Ádám almái

 2013.04.04. 18:17

ádám.jpgAdam börtönből szabadult neonáci, gonosz, erőszakos, egy valódi seggfej. Negyed év közmunkára egy vidéki templomba küldik. Cellája falán a feszületet Hitler arcképére cseréli, mely a reggeli harangzúgás vibrációjától minduntalan le is esik. A pap, Ivan, végtelenül türelmes és megértő. Adam egy feladatot kell kitűzzön maga elé: lepényt akar sütni a kertben termő almák felhasználásával. Egyszerűnek tűnik, de a fát varjak, hernyók támadják meg, és a sütő sincs nagy formában. Adam nehezen viseli az életet a másik két bennlakó bűnözővel, a pakisztáni Khaliddal és a kövér Gunnarral, elhatározza, hogy megtöri a papot. Mert hát Jób történetét elolvasva - Bibliája mindig itt nyílik ki - rájön, hogy nem az ördög teszi próbára az embert.

emlékmás könyv.jpg2012-ben megjelent a - szerintem - egyik legnagyobb kortárs, az Osztrák Tölgy önéletírása. Az akcióhős kormányzó - felfoghatatlan karriert futott be és továbbra is aktív. Könyve teljesen magával ragadott, imádom az intellektusát, humorát, akaraterejét. 1947-ben látta meg a napvilágot az Alpok fenyvesei között meghúzódó osztrák faluban, Thalban. A Harmadik Birodalom katonájaként szolgált, csendőrbiztos apa szigorúan nevelte, s Arnoldból életrevaló kölyök lett. Nem munkásként akarta keresni a kenyerét, hanem híres emberként, erre Amerika ideális terepnek tűnt. Kiváló fizikumú testépítőként versenyeket nyert, s Joe Weider felfigyelt rá; üzleti képességeinek (ingatlanügyletek, csomagküldő szolgálat) hála széles tömegekkel ismertette meg a sportot, s tudatosan készült filmes karrierjére... De abba is hagyom a kedvcsinálót, túl szerteágazó az anyag, férfiaknak kötelező elolvasni, hogyan lett a nagydarab bevándorlóból Kalifornia állam republikánus kormányzója.

Azumi 2. - Szerelem vagy halál

 2013.03.31. 14:04

-death-or-love-poster.jpgA második rész készítésének ingere újra győzedelmeskedett. Még japánosabb! Még több erdő, még több rosszarcú! Még több moralizálás! Még több dráma bajtársak teteme fölött! Azuminak már csak egy név maradt a tarsolyában, egy a Tokugawa sógunátus ellen lázadó hadúré, akit ha sikerül legyakni, teljesítette a mester küldetését. Az igai nindzsák nem hiszik, hogy ez sikerülhet. Pedig de. Az alcíme nem túl találó. Szerepel benne ugyan egy srác, aki Azumi pajtására hasonlít, akit az első rész elején a mester utasítására lekaszabolt, de ő is kinyiffan, mielőtt szóba jöhetne bármi is. Így megy ez.

Azumi

 2013.03.29. 10:09

azumi.jpegA mester még nem sejti, hogy keresztre feszítik, de a kedves nézők közül senki sem szánakozik az események ilyetén alakulása miatt; a háborúban elárvult gyerekeket fogad magához hegyen álló házába, s kardforgatásra képzi ki őket. Egy napon párokba kell rendeződniük aszerint, ki kit kedvel, majd kiadja a parancsot párokon belüli élethalálharcra, a túlélők így válhatnak csak acélidegzetű orgyilkosokká, akiknek feladata a háborúgyáros nagyurak lemészárlása. Azumi tizenéves lány, aki hiába próbál kimonót ölteni, számára mégiscsak a kard marad, bármily szörnyű is... A lefeleződött csapat fogyatkozni kezd, nindzsák mérge, bérgyilkosok által, az egyik hadúrnak eleinte csak a hasonmását nyírják ki, és így tovább. Mangák alapján készült, néha hangyányit erőszakos, de mindenképp nézhető kalandfilm a feudális Japánból, sok természeti képpel és kifogástalan zenével.

rosszcsot peti, a környék réme.JPGRosszcsont Peti és társai neve beszélő név, bár az eredeti - Horrid Henry - kifejezőbb. A Kázmér és Hubából Kázmér is rossz kisgyerek a maga kreatív és filozofikus módján. Peti egyenesen borzalmas, valószínűleg fogyatékos is. A szülei helyében egy fészerbe zárnám, s gereblyével néha tolnék be a küszöbön némi kaját, mely gereblyével el is verném, amennyiben szökni próbál. Ám nem ez történik, hát ne lepődjünk meg tönkrement esküvőn, Mikulásnak állított csapdákon, Rettenetes Rémrágcsa-pörkölő és Iszony Ital készlet gyártotta termékek által sokkolt vendégeken, botrányba fulladó illemtan-tévéműsoron, kalózkannibál-átok sújtotta születésnapi partin. Szerencsére már az első történetben megnyugodhatunk, hogy a világ nem billen ki egyensúlyából, Új Ulrikék pizsamapartiján ugyanis nem a tönkrement idegzetű vendéglátók hívják félőrülten a szülőket hajnalban, hogy vigyék haza a csemetét, hanem Peti menne már... Hja, itt ugrálás nélkül, eleve összeomlott az ágy, hősünk nem falhatja fel az összes jégkrémet a mélyhűtőt nyitva hagyva, hanem némi kutyacsócsálta csokinak is örülnie kellene, és Selypítő Saci szerelmi vallomásaival sem tud mit kezdeni...

Sárkányvadászok

 2013.03.28. 13:58

dragon_hunters.jpgMire jó a kötőtű? Például elektromos sárkányokat rövidre zárni, de a Világfaló nevű gigászi csontvázsárkány ellen is működik... Egyszerű, mint a százas szög, bár vagány, egyszer érdemes nekifutni ennek a francia-német-luxemburgi, valószínűleg nem kevés marihuána hatására létrejött animációnak. Na jó, ezt visszaszívom... fű sem kell hozzá... bárki kitalálhat efféle sztorit szerepjátékos vagy számítógépes játékos múlttal. Lian-Csu, a drabális harcos és csetlő-botló cimborái a lebegő szigetekből álló látványos királyságban kalandoznak, és még a barátságról is próbálnak valamit nyökögni nekünk.

Dexter - 7. évad

 2013.03.24. 12:37

dexter-season-7.jpgSajátos humora oda, kicsit kiégett, de a szériából korántsem fogyott ki még az erő, okosan írták meg jó csavarokkal, jóllehet néha könnyű lenne egyszerűsíteni, sőt szükségszerű. Újabb különös kapcsolatok jönnek létre és múlnak el. Az előző évad nagy felütése, hogy Debrát az agyturkász rávezette, hogy nem pont testvéri szeretet, amit Dexter iránt érez és az utolsó epizód az, amikor meglátja kivégezni egy sorozatgyilkost - egy hadnagy azért nehezen teszi túl magát effélén, ha egyáltalán, valaha. Ugyanakkor LaGuerta megtalálja a helyszínen elvesztett vérmintát és rájön, hogy a Bay Harbor-i Mészáros nem Doakes volt. Dexter elkap egy zsarugyilkost, ami miatt egy személyesen érintett ukrán maffiavezér kifejezetten neheztel rá, majd összefut egy újabb típusú végzet asszonyával, aki gyökeresen más szint a korábbiakhoz képest.

Mindenki durván szétcsúszik; Dexter például megsemmisíti végre a trófeáit, nem hagy steril bűnhelyeket és nem követi már a szabályokat. Szólnak neki, hogy a Sötét Utas csak egy érzelem, neki kell a felelősséget vállalni. Debra Xanaxozik és egyre jobban magába húzza az ingovány. Quinnt utolérik korábbi hibái, nem őt egyedül. A felbukkanó gonosztevők - aki minotauruszként űzi áldozatait labirintusokon át, vagy aki azbesztruhában kerozinnal locsolja le és élve égeti el azokat - csak illusztrációk. Már legkevésbé sem arról van szó, hogy ünnepelnünk kell Dextert, amiért efféléktől szabadítja meg a világot. A hangsúly a szereplők sorsára és döntéseire került. Kétszer is kívántam azt, hogy úristen, derüljön ki, hogy ez csak álomjelenet!

Folytatás? Gondolom, lesz, bár itt is lezárható. De mi jöhet még?

Totoro - A varázserdő titka

 2013.03.21. 13:44

Tonari no Totoro (1988).jpegKét kislány, Szacuki és Mei apjukkal vidéki házba költöznek, ismerkednek a helybéliekkel és az erdő varázslényeivel, a nyúlszerű totorókkal, s a Cicabuszon elmennek megnézni kórházban lévő édesanyjukat - ennyivel össze is foglaltuk Miyazaki Hayao legkisebbeknek szóló (?) alkotását. Ritka tiszta mese, fordulatokat, konfliktusokat és mélyenszántást ne keressetek benne: az együvé tartozás és idill hangulatairól szól, gyengéden, kedvesen.

totoro2.jpg

Menekülés a 14-es táborból

 2013.03.18. 08:29

Menekülés a 14-es táborból.JPGPhenjan cáfolja, de e kötet tanúsága szerint magasfeszültségű szögesdróttal körbevett kényszermunkatáborok napjainkban is léteznek; Google Earth segítségével mi is kereshetünk ilyet a Szovjetunió felbomlása óta éhínséggel és energiahiánnyal küzdő Észak-Korea hegyvidékén. Szin Ingun a 14-es lágerben született: nagybátyja a koreai háború után délre menekült, emiatt zárták be a családot, a politikai elítéltek génjeinek három generáción át kigyomlálása keretében. Túlélési stratégiája az engedelmesség és spicliskedés volt. Hatéves osztálytársát pár szem kukorica rejtegetése miatt agyonverték, s a szabályzat egyéb pontjaitól való eltérés főbelövéssel járt. Őreikre tanárokként kellett tekinteniük. Szin jelentette anyja és bátyja szökési kísérletét, akik kivégzését nyolc hónapnyi földalatti börtön és kínzás után végignézhette. Rabtársától szerzett tudomást a kinti világról, s amikor szökés közben annak holtteste lenyomta az elektromos kerítést, Szin megszökött (apját emiatt valószínűleg kivégezték), eljutott Kínába, ahonnét Dél-Koreába került, itt a disszidensekre jellemző klasszikus poszttraumatikus stressz szindrómájából elkezdték kikezelni, modern életre szoktatni, az érzelmek megtanítását beleértve. Szin ma emberi jogi aktivista, a Kim-dinasztia maffiaállamának viselt dolgainak általa ismert szűk szeletéről tájékoztatja a közvéleményt.

Jurassic Park 3.

 2013.03.17. 22:06

jp3.jpegEgy festék- és csempekereskedő fia leesik a Costa Rica által tiltott területté minősített Isla Sornára, az aggódó szülők nem mérik fel, mi a para a triciklitopszokban, hát bepalizva Dr. Grantet a helyszínre igyekeznek. Magánrepülőjük gyorsan leamortizálódik, hála egy Spinoszaurusznak, amely alkalmas Tyrannosaurusok torkának átharapására, mellesleg nem is szerepelt az InGen portfóliójában, mit tesz isten, azaz Hammond, mégis kialakult. És ott vannak persze a raptorok, akik a Föld urai lennének az ember helyett, ha nincs a dínókat kiirtó kataklizma... Méltatlan, mint a folytatások általában, tévéfilm jellegű félhulladék; Michael Crichton ugye pótolhatatlan.

Pi élete

 2013.03.17. 07:22

life-of-pi.jpgMielőtt egekig magasztalnánk ezt a filmet, ne feledkezzünk meg arról az egyszerű tényről, hogy Yann Martel kiváló könyve, melyből forgatták, bőven eladta önmagát, hazánkban is, már több mint fél évtizeddel korábban. Sajnos azt kell mondjam, a mozi a szép és a giccs határvonalán nem sokat egyensúlyozott, gyorsan a szirupos oldalra borult. Szerény véleményem szerint vétek volt stúdióra hagyatkozni, venni kellett volna a fáradságot és helyszínekre kimenni, élő bengáli tigrissel leforgatni a hajótörésben szüleit elvesztő sokvallású fiú históriáját - megérdemelte volna. Ne akarj szénhidrátot és mesterséges színezéket zabálni, olvasd el inkább.

Semmivégre

 2013.03.14. 09:10

semmivégre.JPG"Szégyenkeztünk, de az, hogy megváltozzunk, eszünkbe sem jutott. " "Egy elcseszett életnek minden percéről lerí, hogy az." "Isten megteremtette a nappalt és az éjszakát, mi pedig megpróbáltuk átvészelni őket." A lírai én (?) családjának lakhelyet adó lepukkant északbelga falucska, ahol Verhulst bácsikáival és apjával a nagyanyai házban élősködnek; a rossz hangulatú kocsma a züllött törpe ikrekkel, a förtelmes Palmier néni és a halott csecsemők tava, az alkohol-Tour de France egy hipó- és hányásszagú lakókocsiban... mindez csak a kezdet, s mikor rájövünk, hogy Charles Bukowski ipari tanuló Dimitri Verhulsthöz képest, az alantasság mint felütés véget ér és elkezdődik a modern szépirodalom, ahol a múlt könnyedén vált jelenbe, lehet gondolkodni ok-okozaton és a puzzle-k egymásba illenek. Stílusa akár a szike, érzéstelenítés nélkül.

Óz, a hatalmas

 2013.03.14. 09:09

ozgreatandpowerful.jpgMérföldkő. Végre valami, ami kiváltotta belőlem, hogy tíz pontból nyugodt lélekkel egyesre osztályozhassam. Óva intek mindenkit, nehogy fizessen megnézéséért. Kedvenc mozimban fél óra után elaludtam rajta, majd eljöttem a közepénél. 200+ millió dollárért egy tál cukrozott takony, melyet a Disney megpróbál lecsorgatni a kedves néző torkán. Émelyítően negédes látványvilág, de ami igazán rosszá teszi, az a soha sehol sem tapasztalt kínosság, a lassú, erőltetett párbeszédek, az önmaga karikatúrájává válás. Igazából csak Sam Raimin csodálkozok, akinek független filmesként az Evil Dead-et köszönhetjük. Nem szeretem az Óztól kevésbé, örülök, hogy legalább keresett jó sok pénzt és szerzett plusz kapcsolatokat, remélem, alkotásra fordítja mindezt.

Kémek a Sasfészekben

 2013.03.06. 14:02

Kemek_a_sasfeszekben.jpgAlistair MacLean regénye ügynökökről és kettős ügynökökről mestermunka és óriási klasszikus. A környezet hangulatos leírása, a szereplők apró jellemzőkkel lefestése, a kalandos történet humorban bővelkedő szövése nem hagy kívánnivalót maga után, s hőseink a régi szép idők erkölcseinek megfelelően kerülik az emberölést, pedig így a II. világháború idején nem sokan vennék tőlük rossz néven; persze ezen attitűdjük számtalan plusz galibát okoz... Fenyőkoszorúzta, mélykék tó az Alpokban, fölötte sziklaszirt, azon várkastély: a Schloss Adler, a német titkosszolgálat és a Gestapo dél-németországi főhadiszállása. Itt tartják fogva a nácik Carnaby altábornagyot, aki az Overlord-hadművelet, azaz a második front előkészítésének fő koordinátora, s ha beszél - márpedig fog - a szövetségesek lefújhatják az egészet, melynek eredménye még egy évnyi háború. John Smith (vagy Johann Schmidt?) századosé a feladat, hogy mindezt megakadályozza - de az is előfordulhat, hogy valami teljesen másban töri a fejét.. mindenesetre álruhában (?) átvág a hegyivadászoktól hemzsegő bajor falucskán, hogy felfüggővasutazzon a félelmetes hírű Sasfészekbe, ahol tárt karokkal várják.

Hellboy

 2013.03.06. 13:42

hb.jpegA történet kezdete Hitler okkultizmus-fetisizmusáig vezethető vissza; a valaha többszörösen megölt Raszputyin a Ley-vonalak csomópontjában egy kaput nyit a Führer kedvéért, melyet a szövetségesek ugyan bezárnak, de előtte átszökik rajta egy fél-ördög. A macskarajongó Pokolfajzat a kormány által működtetett paranormális hivatal kulcsfigurájává válik mint szörnyvadász - ám legújabb ellenfelét hiába nyírja ki, az megduplázódva támad fel újra és újra. A bőrkabátos-bakancsos, tűzre immunis, vörös  energiabombát munkájában a telepata, kétéltű Abe és a pirokinetikus képességeivel birkózó Liz segíti... Azon ritka produkciók egyike, melynek folytatása jobban sikerült az első résznél, pedig már az első is csemege a különleges kalandok kedvelőinek.

süti beállítások módosítása
Mobil