Csoda a farkasokkal

 2012.11.28. 22:03

Csoda A Farkasokkal.jpgSzínes, magyarul beszélő francia kalandfilm, írta a korabeli tévéújság erről az igényes, 1961-es, kosztümös darabról, melyben Jean Marais szokás szerint az igazság bajnokának, a gáncs nélküli lovagnak jelmezét öltötte magára. Ő Robert de Neuville, a király fegyvernöke, aki a király keresztlányába szerelmes, és ah, az érzés kölcsönös. Károly, a burgundi herceg egyaránt áhítja a lányt és XI. Lajos trónját, s a szószegő, felségáruló Sénac gróffal minden rosszaságot elkövetnek emberrablástól kezdve okirathamisításon át gyilkosságokig, hogy megszerezzék a Francia Királyságot és Jeanne-t. Ám de Neuville lovag nem most jött le a falvédőről, még ha a nyitó képsorokban a lovagi tornát el is vesztette Károllyal szemben (bár azt is csak amiatt, mert Sénac összevagdalta a nyeregszíjait), és a behavazott Ardennek farkasai is elég intelligensek ahhoz, hogy tudják, ki mellé álljanak.

Chihiro Szellemországban

 2012.11.27. 16:47

Spirited.bmpMiyazaki Hayao 2001-es rajzfilmje a műfaj csúcsa, tökéletesen kivitelezett, varázslatos történet. Chihiro tíz év körüli kislány, szüleivel új házba költöznének, de az erdőben átmeneti földrajzi kihívásokkal küszködve  különös, lampionokkal kivilágított szellemvárosba érkeznek. Az apa és anya habzsolni kezdik a vendéglőben talált pompás kaját, s mire leszáll az éj, disznóvá változnak. Chihirót egy Haku nevű fiú veszi védőszárnyai alá, megmenti a láthatatlanná válástól, s ha nem akar maga is sertéssé válni, munkát kell vállalnia a fürdőházban, ahová nyolcmillió isten jár felfrissülni. A fűtőházban beáll a kormocskákhoz szenet cipelni, majd a boszorkány Jubaba elé kerül, aki felfogadja, de elveszi a nevét, így Szen lesz belőle - Haku ismét segít, hogy megőrizze eredeti személyiségét. A következő éjjelen a környezetszennyezéstől iszappá szutykosodott folyamistent tisztítja meg, és ez csak a kezdet, ugyanis beenged az épületbe egy fekete leples, fehér maszkos alakot, aki eleinte aranyrögöket teremt, majd elkezdi felfalni a személyzetet... Mi várja őket a hatodik megállónál, Mocsároskútnál, ahonnét nem jön visszafelé vonat?

Tűzön-vízen át!

 2012.11.27. 13:46

bear.JPGAz első száz oldal negédes családi album, a felmenők, Bear gyermekkora a Wight-szigeten, s etoni diákoskodása. Ott kezdett villámhárítókon mászkálni, s vált fekete öves karatéssá. A második száz oldalon arról ír, hogyan ment át - a kommandóstiszt apuka nyomdokain - a legelitebb egység, az S. A. S. rostáján. A kiképzésről sajnos nem vallhat, viszont az azt megelőző felvételiről igen, melynek során rengeteget kellett menetelnie nagy súllyal, időre Wales hegyei között és holdfüves mocsaraiban. Nehéz kiképzés, hogy a harc könnyű legyen. Egy hibás ejtőernyő és amiatt, mert nem vágta le magáról a tartalék ernyő kinyitása előtt, eltörte három fő gerinccsigolyáját. A gerincvelő nem sérült, Bear túltette magát a reményvesztettségen és felgyógyulva úgy gondolta, megmássza az Everestet, el is kezdte összegyűjteni rá a pénzt. Felkészülés közben megmászta az Ama Dablamot és megismerkedett egy Shara nevű lánnyal, akit, mint elhatározta, feleségül vesz, ha túléli az expedíciót (amire egy a hathoz az esély - a hegy minden hibát halállal büntet, erről előtte 161-en tanúskodnak). Az Everesten már a kezdet kezdetén belezuhant egy gleccserszakadékba, szerencsére pont azután, hogy karabinerét a kötélre csatolta. Huszonhárom évesen már másodjára kellett volna meghalnia, de inkább törött könyökkel, a legfiatalabb (harminckettedik) britként jutott fel a csúcsra. Erről szólt a harmadik száz oldal (a sortávolságot a kiadó jónak látta nagynak hagyni), az utolsó ötvenben feleségével és három fiával egy londoni lakóhajóra költöznek s beindítja A túlélés törvényei c. tévésorozatot.

Bear Grylls élő legenda, a legnagyobb példaképek egyike; sajnos fogalma sincs, önéletrajzát milyen gyatra, szolgai tükörfordításban vehetik kézbe rajongói idehaza. Az eredeti cím churchilli rájátszás; Mud, Sweat, and Tears - ezt fenti hangzatosnak szánt blődségre sikerült magyarítani. Bear néha lényegtelen dolgokról sokat, érdekesekről viszont keveset ír, remélem, újabb önéletírásait is kézbe vehetjük, melyben leírja, hogyan jutottak át felfújható csónakkal az északnyugati átjárón a Jeges-tengeren, stb.

A Shackleton-modell

 2012.11.26. 08:58

sh mod.gifSir Ernest Shackleton, a felfedező, az emberi civilizáció modern korának egyik hatalmas hőse. Déli-sarki expedíciója sikertelenül végződött, hajóját, az Endurance-t összeroppantotta a jég, két telet töltött legénységével a legzordabb körülmények között, de kimenekítette, életben tartotta valamennyi emberét. A témáról személyes kedvencemet, Alfred Lansing könyvét ajánlom inkább, de jelenlegi kötet is élvezetes, hiszen más szemszögből, a vezető oldaláról vizsgálja (idealizálva) az embert és az eseményeket. A menedzser rész szerencsére elég sovány, következetlen (először azt javasolja, a kitűzött irányhoz ragaszkodjunk, később már azt, hogy semmiképp se féljünk változtatni a terven), a beszurkált, üzleti életből vett példák semmitmondóak és unalmasak, de ha valaki meríteni akar Shackleton inspirációjából, bátran kézbeveheti ezt a kiadványt.

Merida, a bátor

 2012.11.26. 08:46

Brave-Merida.jpegMerida vadóc skót hercegnő, akit édesanyja hölggyé próbál nevelni, ám őt jobban érdekli az íjászat és az erdei tudományok. Meg akarja változtatni anyját, ám egy boszorkány sütötte sütivel véletlenül medvévé sikerül transzformálnia, márpedig fent nevezett állat a családban nem jó ómen, hiszen a király fél lábát épp egy mackó vette le... Gyönyörű tájak, három csínytevő, vörös hajú herceg (akik szintén esznek a süteményből), Merida kezéért rivalizáló klánok... elviselhetetlenséggel határos diznis betétdalok, s most, hogy a Pixar után a Star Wars is ezé a csodálatos pénzeszsák cégé, gondolom a jövőben a jedi hercegnők is áriázva fogják suhogtatni fénykardjaikat.

Lockout - A titok nyitja

 2012.11.24. 15:44

Lockout.jpgHúszmillióból leforgatták sok-sok számítógépes háttérrel, kellemes, pörgős, agyatlan, verekedős sci-fi akció. 2079-ben egy űrállomáson elítélt gyilkosokat és erőszaktevőket tartanak sztázisban, de mit ad isten, ezeknek épp akkor sikerül elszabadulniuk, amikor az elnök lánya a fedélzeten tartózkodik. Snow (akinek pont az a feminim személyneve, mint Cobretti felügyelőnek, nem csoda, ha gondosan titkolja - ejnye, ez például csúnya lopás volt) volt CIA-ügynök megnyeri a feladatot, hogy hozza ki. A narancs overállos gazfickók vezére, aki úgy néz ki, mint egy vidéki nagyvárosból szalajtott nyugdíjas zöldséges és elmebeteg öcsikéje persze mindent megtesznek, hogy az elnök lányának hamar összekuszálódjon a tökéletes szőke frizurája. Snow társa, Mace is itt raboskodik, de a sztázis mellékhatásaként demencia alakul ki nála és egy nyitva felejtett ablak miatt kritikusan lecsökken a testhőmérséklete, szóval nem marad más hátra, mint édeskettesben elmenekülni a pályájáról letért objektumról, mielőtt beleáll a földbe. Inkább képregény, mint film, de szódával elmegy.

Budapesti vadon

 2012.11.21. 07:44

budapesti_vadon1.jpgA Pinty u. 34. alatti bérház lakásába hivatalosan egyetlen személy van bejelentve, valójában a szubtrópusi mikroklímában ötezer élőlény érzi jól magát, még ha utóbbiak jobbára poratkák és levéltetvek is. 50 perces természettudományos kisfilmünk a főváros néhány vadon élő állatfaját mutatja be, az ezüstös pikkelykétől a nyesten át a vörös vércséig. A forgatás idején a 4-es vonalon még nem Combinók közlekedtek, de már a rovarirtók sem HazMatos felszerelésben porraloltózzák végig a lakást, hanem géltechnológiával tevékenykednek... A narrátor Badár Sándor, akinek Jappán c. kötetét mindenkinek ajánlom, akárcsak a Budapesti vadon témájába vágó, Winkler Róbert-féle, egészen kiváló Nagyvárosi természetbúvárt!

total-recall-poster.jpgNegyedik napja nézem, és még mindig van negyven perc... Élőszóban és írásban egyaránt mindenki egybehangzóan állította, hogy igen rossz lett, csak megerősíteni tudom. 60% az eredeti Emlékmásból, 20% Szárnyas fejvadász, 20% egyéb filmek (Különvéleménytől Az ötödik elemig) és saját ötletek, 0% saját normális ötlet, 0% színészi játék, 0% nem kínos párbeszéd. Értetlenül állok: mi a faszom ez? Mi szükség volt rá? Ezt forgatták 125.000.000 dollárból? A Schwarzenegger/Verhoeven-féle 1990-es klasszikus rebootja és a rendező nejének segge persze jó pár nézőt becsalogatott a moziba, de ha megerőltetik magukat a készítők egy saját forgatókönyvvel, kicsit kevésbé szemérmetlenül lopnak, talán nullszaladóra kihozzák ezzel a látvánnyal, kellékekkel, akciójelenetekkel.

Ted

 2012.11.12. 13:23

Ted-movie-poster.jpgA Family Guy-os Seth McFarlane első csaknem élőszereplős filmje majdnem tipikus romantikus vígjáték, a hozzáadott plusz Ted, a játékmackó, aki a nyolcéves John karácsonyi kívánságára (a kisfiúk kívánságánál csak az Apache harci helikopter erősebb) megelevenedik, s huszonhét évvel később, történetünk idején javában füvezik, nőzik és sokat röhög kedvenc gazdájával, akivel legjobb barátok, de John barátnője, akire a főnöke is hajt, kapcsolatuk negyedik évfordulójára egy jegygyűrűre vágyik inkább, mint egy plüssmacifüggő harmincötévesre. Sok vicces utalás bukkan fel, például a jó öreg Flash Gordon reneszánszát éli;  kellően egyedi és szórakoztató darab, szóval újranézős.

Hanna

 2012.11.05. 16:06

hanna.jpegErik Heller kiugrott ügynök a tundrán neveli fel Hannát, a vadász életmód mellett a pusztakezes küzdelem maximumát is elsajátíttatja vele. A kezdő képsorokban az albínó Hanna lenyilaz egy rénszarvast, kizsigereli és miután harcban legyőzi apját, hazaviszi a hatvan kiló husit... Szóval nem gyenge a kiscsaj, ráadásul élő lexikon és több nyelven beszél. Valós kapcsolata nincs a külvilággal, csak könyveken át és apja tanításaiból ismeri. Most gombnyomásnyira kerül tőle, s megnyomja azt a bizonyos gombot, mely hatására hómaszkos emberek érkeznek automata fegyverekkel, s egy CIA-bázisra viszik. Játszva kijut, pár hullát hagyva maga mögött és megkezdi útját berlini Grimm-házba, hogy Erikkel találkozzon, közben megismeri a zenét és egyéb dolgokat, ami eddig hiányzott (?) az életéből.

Zseniális kezdet, fantasztikus hangulatok, jól funkcionáló zene, ám kicsit a Babylon A. D.-re emlékeztet abban a tekintetben, hogy a forgatókönyv a sztori második felére jócskán leült. A karakterek kibontása nem sikerült, a lepusztult városban és vidámparkban kergetőzést fel kellett volna dobni pár plusz ötlettel, úgy akár tökéletes is lehetett volna a produkció

Ööö... nevetnem kéne ezen?

 2012.11.01. 08:08

ööö.jpgAz izlandi Hugleikur Dagsson torz tükröt állít a társadalom elé, egyszerű karikatúrái kompromisszumkészség nélküli fekete humorral festik le az emberi civilizáció erőszakosságát és testi-lelki kannibalizmusát. Nagy szavak, persze. Évente átlapozós kis könyv, aki a South Park 1-9. évadán nevetni tudott, ezen is fog. Főleg család témakörében villant fel képeket, de a vallás, iskola, munkahely is megkapja a magáét, a delfinekről nem is beszélve, akik rosszabbak, mint a nácik. Mondanám, hogy kizárólag 18 éven felülieknek, de ennek a kategóriának sincs sok értelme, csupán jelzésértékű. Sebészi, kíméletlen precizitás. Imponáló. öööööö_1.jpg

Dexter - 5. évad

 2012.10.30. 17:32

Dexter-season-5-.jpgA tízhónapos Harrisonnak is osztályrészül jutott  az élmény, mint az apjának anno, az anyja vérében tapicskolhat, ideje elkezdeni aggódni, milyen hatással van ez a későbbi fejlődésére. Dexter teherautót bérel a költözéshez, kiválaszt egyet, melynek vérfoltok vannak a platóján, melyek egy elgázolt állatokat összegyűjtő Boydhoz vezetik, aki imád formalinban lebegő halott nőket tartalmazó olajoshordókat dobálni a mocsárba. Dexter ugye kinyírja, ám a legutóbbi emberrablás-kínzás-erőszak alanya, egy Lumen nevű fiatal nő a szemtanúja ennek. Az első szabály: "ne hagyd, hogy elkapjanak", most összeütközésbe kerülj a "ne ölj ártatlant"-nal, márpedig Boydnak tettestársai voltak, és nagyon úgy fest, Lumen nem áll le, amíg ki nem nyírja az összeset. Ha lebukik, Dextert is magával rántja. Debra venezuelai Santa Muertés machetés lefejezések után nyomoz, Batistáék házassága egyre inkább beleáll a földbe, Quinn pedig a Szentháromság-gyilkosságok fantomképében Dextert ismeri fel és figyeltetni kezdi. Az első és negyedik után ismét egy 10/10-es széria.

Scooby Doo meets the Boo Brothers

 2012.10.29. 06:51

355px-Boo_Brothers_cover.jpgNyakunkon a Halloween, az egyetlen értelmes behurcolt ünnep, ideje megünnepelni a hideg őszi ködben. Scooby Doot amúgy nem bírom, csak a South Park-féle verziót a Kornnal, tudjátok, amikor a kutya két részletben adja vissza nagyanyó tetemét. Ám jelenlegi posztunk egész estés rajzfilmje kellemesen eltalált, már a '80-as évek végén megvolt nekem VHS-en, valami külhoni műholdas tévéről felvéve (reklámok kivágva, ahogy kell). Rengeteg kísértet-klisét összehordtak benne; Shaggy örököl egy déli ültetvényt, Scooby és Scrappy Dooval odaterepjárózik, de a járművet elnyeli a mocsár. Az udvarház komornyikja egy púpos, aki maga szeretné a király hagyatékát képező drágaköveket megtalálni. Beauregard bácsi kardot lengető tábornok képében még mindig itt kísért, s nem ő az egyetlen; amikor kihívják a szellemirtókat, a telefonvonalon három kísértet jön át, ők a Boo testvérek. Kisiklott cirkuszi vonatból elszökött gorillával kezdődik az egész éjszakán át tartó kergetőzés, de az ellenséges redneck család sarja, Billy-Bob Scroggins is beszáll mordályával, ugyanis kishúga, Sadie-Mae hirtelen felindulásból feleségül akar menni Shaggyhez. A kincskeresés a pincétől a padlásig, a temetőtől a medve barlangjáig tart, bárgyú néha, de nagyon jópofa, szerintem.

Hotel-Transylvania.jpgDrakula gróf (aki valójában nem iszik vért, mert zsíros és teli van bacilusokkal) két új prodzsektbe kezd: 1.) építtet az elátkozott erdő közepén egy várkastélyt, ahol a szörnyek az emberek világától távol kipihenhetik fáradalmaikat, 2.) a hely menedék, ahol féltett kislányát felcseperítheti.

Mavis Drakula 118. születésnapján rádöbben, hogy a vasvillás-fáklyás-fokhagymáspirítósos emberek tényleg borzalmasak, s már nem akarja elhagyni a kastélyt; azonban - szent lepra! - az egész jelenet az aggódó atya által megrendezett színjáték volt. Becsúszik egy kis baki: a zombi-statiszták nyomán egy mobiltelefonnal mindent lefényképező turista érkezik a kastélyba, s a fiatalok első pillantásra megtetszenek egymásnak. Drakula mentené a menthetőt, de az események felgyorsulnak és a dögunalmas buli egyre lazábbá válik... Kedvenc vérszopónk pedig rájön, hogy a XXI. század embere gyökeresen másképp áll a szörnyetegekhez, mint a korábbiaké.

Nagyon jó kis rajzfilm, de a Gru szívonalát nem éri el: eredetiségben elmarad mögötte, nyálasságban megelőzi. Pedig csak nagyon kicsit kellett volna kevésbé slágergyárosan kezelni. Szóval mondjuk 8/10. Tim Burton új prodzsektjét, a Frankenweenie-t mindenesetre lealázta. És persze lehet az stop-motion-ös meg rétegfilm meg feleannyiba került, anno láttam az alapjául szolgáló kisfilmet, és már akkor sem értettem, miért jó egy Állattemetőbe oltott Frankenstein-sztori döglött kutyával. Burtont persze jó pár kudarc érte az elmúlt években és a gyökerekhez próbál visszanyúlni, na de így? OK, majd pampogok, ha már megnéztem, csak előre félek.

Hotel-Transylvania-Poster-2-650x520.jpg

Ez egy könyv

 2012.10.21. 22:53

 

ez egy könyv.jpgA Csimota Könyvkiadó kellemes, igényes, üde kis színfolt gyermekkönyvkiadóink piacán. Jelen kiadványuk 2010-ben hat hónapig fenn volt a New York Times sikerlistáján, s pillanatnyilag húsz nyelven hozzáférhető; a fordítás végtére is nem hosszú folyamat, valószínűleg egy óra/nyelv sebességgel folyik, a lektorálást is beleértve. A pasztellszínű oldalakon a laptopos szamár firtatja, hogy a majom (akinek az egér a kalapja alatt pezseg) könyvén (A kincses sziget) lehet-e blogolni, twitterezni stb., s a majom a hülyeségeire azt ismételgeti, hogy "nem, ez egy könyv", aztán amikor a szamár kézbe kapja a kötetet, vissza sem akarja adni. Ennyi. Édes. Pár perces. Aktuális.

süti beállítások módosítása
Mobil