Paul Vitti New York egyik maffiózóklánjának feje, akinek egy feldolgozatlan gyermekkori trauma, a családok közelgő gyűlése és egy gyilkossági kísérlet beteszi a kaput: pánikrohamos lesz, ami az ő pozíciójában a halálos ítélettel egyenértékű. Egy koccanásos baleset révén tesz szert Dr. Ben Sobelre, aki mint pszichiáter kezd vele foglalkozni, cseppet sem jószántából. Szerencsétlen nyomorult féreg házasodna inkább, de Vitti, az örömapa és az FBI egyaránt örömmel kinyírják, ha nem működik együtt. Mit is mondhatnék, Harold Ramist és Robert De Nirót nem e mozijuk okán kedveljük.

Dustin Hoffman 76 évesen rendezésre adta a fejét, amin nincs semmi meglepő, ezt a színdarabot le kellett forgatni, s valakinek az ő korosztályából kellett leforgatnia! Briliáns munkát végzett, a hangulat, kedves elegancia és humor már az első percekben megfogott és nem eresztett. Egy őspark közepén kastély áll, a Beecham House, mely öregek otthona, kizárólag operaénekeseknek és zenészeknek, így bármely napszakban, bármely szobából dallamok szűrődnek ki belőle. Az idős tehetségek méltóságteljes, bensőséges környezetben épülhetnek le, régi bakelitjeiket hallgatva/hangszerükön játszva. Ám Reginald Pagetnek ez a kellemes elmúlás úgy látszik, nem adatik meg, mert új lakó érkezik: Jean Horton, a híres díva, akivel a férfi egy régi sérelem miatt nem kíván egy fedél alatt haldokolni. A nő viszont attól zárkózik el, hogy Giuseppe Verdi születésnapján énekeljen a Rigoletto kvartettjében, pedig ezzel az előadással sikerülne előteremteni az otthon jövő évi működéséhez szükséges pénzt. Mindeközben az öregek az ifjúságot oktatják komolyzenére, bár nem nagyon értik például a rap-et - ahogy korábban a Beatlest sem - és egy letűnő világot őrizgetnek az őszi fák alatt.

"A hűség az szép dolog, de a te életed szempontjából most nem a hűség a legfontosabb. Hanem tudod, mi a fontos? A nehézségi erő. Figyelmeztelek, Sully, ez a gyöngébbik karom." Ikonikus, A-kategóriás akciófilm, Schwarzenegger természetfeletti teste után már javában mozgóképes karrierjét építette. 1985, látvány, humor, ismerős arcok (pl. Gennyzsák Sam). A kezdő képsorokban Arnold láncfűrésszel és fatörzzsel erdei háza felé tart, ahol visszavonult kommandósként kislányát nevelgetné, ha Jennyt nem rabolnák el, hogy zsarolják vele. De ő nem működik együtt, szerinte jó az a dél-amerikai elnök ott, ahová korábban segítette. 11 órája van, mielőtt gépe leszáll és az emberrablók rájönnek, hogy nincs rajta, csak hullafáradt állapotban leledző kísérője, addig meg kell találnia egy szétlőni/felrobbantani való szigetet, ahol a körfűrészlapokat shurikenként hasznosíthatja.

1600-as évek eleje. Solomon Kane, a komor, feketébe öltözött puritán, aki magával Drake admirálissal is hajózott, túl otthonosan érezte magát a háborúkban, emiatt letenné a fegyvert, hogy lelke ne legyen a Sátáné. Ám az eredeti novellákat Conan után szabadon a hard fantasy megteremtője, Robert E. Howard írta, s az ő világaiban a békés élet igénye csak igény marad. Solomon áteszi székhelyét Afrikából a mindig esős, ördöngösség fertőzte Angliába, s szülőföldjén meg kell küzdenie a családi ügyeibe alaposan belekeveredett gonosz Malachi-jal és szado-mazo bőrmaszkos főemberével.

Kicsit úgy vagyok ezzel a '71-es adaptációval ('62-es regényből), mint amikor a Szép új világot olvastam: jóval korábban kellett volna, akkor talán többet mond. Így egy kicsit a Monty Python szkeccseire emlékeztetett, mindenféle szempontból. A modern társadalom sokkal durvább, mint akkoriban képzelni próbálták. Alex DeLarge és három nyikhaj cimborája némi moloko plusz (a modern nyelv szlenges és orosz szavakkal kevert) elfogyasztása után ultra-erőszakkal múlatják az időt: hajléktalanokat, ellenséges bandákat vernek meg, házakba ravaszkodják be magukat, hogy a lakókat helybenhagyhassák. Verekedés és szex tölti ki mindennapjaikat, míg Alex egyik áldozata belehal a bántalmazásba, s társai újra a falkavezér ellen fordulnak, így az a sitten köt ki. Két év után beleegyezik egy kéthetes kezelésbe, kipeckelt szemmel, szerek hatása alatt erőszakos bejátszásokat nézetnek vele, amíg teste fizikai fájdalommal nem válaszol, ha gazdája tettlegességet követne el. Hazatérve azt tapasztalja, hogy szülei a szobáját kiadták másnak, s ez csak az első találkozás, melynek során bűnhődnie kell korábbi cselekedetei miatt.

"A kastély, amelyet megpillantottak, olyan benyomást keltett, mintha akár egy egészen kis csapat, nem túl hozzáértő katonával is el lehetne foglalni. Az építője nem igazán a védművek hatékonyságát tartotta a szeme előtt a tervek megalkotásakor; jóval inkább a tündérmesék kastélyai inspirálhatták, illetve a díszesebb kialakítású torták. Az építmény elsődleges feladata nyilvánvalóan az volt, hogy jól nézzen ki. Amennyiben meg akarta védeni magát, az ember valószínűleg jobban járt, ha a kastélyban tartózkodás helyett inkább egy pokrócot borított a fejére." Az őrség-alsorozat e kiváló darabjából értesülhetünk róla, hogy a milliárdtonnás ötödik elefánt trombitálva becsapódott a másik négy által tartott Korongba, létrehozva a kontinensek jelenlegi állapotát - a havas, vámpír- és vérfarkasfamíliáktól hemzsegő Überwald schmaltzbergi régiójának remek hájbányái tanúskodnak minderről. Ankh-Morpork iparának égető szüksége van erre a finom zsírra, az egyeduralkodó odaküldi hát követként Vinkó városőrparancsnokot, aki felesége révén herceg. A változás a gyors információáramlást biztosító szemafortornyok képében is megérkezett Überwaldba, ám sokan vannak, aki maradnának hagyományaiknál és ennek érdekében ölni is hajlandóak. Vinkó a sokszínű helyi hatalmasságokkal tárgyalás és egyikük életének megmentése után hamar egy törpe börtönben találja magát, s szökést követően a helyi sportnak hódolhat, melynek lényege: hazaérni alkonyat előtt.

Tim Burton frissességét elvesztette, e túlértékelt alkotás csak újabb szög a koporsójába. Hadd ne nevezzem néven, mely vergődései után visszanyúlt a gyökereihez, s a Disney égisze alatta leforgatta az első fekete -fehér IMAX 3D-s stop motion animációt a világon. Ezzel még nem is lenne semmi baj. Azonban 1984-es, hasonló című rövidfilmjét remake-elte, mely Mary Shelley és kisebb mértékig Stephen King ötletein alapszik. Az "eredeti" nem egészen fél órás volt, és higgyék el, Hölgyeim és Uraim, abban a történetben nem is volt több. Ám ez most háromszor hosszabb időtartamban készült el. A kis kertvárosi Victor Frankenstein egyetlen barátja ölebe, Sparky, s amikor kutyulit szétgázolja egy autó, szomorkodó gazdija az általános iskolai fizikaórán tanultakat kamatoztatandó megcsapatja villámmal, hogy halott idegei továbbíthassák az elektromos impulzusokat... De abba is hagyom a cselekmény ismertetését, mert írni róla éppoly unalmas és felesleges, mint nézni volt.

A 007-es az isztambuli bazár tetején motorosüldöz, hogy visszaszerezzen egy merevlemezt, mely beépült ügynökök listáját tartalmazza; M kissé túlpörögve tüzet nyittat a mesterlövésszel, de sajna nem a rosszfiút lövik le a vonat tetejéről. Az MI6 székhelyét felrobbantják, emiatt a szervezet leköltözik Churchill bunkerébe, és hazaszerető Bondunk megszakítja halálhírének alkoholizálásra való kihasználását, tudván, hogy szükség van rá... Az ügynökök neve és fotója pedig hetente ötösével már megy is fel YouTube-ra. A kémkedés aranykora a múlté, Bond öregszik, M-et nyugdíjazás előtt bíróság elé idézik.

A franchise 23. mozija jamesbondos manírokkal indul, nagyon kellemes, aztán elfogy az ötlet. Komolyan vehető egy olyan főgonosz, akinek az a nagy dobása, hogy két emberrel, félautomata pisztolyokkal lövöldözik a bíróságon, majd helikopterrel frontálisan megtámadja a skót kastélyt, ahol hősünk apja vadászpuskájával és házilag barkácsolt pirotechnikai eszközökkel veszi fel a harcot a gépfegyveres túlerővel?!

Az új Total Recall sohasem tapasztalt szánalmassága mellett ki akarna még remake-ek gyártásával/nézésével próbálkozni? Dredd bohócsisakja alól legörbülő szája, droid kimértsége ellenszenves számomra, fallal körbevett metropolisza nem különösebben érdekel, ezt a verziót mégis jó végignézni, mert olyanok készítették, akik alkalmasak voltak rá. Eltalálták a mértékeket, a képregény fanjainak körén túliaknak is élvezetes másfél órát forgattak. Pedig a cselekmény zárt térben játszódik. Kétszáz szintes ház, önmaga is egy gettó, Ma-Ma innét terjeszkedik, lassító nevű narkotikumát gyártva. Akiket nem szeret, megnyúzva, belassítózva ledobatja a belső udvarra elrettentésül. Három feldolgozásra váró test kelti fel Dredd és a mellé adott telepata újonc figyelmét - az ítéleteket kiszabó és végrehajtó bírók a súlyos bűntények csak 6%-ának eredhetnek nyomába, annyi az efféle eset. Nem sejtik még, hogy a házat a nyílászárókba csúszó vaslemezekkel rájuk zárják, s ha túlélik a rájuk uszított SLO-MO junkie-k támadását, három forgócsöves gépágyúval lebontják körülöttük az emeletet.

Laputa, a repülő város, Jonathan Swift Gulliverje után szabadon egy ipari forradalom utáni világban a Hadsereget mint potenciális fegyver, a keménykezű anyukájuk vezette légikalózokat kincsei miatt érdekli. Sheeta e két fél összecsapása közben leesik egy léghajóról, zuhanását levitációs kristálya fékezi le, s a kislány egyenesen Pazu, a bányászfiú karjaiba hullik. Javarészt égi kergetőzés kezdődik a paradicsomi idillt árasztó földdarab megszerzéséért, melynek azonban elegendő energiája volt megsemmisíteni Szodomát és Gomorrát.

Stop motion animáció a fantasztikus Coraline-t jegyző stúdiótól, a B-kategóriás zombifilmekből minőségileg valami mást alkotva, nem is olyan görbe tükröt tartva a társadalom elé. Norman Blithe Hollow kisvárosában él, melynek lakói rosszallóan szemlélik, hogy önmagával társalog, pedig valójában a holtak szellemével beszél, legfőképpen a nagymamájával. Háromszáz éve a helybéliek meglincseltek egy Agatha Prenderghast nevű boszorkányt, mára ennek az eseménynek szép folklórja alakult ki (köztéri szobor, stb.), bár jelentős árnyoldal, hogy az erdei temetőből élőholtak másznak elő: a bíró és segédei, akiket régi bűnük miatt átok sújt és nem nyughatnak a modern, ijesztő korban sem. Az iskolában is dilinyósnak tartott Norman az egyetlen, aki megfelelő előképzettséggel bír megérteni egy különc lelkét - és az átlagosnál kicsivel kevésbé fél az elhunytaktól.

A Hikiták lemészárolják a Satomi klánt, száz évvel száműzetésük után visszafoglalva az Örökkévalóság Szellemének kastélyát. Elátkozott családjából Shizu hercegnő feje marad csak a nyakán, így megismerkedhet egy ősi tekercs jóslatával: nyolc, világító kristálygömböt hordozó szamuráj fogja őt megmenteni. Elindul a démonoktól fertőzött vidéken, hogy összegyűjtse a nyolcakat, akik nem feltétlenül viseltetnek bajtársias érzelmekkel egymás iránt... Ezalatt a fiával vérfertőző kapcsolatban élő Tamazusa úrnő, érkezésükre felkészülendő, telepakolja a kastélyt ellenfelekkel, csapdákkal és varázslatokkal - mint egy jófajta AD&D kalandban -, s embervérben fürdik, hogy fiatalságát és sebezhetetlenségét fenntartsa.

Utazás a misztikus, feudális Japánba. A Sötét Sógun elbitorolná a Tokugawa-ház hatalmát, fegyvervásárláshoz pont kapóra jönne neki egy kormány elől eltitkolt bányányi arany. Egy falut elpusztító járványt kinyomozni küldött kogai nindzsaklánt lemészárolnak az erdőben, Kagero marad csak életben, akit egy magányos kardforgató mester, Kibagami Jubei ment meg. Egy öreg kém megmérgezi Jubei-t, akkor kapja meg az ellenszert, ha segít felvenni a harcot a nyolc kimoni ördög ellen, akik félelmetes természetfeletti képességekkel rendelkező nindzsák, a vezérüket Jubei anno ugyan már lefejezte, de az ő képessége pont az, hogy visszaregenerálódik a halálból. 1993-as ritka szép animáció, a vér és szex mellett intelligensen felépített történettel.

San Te diák, a halkereskedő fia, elveszítve tanárát és barátait a hegytetőn álló Shaolin kolostorba menekül, hogy a kung-fu művészetét kitanulva bosszút álljon az elnyomó mandzsukon. Odafent már az ebédlőbe jutás sem egyszerű, egy vizesárokban lebegő fakötegen kell átkelni - vizesen tilos belépni, s míg megszárad a ruha, az ügyetlen jelölt biztosra veheti, hogy eleszik előle az élelmet... A kolostor 35 csarnoka egy-egy fontos dologra képez, növelve az erőt, gyorsaságot, egyensúlyérzéket. San Te öt év alatt teljesíti az évezred tapasztalatát egyesítő helyszíneket, és a háromrészes botot is feltalálja páros karddal felfegyverzett ellenfél elleni küzdelemhez. A rendfőnök függelemsértés miatt (tehetséges, világi fiataloknak oktatná a kung-fut) és mert látnivaló, hogy úgysem nyugszik, amíg ki nem nyír pár mandzsut, visszaküldi a Kantonba, adományt gyűjteni. Bár szerzetesként lehetőleg saját kézzel nem öl, az cseppet sincs ellenére, ha más teszi meg helyette... mert hát Buddhának is voltak ellenségei.

Keménykedő főcím, mintha szigorú politikai thriller kezdődne, nem egy családbarát, okoskodó, de végsőkig lebutított 24/Piedone-klón a Disney... ööö, Besson jóvoltából. Az albán kecskepásztorok szövetsége bosszút esküszik Bryan Mills ellen, amiért oly bestiális kegyetlenséggel puffogtatta le emberrabló hozzátartozóikat. A kínos exfeleséges/apucikislányás felvezetésben Mills próbál szimpatikus lenni a maga elborult módján, de nem tud. Isztambulban rádöbbenve, hogy követik, feleségét ezüsttálcán szervírozza a török rosszarcúak melegítőfölsős védegyletével kiegészült albán kecskepásztorok szövetségének... Remélem, nem várható folytatás, mert Liam Neeson miatt azt is megnézném, pedig ezt sem kellett volna.