszívatja Pinbacket a liftaknában. Boiler imád lézerpuskával lövöldözni... Az űrhajósok és az űrhajó egyaránt egyre sérültebb, s a 20. bomba nem hajlandó visszatérni a tárolóba, kioldani nem tudják, hatástalanítani nem hagyja magát. A visszafordíthatatlan folyamatot egy kis beszélgetéssel kell megoldani, hogy ugye nem akar hibás adatok alapján hiába felrobbanni - minderre van 14 percük...

Rendkívül izgalmas és csodálatos volt, el is kezdtem közben más filmet nézni. Vigyázat! Nyomokban részleteket tartalmazhat J. R. R. Tolkien: The Hobbit c. művéből! Úgy Beorntól míg a sárkány kiröpül Tóváros fölé. Ez a 242 oldalas könyvemből cirka a 93. oldaltól a 189. tart (illusztrált kiadás). Ekkora mennyiségű anyagra már  lehet két és háromnegyed órás filmet bazírozni, ha valaki nagyon kapzsi és erkölcstelen. Ha nincs odaírva, hogy Hobbit, senki se vált jegyet erre az ócska fantasyre. Időkitöltés céljából persze fel kellett turbózni ostoba jelenetekkel. Gandalf megküzd a még gyenge Szaurónnal, mint Harry Potter Voldemorttal a Bölcsek Kövében. Egy tündelány, akibe Legolas szerelmes, egy törpbe szerelmes (éljen a fajok közötti gyengéd kapcsolat - vannak állatbordélyok Németországban, ahol nem csak simogatni lehet a lámákat és kecskéket), akit meglőttek morgul-nyíllal (!). A Jurassic Parkból jól ismert Smaug pedig tényleg egy csiga, különben a hetvenkedő szereplők már szénné égtek volna. Köszönjük, Peter. Nyilvánvalóan Gollam reinkarnációja vagy, ősöd esze és túlélőképessége nélkül. De a lelkivilágotok nagyon ott van!

Kedves Peter! Mi ez már megint? Önismétléses, Muppet Show-ba oltott, hol debil, hol szenvelgős, bő lére eresztett giccsparádé? Tudom, hogy nem vagy egy rosszindulatú ember, csak rossz ízlésű, és nincs szíved abbahagyni a forgatást, továbbá a dollárjelek is pörögnek a szemedben - mint Tolkien professzor a sírjában. Bárcsak együtt néznétek végig és egy szögesléccel tarkóncsapna, amikor valami szánalmas, alpári, vagy az eredeti mű szellemiségétől idegen dolgot varázsoltál a vászonra. (Bár neki ez nem stílusa, de jó elképzelni.) Tényleg Bilbó elmeséli Frodónak, mi az a hobbitodú? A törpök böfögőversenyt rendeznek? A trollok arról panaszkodnak, hogy mindennap birkahúst kell enni, miközben épp pónit készülnek sütni? A troll belefújja a taknyát Bilbóba? Köszönöm, hogy nem mindjárt a seggét törli bele. Ne bassz már fel. Mi ez a szemét? Ezek a múltba révedő, nagyívűnek szánt, patetikus, heroikus betétek? Az édes-bús zenétől már hányok, amikor meg Gandalf borongósan pipázik, úgy rúgnám szájba, hogy keresztbe lenyelné a csutorát. Nem esett le, hogy ez egy alapjában véve vidám meseregény? Olvastad te az eredeti szöveget? Sikerült felfognod, miről szólt? Uramatyám, hát ez nagyon kínos és unalmas volt. Nem lehetett volna megvágni másfél órára? Kettőre? Akkor is zsebedben a három mozijegy és három DVD ára. Nem tanultál Lucas hibáiból a Star Wars előzménytrilógia kapcsán? Kár, pedig ebből az alapból és erőforrásokból maradandó élményt is létrehozhattál volna ahelyett, hogy csak jól érzed magad a pojácáskodó, gyengén instruált színészeid társaságában az új-zélandi stúdiókban.

Régóta imádom a vikingeket. A vad humorukat, ahogy az ellenség túlereje megtörik pajzsfalukon, ahogy vérrel áldoznak zord isteneiknek.

Ragnar Lothbroknak már herótja van attól, hogy a törzsfő, a jarl parancsára minden évben keletre hajóznak, a Baltikumot fosztogatni, pedig ott már lófasz sincs. Az aktuális nagygyűlésen, a thingen (melyre 12 éves fiát, Björnt is magával viszi), szóba is hozza ezt, ám Haraldson (aki a törvényhozásban is csak a saját pecsenyéjét sütögeti) nem kockáztat egy nyugati úttal, Ragnarral meg közli, hogy most járatta le utoljára az emberei előtt. Közben a feleségét, Lagerthát otthon megerőszakolná két félresikerült viking, de az asszony egy tüzes vas segítségével demonstrálja, ez mennyire nem jó ötlet. Shieldmaiden. Lagerthára Ragnar testvére, Rollo is szívesen fantáziálgat, de egyelőre csupán ennyi marad neki, mivel kupakolási ajánlatára a nő bájosan közli, hogy harcosnak kiváló ugyan, de embernek már nem annyira. Rollo egyébként is a szűk keresztmetszet a családban, mert hiába szeretne egyenlő lenni öccsével, ez nem nagyon jön össze neki, emiatt végtelenül féltékeny rá. Floki, az enyhén kattant hajóács, parádés hosszúhajót épít Ragnarnak, eszközeik is vannak a tájékozódáshoz, irány hát nyugat - van-e ott valami. Van. Northumberland, Anglia, tele kiváló, védtelen, aranykincsekkel teli keresztény templomokkal.

Ragnar a lindisfarne-i kolostor kirablásával megnyitja a kalandozások korszakát, ám a jarlnak is tetszik a zsákmány. Egy dolgot tarthat meg, s ő a rabszolga papot választja, akitől megtanul angolul és egyéb remek infókat szerez - egy percig sem kétséges számára, hogy vissza kell térni a derék, töketlen britekhez és végigprédálni őket. Haraldson közben halálos ellenségévé válik... és mindez csak a kezdet.

„- Na, menjünk le és derítsük ki, kinek a sírja!

- Hogyan?

- Úgy, hogy lemegyünk, és kiderítjük, kié!

- Biztos, hogy ezt komolyan gondolja?

- Ha nem gondolnám, nem is mondtam volna!

- Beijedtél?

- Miért mindig nekem jutnak ezek a kísérteties feladatok? Szörnyek, sírok, holttestek… na mindegy!”

Tisztázatlan, hogy a rendező (aki állítólag sosem vett fel kétszer egy jelenetet) volt-e tökhülye, vagy a nézőit tekintette annak. Übergagyi díszletek (gyakran csak függöny), blőd cselekmény, önmaguknak ellentmondó, se-füle-se-farka dialógusok, a színészi játék teljes hiánya, tébláboló karakterek. Veteránautók! A magyar változat munkatársai nem szinkronszínészek, hanem a videoforgalmazó cég irodistái voltak – tökéletes! :D A világ legrosszabb filmje a világ legrosszabb rendezőjétől. Kérek mindenkit, nézze meg, nagyon mókás. Előtte pedig Tim Burton filmjét Johnny Depp főszereplésével, a címe Ed Wood, mely a direktor úrról szól, hollywoodilag… így válik kerekké a történet.

„A kilences terv a halottak feltámasztásával operál: elektródákat lövünk a nemrég elhunytak toboz- és agyalapi mirigyébe” – ez a földönkívüliek stratégiája, hogy az emberekkel elfogadtassák létezésük tényét, bármennyire tagad is a kormányunk. Céljuk azonban békés – látják, hogy már mindenféle robbanóanyagot feltaláltunk, a petárdától a hidrogénbombáig, s tudva tudják, a következő a szolaronit lesz, mely magukat a napsugár-részecskéket robbantja fel, így az univerzum is meg fog semmisülni…

A főszereplő Ed Wood kedvence, a nagy Lugosi Béla. A forgatás idejére már halott ugyan, de maradt fenn róla pár másodpercnyi archív, s a továbbiakban a rendező feleségének masszőre alakítja, fekete köpennyel kitakart arccal. Nem fogsz hinni a szemednek. Kihagyhatatlan csemege, 1959-ből!

A Foxglove-ok ott voltak Anglia történelmének nagy pillanatainál, s most legifjabb sarjukon, Peteren a hanyatló brit birodalom szeme: Zenkali forró éghajlatú, a Baktérítőn fekvő szigetére utazik, amely két vulkánnal, két - valaha emberevő (fanguák és ginkák)) - törzzsel rendelkezik, és több, az európaiak által kiirtott állatfajjal. Ilyen az óriásteknős, melyet a hajósok tízezrével használtak konzervnek, vagy a liba nagyságú, röpképtelen, nevető hangokat hallató madár, a hahagáj, a fanguák szent állata. A sziget "civilizálódik" (haladás vagy hanyatlás?), az európaiak és a pénzhajhász fejlesztésügyi miniszter katonai repülőteret építenének rá, ahhoz kelleni fog vízerőmű, ipar... s a trópusi Paradicsom menne is a levesbe.

A gátépítés elöntené az elhagyatott völgyet ahol Peter és a helyi újság ír szerkesztőjének lánya, Miss Audrey Damien négyszáz ombufára és tizenöt pár hahagájra lel. Ezek (most már tényleges) kihalása a sziget gazdaságának pusztulását vonná maga után, így a császár - a Csaszi, akinek találmánya, a Felségsértés nevezetű koktél, hőseinknek nagyon ízlik - mindent megtesz a helyzet rendezéséért. A szerző ezen fikcióját régóta szerettem volna már elolvasni, jöhet a következő, a Rokonom, Rosy. Kedves, aranyos könyv, csak Durrell írhatta meg, élete hordalékából: hogyan függ össze az ember élete, a fenntartható fejlődés és a természeti környezet, és persze ott van a vagány görög kapitány, a természetvédők, a tenyérbemászó BBC-sek és sok más cseppet sem bonyolult archetípus. Kötelező olvasmánnyá tenném középiskolában. Szeretünk, Gerry bácsi!

Döbbenet. A science fiction műfaját már ezer és egy módon szégyenítették meg, járatták le, nem csoda, ha már engem sem érdekelnek a sci-fik. De ez most betalált. El sem kezdem sorolni, hány hírességbe loptak ötleteket ebből az 1985-ös könyvből. Nem mintha a könyve(ke)t olvastam volna, nem is fogom, csak a dátum miatt fontos. Az Imdb-n e poszt megírásakor 6,9-en áll, szerintem méltatlanul kevés. Persze, ez több, mint tömegtermék, Harrison Ford sem véletlenül vállalt benne szerepet hetvenéves fejjel (ne tessék példálózni a Cowboyok & űrlényekkel...). Vannak benne gondolatok, ami 2014 emberisége jelentős hányadának gondot okozhat. Kérem, a továbbiakban ők már ne szavazzanak. Semmire.

Odaírtam az eredeti címet, ami ugye nem Végjáték jelentésű, hanem lefordíthatatlan szójáték (hacsak a srác nevét nem magyarítjuk "Vég"-re, de az milyen már). Ender Wiggin egy fiú, akit családja harmadik sarjaként egy űrbázisra küldenek katonaiskolába. A nővére túl érzelmes volt, a bátyja túl kegyetlen, benne pedig ott a bizonyítási vágy. Játékokat játszatnak vele, mint Az utolsó csillagharcosban, hogy képességeit felmérjék. A Földet ugyanis ötven éve megtámadta egy idegen faj, s volt pár millió halott, azért nem több, mert Mazer Rackham belekamikazézott a hangyaszerű lények központi ürhajójába, mely kvázi királynőként irányította a flottát. Endert nem lenne rossz bennehagyni a gyermekkorában, de ha az idegenek újra támadnak, úgyis elmúlik a gyermekkora, szóval ki kell használni, hogy hidegvérű, kitűnő stratéga. Ennek megfelelően például verbális eszközökkel izolálják kortársaitól, hogy megszokja, csak magára számíthat. A kiképzés legfontosabb szimulációja egy zéró-gravitációs gömb-arénában játszódik, lehet egymásra bénító sugarakkal lövöldözni, de az nyer, aki bejut az ellenfél kapujába. Olyan, mint a kviddics, csak nem l'art pour l'art, nagyon is valós probláma elé állít.

"- Sokakkal harcoltam, és mindig amiatt nyertem, mert beleláttam az ellenfelem fejébe. De amikor megértem őket...

- Meg is szereted őket.

- Úgy vélem, képtelenség megérteni valakit úgy, hogy közben nem szereted meg. De akkor már...

- Le is győzöd.

- Elpusztítom, és megakadályozom, hogy valaha is bántsanak."

És amikor megérted, mi történt, azelőtt, hogy Enderrel kimondatják a gyengébbek kedvéért, na az katarzis, de a történet ezzel nem ér véget.

Miyazaki Hayao első, 1979-es rendezése, már az első képkockákon kiderül, hogy más, mint a többi, van benne lövöldözés, autós üldözés - élből egy monacói kaszinó kirablásával indít, nocsak, mondom, ez tetszeni fog. A zöldöltönyös/sárganyakkendős Lupin egy nőcsábász (? ...állítólag) mestertolvaj, haverjával, Jigennel, és a szamuráj-szerű Goemonnal keverik a bajt, néhai szeretője, a vadóc Fujiko is feltűnik olykor. Egy nap a szakadék széli autósztrádán megment egy esküvői ruhás menyasszonyt, Clarisse-t, és hát beleszeret vagy a fasz tudja, mindenesetre utánamegy Cagliostro radarvezérlésű lézer- és egyéb csapdákkal dúsan kidekorált kastélyába, ahol nagy mennyiségű hamis pénz előállítására rendezkedett be a tenyérbemászó gróf, aki természetesen üzleti érdekből akarja elvenni a lányt. Lupin átmenetileg bajtársias viszonyt kezd ápolni az Interpol felügyelőjével, Zenigatával, ha már ilyen szépen bezuhantak a 400 év csontvázaival gazdagon ellátott pincerendszerbe.....

Nagyon fehér ez a történet, mozdulatlan világvégéigutazás és vissza, ismétlések, kanjikkal írt levelek, egy rejtett, beteljesülhetetlen szerelem. A titokzatos Baldabiou megteremti Lavilledieu városában a selyemszövés iparát. Selyemhernyópete-beszerzőjének a polgármester katonának tanuló fiát, Hervé Joncour-t választja, aki, miután az európai, afrikai és indiai peték megfertőződtek, Japánba kel át új, éves szállítmányokért. Hara Kei, a helyi hatalmasság lesz az üzlettársa, s az első látogatás alkalmával meglát egy vörösruhás, nem-keleti-vágású-szemű lányt, aki belészeret. Joncour hazatér feleségéhez, parkot, s bele madárházat épít (különleges madarakkal ajándékozzák meg Japánban a szeretőket hűségükért, s a névtelen lánynak rengeteg madara volt). Újabb útjain sem kerülnek közelebb egymáshoz (?), kitör a polgárháború, Hara Kei és Hélène sem ostoba... Jó volt egyhuzamban végigolvasni. Szép, szomorkás, szemlélődő.

"Hat nappal később Hervé Joncour felszállt Takaokában egy holland csempészhajóra, mely Szabirkba vitte. Onnan a kínai határ mentén ismét megtette az utat a Bajkál-tóig, négyezer kilométert utazott szibériai földön, átkelt az Urálon, elérte Kijevet, vonaton átszelte kelertről nyugatra egész Európát, majd három hónapos út végén megérkezett Franciaországba. Április első vasárnapján – a Nagymise idején – ért Lavilledieu határába. Megállt, hálát adott Istennek, és gyalog ment be a városba, számolta lépteit, hogy mindegyiknek nevet adhasson, amelyet soha többé nem felejt el.
– Milyen a világ vége? – kérdezte Baldabiou.
– Láthatatlan.
Feleségének, Hélène-nek selyemtunikát hozott ajándékba, melyet az asszony, szemérmességből, soha nem hordott. Ha kézbe vette, olyan volt, mintha semmi sem volna az ujjai közt."

Pew, a rettenetes vak koldus botjának kopogása a Black Hill öböl jeges útján, amint a Benbow Admirális fogadót keresi... Ide bújt a "féllábú tengerjáró ember" elől a sebhelyes arcú Billy Bones, akinek matrózládája a Kincses sziget térképét rejti. Bill megkapja régi hajóstársától a fekete foltot, ami egy intő jel, de cselekedni már nem marad ideje, végez vele a rum. Az ifjú Hawkins pedig elviszi Flint kapitány - a legvérszomjasabb kalóz, akinek hajója, a Rozmár, piros volt a vértől és majd' elsüllyedt a sok aranytól - térképét Livesey doktornak és Trelawney lovagnak, akik nyomban expedíciót szerveznek. Trelawney a kikötőben szakácsnak szerződteti a Hosszú John Silvert, akinek egyik lábát amputálták, s kétszáz éves, szitkozódó papagáj ül a vállán - Flinté -, mindazonáltal szolgálatkész, remek embernek látszik; ám Jim Hawkins kihallgat a fedélzeti almáshordóból egy beszélgetést, melyből kisül, hogy Silver Flint szállásmestere volt, s a legénység tagjai, akiket toborzott, régi cimborái, a szerencse lovagjai, azaz kalózok. A dögletes klímájú szigetre érve lázadás tör ki, a hajósok hullani kezdenek, és a két párt között háború tör ki a cölöpvár, a hajó és az arany birtoklásáért... Óriási klasszikus, csak nőknek nem kötelező olvasmány!

"A kalózok káromkodva és zajongva egymás után a gödörbe ugráltak, az ujjaikkal túrták föl a földet, és dühösen hajigálták félre a deszkákat. Morgan talált egy darab aranyat. A szitkok valóságos áradata közepette mutatta fel. Egy darab kétguinea-s arany volt, és fél perc alatt kézről kézre járt.

- Két guinea! - üvöltötte Merry, és megrázta az öklét Silver felé. - Ez a te hétszázezer fontod, ugye? Te ugyan nagyszerű üzletember vagy, mi? Te híres, aki még sosem puskáztál el semmit, te tökfejű kontár!

- Csak ássatok, fiúk - szólt Silver a legnyugodtabb arcátlansággal -, talán találtok néhány szem mogyorót, nem csodálnám!"

Olyan, mint egy harsány, színes rongyszőnyeg. Rajzfilm, stop-motion animációs és archív betétek montázsa, s a készítők nem mindig törődtek a tér-idő kontinuummal és ok-okozattal. Egyik pillanatban még két mókusműködtetésű hatalmas kerék hajtja a hajót, a másikban szélcsendben vesztegel, a kerekekkel és hajórakomány erdőtűzből mentett mókussal sosem tudjuk meg, mi lett. S közben vidám dalbetétek szólnak. A nyolcvanas évek szocializmusának másfél tévécsatornáján a Szünidei matinék kötelező eleme ez a hetvenes évekbeli szovjet animációs film, volt, hogy egyben adták le a két órát, volt, hogy két részletben, volt, hogy sokban.

A köpcös, bajuszos Krisztofor Bonifácevics Vrungel kapitányt is meghívják az egyárbocos hajók Föld körülötti versenyére, ő pedig viszi segédtisztnek az épp pótvizsgázó Lomot, aki derék, nagydarab, egyszerű legény. Induláskor sajna a frissen kivágott fából készített hajó odagyökerezik a parthoz, és a huzavona során a nevéből kiesik két betű, ami nagy baj, mert Vrungel szerint a hajó úgy fog viselkedni, ahogy elnevezték. Így lesz a Győzelemből (ПОБЕДА) Balsors (БЕДА). Fux, a lecsúszott szerencsejátékos ellop egy Vénusz-torzót a múzeumból, s egy maffiafőnök utasítására nagybőgőtokban a Fekete Tintahalra kellene felcsempésznie (bár a lopás miatt a határokat a hatóságok lezárták, a regattára ez nem vonatkozik), de a kikötői kavarodásban a Balsorsra jut fel. Megbízója két olasz gengsztert küld a szoborért, őket viszont 00X, az elpusztíthatatlannak tűnő szupertitkosügynök üldözi... Őrületes hajsza indul, az egyiptomi királysíroktól kezdve a Hawaii-szigetekig, s az egészet a szívembe zártam.

"Kedves Mikulás! Kérlek, idén tartsd szem előtt, hogy engem is megillet az ártatlanság vélelme, amíg bűnösségem be nem bizonyosodik. Ezen kívül szeretnélek arra biztatni, hogy a minden kétséget kizáró bizonyíték fogalmát a lehető legszigorúbban értelmezd." Szuper karácsonyi program Kázmér és Huba-gyűjteményt olvasni a színesen világító fa mellett. Ez a 11. rész, a legutolsó. "Ha a jó örökké tartana, honnan tudnánk, milyen értékes?", veti fel a tigris, és igaza lehet. Az első kötetet 2007-ben kaptam, a Szépvölgyi út magasságában, a Dunaparton (akkorra már volt másfél spirálfüzetnyi, Metró-újságból kiollózott epizódom), s most, 2013 decemberében bezárult a kör. Nagy meglepetések persze nem várhatóak. Kázmér tyranno-, allo- stb. -szaurusznak képzeli magát, idegesíti Rozit, álmodozik a tanórákon (házi feladatát, mely során 50 különböző falevelet kell gyűjtenie, az ufókra bízza, cserébe odaadja nekik a Földet), s faterja hiába igyekszik a biciklizés örömére okítani. Képzeletbeli (?) tigrise továbbra is ellentpontozza lusta, önző gondolatait, már csak az ember-nagymacska szembenállás jegyében is. Barátok, örökre. És a mi barátaink is, szintén örökre. Ja, és végül Kázmér épít egy normális hóembert!

Dr. Watson rendíthetetlenül írja blogját, ami nagy szerencse nekünk nézőknek, mert három újabb eseten szórakozhatunk jól.  "Az érzelem kémiai defektus, ami csak a vesztesekre jellemző", állapítja meg a lájtosan aspergeres Sherlock, akit általában utálnak az emberek, mert ránézésre megállapít dolgokat, melyeket mások inkább takargatnának. Színre lép a Nő, Irene Adler, akiről Sherlock - nem tud megállapítani ránézésre semmit! Telefonja tele van kompromittáló képekkel, de hiányzik hozzá a négyjegyű kód, ami amikor a végén kiderül, katarzist éltem át, komolyan mondom (Conan Doyle: Botrány Csehországban c. novellája alapján). A sátán kutyáját - az egyetlen eredeti Holmes-regényt - viszont nem sikerült valami hajdejól feldolgozni. Egy aknamezővel védett kormányzati labor köré építették a cselekményt, ahol előkerül egy kislány elveszett nyuszija, és fluoreszkál... Végül újra felbukkan Moriarty (Az utolsó eset), aki elhatározta, hogy kiégeti Sherlock szívét, és nagy erőkkel a detektív lejáratására törekszik, miközben négy nemzetközi bérgyilkost költöztet a Baker Street 221B köré. Itt visszaüt Sherlock arroganciája, de legalább Mollynak, a kórboncnoklányak, akit eddig ultradurván szívatott, beérik a veteménye. A türelem rózsát terem, ha kivárják, hogy egy másik zsenit, Dr. Hannibal Lectert idézzem.