365 nap még a Vidámparkban is sok, hát még a dzsungelben kúszva a vietnámi háborúban. Oliver Stone forgatókönyvíró-rendező, aki maga is szolgált ott, bemutatja nekünk milyen érzés éjszakai őrségben arra riadni fel, hogy esznek a szúnyogok és jönnek a vietkongok. Továbbá az emberről is megtudhatunk jó sokat. Szerintem hiába őrzi meg Elias őrmester az idealizmusát, és hiába vele akarok azonosulni, ha a gyilkológép Barnes őrmesterrel van legnagyobb sanszom rá, hogy élve hazatérjek.

Ez a kétszer másfél órányi, kosztümös fantasy-vígjáték-dráma (melyet mellesleg Magyarországon forgattak) igazán kiválóra sikerült. Főhőse, Hamis Von Álbajsz, ifjú kora ellenére profi szélhámos, váltóhamisító és még sorolhatnám, de mivel a városi őrség legcsinosabb, szőke őrmesternője egy pompás szimatú vérfarkas, emberünk akasztófára kerül... vagy Lord Vetinari megbízásából felvirágoztatja a postahivatalt, ami kemény dió, egyrészt mert a tönk szélén áll és több tonna feldolgozatlan küldemény tömi ki, másrészt így az ipari forradalom idején a fénytávírda a menő, melynek ura, Mohón Teper a gyilkosságtól sem riad vissza, ha konkurenciaharcról van szó. Álbajsz forradalmasítja a rábízott intézményt, például feltalálja a bélyeget és gólemeket alkalmaz, ugyanakkor szembesül vele, hogy csalásai miatt életek mentek tönkre és emberek haltak meg... például a dögös Adora családját is ő vágta haza, szóval hogy nézhetne a nő szemébe randevúk alkalmával. De nem véletlenül pont ő nyerte meg a feladatot.

Nem akarod megnézni. Idejétmúlt, ennél még a 9-es terv a világűrből (1959) is kevésbé ciki, azon legalább röhögni lehet. A legutóbbi, Cowboyok és űrlények után ez a Tengerészgyalogosok és űrlények, és sokadjára is felmerül a kérdés: ha a földönkívüliek olyan okosak, hogy ide tudtak jönni, vajon miért viselnek hadat ilyen végtelenül bénán?

Gyerekeknek túl meredek (állatorvosi asszisztenciával élveboncolni egy földönkívülit, hogy rájöjjünk, hol ejthetünk halálos sebet rajta - szívmagasság, ki hitte volna humanoid esetében!? -, morálisan megkérdőjelezhető). Felnőtteknek túl bugyuta. Aki tengerészgyalogos-bevetést akar nézni, annak ott A Sólyom végveszélyben (amin plágiumot követett el). Aki áldokumentumfilmet akar nézni Földre szállt idegenekkel, annak ott a 9-es körzet. Ezt a verbálisan és zenében egyaránt túlhajtott üres patetikusságával együtt adjuk át a jótékony feledésnek.

"Készíteni kéne már egy Halloweenes különkiadást, csak nincs rá ötletünk... Aha, tudom már, egy kis frankensteines-pszichós-ördögűzős rájátszás majd elviszi a hátán, oszt dől a lé!"

Sajna nem jönnek be az altesti poénok, sem a harsány slágerek, a szereplőgárdánál pedig nem árt vigyázni, hogy a jópofa és a Taigetosz-pozitív közötti vékony határvonalon a kellemesebbik oldalra billenjenek.

Minden nyerő nálam, amiben benne van Antarktisz. A The Thing két verziója is emiatt élvezetes számomra, bár alapesetben Kurt Russell redneck feje enyhén szólva is irritáló. A Tomb Raider 3 játékban enyhén szólva zokon vettem, hogy a három antarktiszos pályából csak egy játszódott a felszínen. A Déli-sark foglyai pedig az egyik kedvenc olvasmányom. Szóval a Vakító fehérség jó eséllyel indult nálam. Az elején Kate Beckinsale-t láthatjuk sportmelltartóban, de szerencsére nem ez a legnagyobb dobás.

 Ugye nem lövöldözünk repülőgépen, főleg nem automata fegyverekkel? A hidegháborús szállítmányok érdekesek szoktak lenni, nem csoda, ha a kutatóállomásokra beköszönteni készülő féléves sötétségben fagyott holttestek kerülnek elő egy jégcsákányos antihős jóvoltából. Tetszett a főszereplő sebezhetősége: előbb női mivolta ellenére egy tükröt fejeltetnek szét vele, később amputálni kell két lefagyott ujját. A mozit záró Aurora Australis külön jópont.

Nyugodtan hurcoljatok meg érte, de nem szerettem a Shrekeket (a negyedik rész mintha tetszett volna, de már nem emlékszem, miről szólt, a Halloweenes különkiadás dettó). A Csizmás, a kandúr viszont egyértelműen a 10 legjobb rajzfilm egyike, amit valaha is láttam (Rango után szabadon). Letisztult sztori, szép kép, édes humor; nem erőlteti, meg sem említi a zöld dagadékos univerzumot, melyből vétetett. Beszéljünk héliumhangon a felhők fölötti ritka levegőben, lopjuk el az aranytojást tojó ludat, szeressünk egymásba Puha Praclival, kicsit se idegesítő Tojás Tóbiás testvérünkből lehetőleg süssünk rántottát - kaland, izgalom, cselszövés. Macskatulajdonosoknak kötelező. Mindenki másnak szintén.

Ragadd meg a napot, javasolta Horatius, és mert okos ember hírében állt, el kell higgyük, hogy ez egy jó terv. A vámpírok azonban a torkokat ragadják meg jó étvággyal - a címválasztás pedig jelzi, mi lesz itt a konfliktus forrása. Egy talicskányi vérszívó úgy dönt, átveszi az uralmat az emberek királyságában. Fajuk új generációja ők, szoktatják magukat a szenteltvízhez, szent szimbólumok látványához, miazmáshoz, szóval a vámpír misztériumából csak az előnyöket tartanák meg. Ám az emberek oldalán álló boszorkányok nem nézik jó szemmel az ellenük irányuló lábasjószággá degradálási kísérletet.

Terry Pratchett 22. (?) Korongvilág-története színes és vicces, a nagy címszám utáni kiégettségnek jelét sem mutatja, el is határoztam, hogy bepótolom vele szembeni tetemes elmaradásomat. Tolkien és ki-tudja-kik óta kedvelem a bölcs öregemberek meséit. Olyat pedig végképp nem láttam még, hogy egy vámpírt úgy intézzenek el, hogy miközben gázneművé változva beszivárog a szobába zárkózott halandóhoz, az befőttesüveget rak a kulcslyuk elé, s beletöltvén a vérszopót utánadob pár fej fokhagymát, s fedőt csavarva rá egy föld alatti folyóba hajítja... :)

Ha valaki emlékszik még az általános iskola hatodik osztályára, na akkoriban volt ez kötelező. Ötévente újra és újra kell olvassam, és mindig rájövök, miért állja ki ez a könyv az idők próbáját. Lenyűgöző. Hej, az a vitézi múlt! Gárdonyi történelmi tablója olyan gazdag stílusban tárul elénk, hogy szánni kezdjük önmagunkat, amiért valóságshow-k nézése közben néhányan ötven szavasra csökkent szókincsű panelszörnyekké retardálódtunk ebben a szép új világban.

Elfelejtem néha, hogy többről szól, mint hogy a törökök kvarcórában, jatagánt lobogtatva, üvöltve rohannak fel a várfalon, csak hogy ripityára törve magukat lezuhanhassanak végül, mert az egri asszonyok a szemükbe kanalaznak némi Erős Pistát. Önmagában megérne egy kalandfilmet, amikor fiatal hőseink ellátogatnak Konstantinápolyba, hogy megpróbálják kiszabadítani a Héttoronyból Bálint urat, az igazi magyar macsót, miközben a dervisnek öltözött Jumurdzsák csúnyán villogtatja rájuk nem túl sok szemét, és ott tesz be nekik, ahol tud.

A filmadaptációra már nem nagyon emlékszem, de a forgatás helyszínéül szolgáló mű-várromot olykor felkeresem Pilisborosjenő határában, igen kellemes erdei utak vezetnek oda (például a föléje magasodó Nagy-Kevélyről), csak ajánlani tudom.