A Közel-Kelet nukleáris elpusztítása utáni világválságban Dél-Amerika olajtermelő országai meghódítják Közép-Amerikát, a Karib-térséget és Mexikót, s Föderációjuk az USA ellen fordul. Az ODIN űrállomáson átvéve a hatalmat, kinetikus bombázással - mesterséges meteoritokkal - városokat pusztítanak el. 10 év múlva Hesh és Logan, a Walker-fivérek, a civilizáció növényzettel benőtt romjain, a "Senkiföldjén" kommandózgatnak, majd csatlakozhatnak a Szellemek elnevezésű elit egységhez. Azonban a Szellemeket egy élő legendájuk, Rorke, akit egy bevetés során otthagytak, elkezdi levadászni. A Ghosts alternatív közeljövőjébe a fejlesztők sok vagányságot igyekeztek összelapátolni, mégis inkább csak tisztességes iparosmunka lett, mint lebilincselő FPS. Torokra támadó németjuhász irányítása; toronyház oldalán kábelen függeszkedéssel behatolás vírustelepítéshez, majd bázisugrással menekülés; antarktiszi olajfúrótorony elfoglalása; harci helikopter vezetése és számos egyéb fincsiség vár ránk, mégsem érkezik a katarzis. Mindenesetre a búvárkodós küldetésre emlékezni fogunk, főleg, ha váratlanul kapott el fehér cápa a látómezőnkön kívülről. De az is adrenalinlöket, amikor egy ellenséges búvár villámgyorsan ránk úszik, s miközben a légzőmaszkját igyekszünk letépni, megpróbálja mellünkbe döfni a kését - ezt ugyebár igyekezzünk hárítani és viszonozni.

Négy tizenkét éves fiú története, akik az oregoni Castle Rock kisvárosban laknak, és 1959 forró nyarán eindulnak a sínek mentén egy 30 km-es túrára, hogy megtaláljanak egy holttestet. Gordie Lachance a halott, népszerű báty (nem őt keresik) árnyékában él otthon, Chris Chambers életét rossz hírű családja determinálja, Teddy Duchamp az apjához hasonlóan flepnis, Vern Tessio pedig enyhén debil és némileg kövér. Bemásznak a szeméttelep kerítésén, pedig az őrzőkutya tökleharapásra van specializálódva. A vasúti híd közepén járnak, és persze pont akkor jön a vonat. A tábortűznél Lachance kitalál egy történetet egy Mócsing csúfnevű hájas gyerekről, aki piteevő verseny keretein belül a sok csúfolásért cserébe meghánytatja a publikumot. Természetesen feltűnik egy ön- és közveszélyes idősebb srác - Ace Merrill -, bandája élén, rugós késsel... A legjobb életkor ez, véli az író, Stephen King, aki már sokszor visszanyúlt a varázslatos gyermekkor időszakába, és újra mesél nekünk apró-cseprő hülyeségekről, melyek a gyermekkor mitológiájához tartoznak; továbbá eltűnőben lévő felhőtlenségről, el nem múló barátságról, bátorságról és egymásért való kiállásról.

Luke Skywalker eltűnt; volt ugyanis egy kis balul sikerült Jedi-kiképzési prodzsektje, ami után befordult és elhúzta a belét jó messzire. Még Artu is standby-ba állította magát bánatában. Leia Organa tábornok nagy erőkkel keresteti az utolsó (?) Jedit, akinek távollétében Első Rend néven újraszerveződött a Birodalom, és újra képes bolygókat szétrobbantgatni. A néhai Darth Vader nagy tisztelője, Kylo Ren, bár nem olyan délceg figura, inkább gerincferdüléses és vérszegény, de igyekszik nagyon-nagyon gonosz lenni. Finn, a néger rohamosztagos, aki nem akar ártatlan falusiakat gyilkolni, megszökteti az Ellenállás piótáját, Poe Dameront, akinek asztrorobotja, BB-8 belsejében a Luke-hoz vezető térkép darabja van. A sivatagos Jakku bolygón csillagromboló-roncsokat fosztogató Rey-hez kerül a robot, majd az Ezeréves Sólyom is, mely nyomán Han Solo és vuki másodpilótája is felbukkan...

George Lucastól vitán felül el kellett venni a Csillagok Háborúját, minden ezzel kapcsolatos szellemi jogát elveszítette az újabbik trilógiával. És, ez talán jobb? Egyértelműen igen. Bár Az ébredő Erő mintha reboot lenne, annyira láttuk már az ötletek zömét, és a rohamosztagosok műanyagosabbak és donaldkacsaszerűbbek a kelleténél, a hetedik epizód fogyasztható, újranézendő. Található egy kalandfilmtörténeti jelentőségű pillanat is benne, mely heveny szívdobogást váltott ki nálam. Érdekes volt, élvezetes, bár ifjúsági jellegű. Hol van már a tiszteket megfojtó Sith-nagyúr! Kylo Ren dührohamában szétlézerkardozza a helyiséget, ahol épp éri az érzés, hihi. Jógakurzust neki. Tudom, a Mona Lisa is megvénült, de kicsit szomorú volt, hogy a dögös, aranybikinis Leia hercegnő nagymamává öregedett. Ma, amikor megnéztem (kultfilmmaraton, 13:30-as kezdéssel  Deadpool, majd 15:30 Star Wars VII.) (végre, eztán nem kell a spoilereket kerülgetnem!), elkezdődött a VIII. epizód folytatása. Addig persze lesz egy Rogue One-unk is, és egymást fogják érni a spin off-ok, de nem is baj.

Rühellem a szuperhősös mozikat. Rozsomákot és Iron Mant még elviselem valahogy, a többiek inkább csak idegesítenek. Ám ezen a hétvégén, kvázi Valentin-napra időzítve berobbant az R-besorolású filmek piacára Deadpool, amely gyártására a Century nagy nehezen köhögte ki a 58 millát, és hát négy nap alatt 150 milliót hozott az Államokban és még 125-öt világszerte (még ha Kínában betiltották is). Igen, kedves stúdiók, szükség van az iróniára, öniróniára, káromkodásra, vérre, kikacsintásra. Már a főcímnél imádtam, ahol nevek helyett nem épp hízelgő jelzőkkel illették a készítőket, egy levegőben pörgő autóban zajló verekedés kimerevített állóképére. Wade Wilson, ex-katona, 41 hulla után (hét hetente egy, mint ahogy más fodrászhoz jár) piti zsoldosként, afféle gettó Robin Hood-ként éli életét és fantasztikus, intelligens, jól működő kapcsolatot épít ki egy kurvával. Aztán kiderül, hogy áttétes rákja van a főbb szerveiben. Felajánlják neki, hogy egy zuglaborban felerősítik a sejtjeiben a mutációt (lásd X-Men, akik ezt alapból tudják). Meggyógyul, sőt halhatatlanná válik, még levágott végtag visszaregenerálásra is képes, viszont ezentúl a bőre úgy néz ki, mint egy domborzati térkép. Álarc tehát szükséges, és vörös ruha, amin nem látszódik meg a vér. Nincs más hátra, hogy beüljön az indiai fickó taxijába - akit szerelmi riválisa megölésére buzdít - és megkeresni a doktor urat, aki válogatott kínzások adrenalinjával indította el a mutációt, és hát Xavier professzor hiába szeretné, Deadpool csak szuper, nem hős, ha utóbbi a pszichopaták pátyolgatásával jár, inkább a Jack Baueres módszerekben hisz - a 41 hamar megduplázódik. Pedig a ruciból kidagadna a tartalék tár, emiatt anti/hősünk annyi tölténnyel gazdálkodhat csak, ami pisztolyaiban van, így számolja lövéseit és az utolsó golyóval egyszerre három fejet lő szét. A nagy leszámolás előtt pedig a taxiban felejti a Hello Kittys táskájába rámolt arzenált.

Már a főcímzenénél éreztem, hogy baj lesz. A szado-mazo meleg szubkultúra himnusza is lehetne, ekképp akár passzol is a két főgonoszhoz. A legfőbb gonosz zöld nadrágot és papucscipőt visel, köztük non-stop kivillanó bokahusival. Jobb helyekre be sem engednék. Lehetetlen komolyan venni. Pedig a Daniel Craig-féle széria eddigi főgenyói a polip csápjai voltak, ő pedig a polip feje. Zseniális gonosztevő? Á, csak egy Nagy Testvéresdit játszó kukkoló. A csökött kis golyója pedig megszünteti a 00-ás ügyosztályt. Merthogy beadja, hogy elavult, és drónokkal meg kamerával helyettesíthető. Érted. A terepen dolgozó ügynökök. Ian Fleming forog a sírjában ettől a '80-as évek B kategóriás akciófilmjeihez méltó cselekménytől. Feszültség egy fikarcnyi sem volt a két és fél óra alatt. Vagy két helyen csempésztek bele minimális humort; ha már úgyis szar a forgatókönyv, legalább erre rá lehetett volna játszani, hogy a mozi ne vegye komolyan önmagát.

Frankó, vígjáték elemekkel tűzdelt francia kalandfilm, Jacques Tardi: Les aventures extraordinaires d'Adèle Blanc-Sec c. belga képregénye alapján. 1911, Párizs. Adéle újságíró, A jégvilág szörnye című könyve dedikálása után Egyiptomba indul, hogy egy piramisból megszerezze egy orvos múmiáját, melyet Espérandieu professzor segítségével szóra bírhatna. Agathe, az ikerhúga ugyanis kómában fekszik, mert öt éve egy barátságos teniszmeccs közepette úgy csűrte fejen a labdával, hogy a kalaptűje átment az agyán (és azóta is ott van). Adéle azóta erősen passzív agresszív és minden követ megmozgat, hogy Agathe-t visszahozza az életbe. Espérandieu kikölt a múzeumban kiállított, 135 millió éves tojásból egy Pterodactylust, mely elszabadulva gyilkolászni kezd, a professzort emiatt börtönbe csukják és a guillotine várja, tehát nem csak a doktormúmiát kell összeszedni, hanem kulcsemberünket is kiszabadítani.

Claire magához tér egy börtöncellában. Enyhe déjá vu élménye lehet, a 2000-res Code: Veronica X-ben ugyanígy kezdte. A rács kinyílik, előkerül Moira, Barry lánya. A csuklójukon karpánt, melyből egy magát Overseer-nek nevező nő folyamatosan adja nekik az ívet, hogy rajta vannak a szopórolleren és ki fognak nyiffanni. Szigeten vagyunk, melyből rádiótorony magasodik ki. Ajaj. Ilyet már láttunk. Talán a Far Cry 3-ban. Meg a 2013-as Tomb Raiderben. Ráadásul egy csomó flash erősen Silent Hilles. Túl szürreális horrorelemek vannak benne Residenthez... Na sebaj, végtére azt tudom mondani, mint az előző Revelations kapcsán, hiányosságai ellenére szerethető. Claire lő, Moira pedig zseblámpával és feszítővassal supportálja, de van egy másik párosunk, az őket 6 hónap csúszással követő ex-kommandós Barry és Natalia, utóbbi egy fehérbe öltözött kislány, aki praktikusan átmászik a szűk nyílásokon, továbbá látja a természetfeletti dolgokat. Láthatatlan szörnyek lelövésében óriási segítség, mutatja az irányt, merről várható a támadás és korrigál, hogy jobbrább vagy balrább célszerű puffogtatni. Szinte apa-lánya kapcsolat van köztük, Barry vigyáz rá például magas helyekről leugrásoknál és olyanokat mond neki, hogy "bátrabb vagy, mint én". A sziget szovjet romokat, gyárat, vágóhidat, bányát rejt, és persze temérdek mutánst, többségük egyetlen fejlövéssel eltakarítható az útból. Persze a szériától megszokottan kevés lőszert lehet csak találni, létfontosságú a fegyverek tulajdonságait (sebzés, tár kapacitása, újratöltés sebessége, stb.) növelő alkatrészek összegyűjtése és munkaasztaloknál beszerelése. Lopakodás, késes hátbatámadás is ér.

Cheryl Strayed (válása után felvett név, "kóborló") meghozta a döntést, végigmegy  ezer mérföldön három hónap alatt a Pacific Crest Trail-en, mely a mexikói határtól Kanadáig húzódik, sivatagon és havas hegységen át. Tapasztalata, felkészültsége nincs, csak egy alkoholista apa emléke, egy betegségben elhunyt anya, egy félrekefélésekkel tönkretett házasság és némi heroin utóíze. Vesz egy óriási hátizsákot, melyet a túrafelszereléssel megpakoltan elsőre felemelni sem bír, de belebújik és lábraáll. Piros fűzős bakancsa kisebb a kelleténél, emiatt letörnek, leválnak a körmei. Útközben a felesleges dolgokat, például fűrész, lerakatják vele, könyveiből az elolvasott lapokat továbbcipelés helyett el kell égetnie, és a gyártó is küld megfelelő bakancsot, szóval Cheryl nem adja fel, nem hal bele és megtanul egy sor dolgot, ami az élethez kell. Tetszett a film, felugrott a nem létező TOP 20-as listámra, mindenki nézze csak végig szépen.

Szerethető epizód, bár a nagyívűség igénye igény maradt. A drámázás sok volt, meg az aranyosan  banális mondatok. Akciók helyett a horror gyökerekhez kívánták a franchise-t a készítők visszaásni, és a Földközi-tengeren hánykolódó, elhagyatott hajóra, a Queen Zenobiára írták a cselekmény nagyját (kronológiailag a négyes és ötös közé). Az 1996-os első rész főszereplői, Jill és Chris térnek vissza a bioterrorizmus elleni harc színterére, ahol Terragrigia utópisztikus városa épp elbukott, és ha nem vigyázunk, az óceánba kerül egy nagy adag T-Abyss vírus, mely a békés halakat vérengző bestiákká változtatja, például. A hajó legénysége fura mélységlakóként jár vissza, fehér, püffedt, amorf lényekként, van, amelyikük olyan, mint egy két lábon tántorgó lufi, csupán felrobbanni tud, de az fáj. Parázni nagyon nem lehet, kivéve, amikor az átváltozott Rachel szívat minket, ugye meg akar ölni, aztán amikor túl sok lőszert pumpálunk bele, felháborodik, hogy bántjuk, és gyöngyöző kacagással bebújik a szellőztetőbe, hogy egy folyosóval később ismét ránk vesse magát. De az is szép, amikor rohanunk Chris-szel, hogy Jillt megmentsük a fulladástól, s mire átverekedjük magunkat az ominózus gépházba, kiderül, hogy a Queen Semiramison vagyunk, Jill meg ugye a Zenobián...

Nagyjából ugyanazt tudja, mint az elődje, csak a hangulata mesterkéltebb kissé, nem olyan őszintén beteg. Viszont az óceán alatti városból egyetlen rész nem elég, szóval kötelező ezt is végiglövöldöznünk. Ezúttal egy Big Daddy nehézbúvár bőrébe bújunk, használhatóvá válik az idáig csodált fúró és szegecspuska, de nem túl hatékony fegyverek, a jó öreg shotgun/tűzgolyó kombó nálam még mindig viszi a pálmát. Miközben ég a rikácsoló mutáns, és folyamatosan sebződik és már nem olyan koordinált, nagy adag sörétet bele és viszlát. A Little Sisterünket, Eleanort viszont elvették tőlünk, meg kell hát keresni. (A kislányok gyűjtik ki a mutáns Slicerek hulláiból az ADAM-et, azt az értékes anyagot, mely az emberfeletti képességekhez kell.) Rapture romosabb, mint valaha, ráadásul felbukkannak a Slicer Brute-ok, melyek masszív és agresszív ellenfelek, továbbá a Big Sisterek, akik búvárruhájukban is villámgyorsak és halálosak. A biztonsági kamerák, lövegek, őrrobotok hack-elése az első részben csőépítő játék kirakásával történt, most egy skála mutatóját kell jó érzékkel a zöld tartományokban megállítani. Plazmid- és hangfelvételgyűjtésre fel! És persze dollárokéra, hiszen a lőszerautomata sem ingyenes...

Szerintem ez legyen az első, ha valaki a testedzéséhez könyvet akar olvasni. Talán nem fogja tudni, mi az az őrszemhúzódzkodás (bár lehet, van róla kép), de a szöveg gyorsan végigpörgethető, vicces, ráadásul észszerű dolgokat állít. Egyszerűeket. Oldschoolakat. Például pihenés közben nő az izom, és nem kell minden nap (fáradtan) edzened (de amikor csinálod, keményen tedd ám oda magad). Faljál nyugodtan zsírosat, az izomépítő hormon, a tesztoszteron ugyanis koleszterinből szintetizálódik. Alvás közben az agy növekedési hormon, természetes melatonin (immunerősítő) és luteinizáló hormon (tesztoszterontermelés a herékben) termelésére ad utasítást, a zsírsejtek leptinje miatt pedig a testzsír energiává alakul, tehát a sok alvás hasznos. Menő, mi? Alszol, és érzed, ahogy erősebb és szálkásabb leszel. Zsírkirályság. Azért kezdd el a guggolást (négyfejű combizom), az alsó fogásos húzódzkodást (bicepsz), húzódzkodást (hát) és a fekvőtámaszt (mellizmok). Aztán a saját súlyos alapedzésen túli gyakorlatokat. Abból baj nem lehet. Az elhízással ugyanis az ösztogénszinted nő, és ennek épp az ellenkezőjét akarod elérni.

Egy tartozás (?) miatt Booker DeWittet (ex-katona, részt vett a Wounded Knee-i indiánmészárlásban, majd ezt megbánva megkeresztelkedett - az egyik dimenzióban) elküldik a kvantummechanika révén a felhők között lebegő, fantasztikus városba, Columbiába, amely maga a megtestesült amerikai csoda, erős napfénnyel, virágokkal, galambokkal, kolosszális/giccses szobrokkal/épületekkel. Színpompás karneválba csöppenünk, ahol a tombola nyerteseként megdobhatunk labdával egy kikötözött párt, vagy a kikiáltót... és ekkor a rendőrök kézfejünkön észreveszik a belevágott AD monogramot, melyből beazonosítanak, hogy mi vagyunk a Hamis Pásztor, és meg akarnak ismertetni egy sky-hook (alkarra húzható, forgó hármas kampók, mellyel a lebegő szigetek közötti, gondolák használta sínen tudunk csúszni... tudsz követni...) rosszabbik végével. De az egyik intézkedő közeg fejeli le rövid dulakodás után az eszközt, ketté is nyílik az arca. Az álomból így lesz rémálom, sikolyok és üldözés. Egy angyal alakú toronyban találjuk meg a lányt, akiért küldtek: ő Elizabeth, tér és idő ura, kapukat tud nyitni a dimenziók között. A menekülés folytatódik, immár háború rombolja a fenséges várost, melyet a kaporszakállú, alapító Próféta hívei vívnak a faji alapú elnyomás ellen fellázadt Vox Populi erői ellen. Rengeteg kilőtt töltény és elvarázsolt vigor (harci képességek, pl. gyilkos varjak idézése, ellenfél lebegtetése, stb.) után fény derül rá, hogy ki kicsoda és mi a szerepe a történetben... ez letaglóz, és mondanom sem kell, hogy nincs happy end... talán egy másik dimenzióban... A Bioshock Infinite tökéletes, magával ragad, hipnotizál és megbénít.

Kezd már a Benedict Cumberbatch-féle Sherlockból is sok lenni. A Gatiss és Moffat jegyezte első két évad kiváló volt, a harmadik dögletesen unalmas, a készítők hát megpihentek, majd napjaink helyett a 19. századba lőtték vissza a cselekményt, lévén kísérteties bűnügyről szó, s az idősíkok kokainos variálásával próbáltak csavarni egyet a béna végkifejleten. Persze az a kibaszott vízesés sem maradhat el, na meg ismét de jó volt elmesélni Holmes és Dr. Watson első találkozását, amikor utóbbi kissé defektesen hazajött az afgán háborúból, előbbi pedig a proszektúrán inzultálta fizikailag a hullát, hogy lássa, a halál után is jelentkeznek-e a zúzódások. És ismét rá lehet közelíteni a Baker Street 221B-re, Watson házassága válságban van, a Scotland Yardot képviselő Lestrade felügyelő hülye, mint a faszom, Mrs. Hudson, az éltes házvezetőnő pedig boldogan hozza a teát, blablabla...

Sápadt, vörös ajkú menyasszony áll az erkélyen, és két pisztolyból lövi az embereket, majd magát is, fejbe. Aztán később a férjének is ad a duplacsövűvel, pedig elvileg a boncasztalon éjszakázik. Lady Carmichael férjecskéje levélben öt barackmagot kap, ami Amerikában a halálos ítélet jele. Mycroft Holmes testvérek között is két mázsa és tizenötösével tömi a fejébe a szilvapudingot, már nincs két éve hátra, s hogy pontosan mikor zabálja át magát a túlvilágra, fogadás tárgya közte és öccse között. Watson közös nyomozásokról szóló írásai igen népszerűek, környezetükből mindenki jelentősebb szerepet akar bennük, ráadásul akadnak harcos nőjogi aktivisták közöttük, az egyik például bajuszt ragaszt, de nem ez a legrosszabb, amit megtesznek. Az ebben a szériában ábrázolt férfiatlan, okoskodó Moriarty professzortól még mindig sugárban hányok.

Játékmechanikailag semmi újat nem láttam tőle, minden ötlet visszaköszönt valahonnét, ráadásul a játékmenet sem volt változatos; a Bioshock mégis nagyon szerethető, ugyanis atmoszférája van... szó szerint... az Atlanti-óceán mélyén lévő városban, Rapture-ban játszódik, 1960-ban. Zöldes-türkizes árnyalatok, beszivárgó víz, hatalmas ablakokon kilátás az óceán mélyére, art deco enteriőr, élénk neonfények, korabeli zene, retró plakátok, mindezek láttán/hallatán Némó kapitány vagy bármelyik steampunk elégedetten nyalná meg a szája szélét. Repülőgépszerencsétlenség következtében jutunk a vízbe, s egy világítótoronyhoz úszunk ki, melynek belsejében a "nincsenek istenek vagy királyok, csak az ember" feliratú, vörös transzparens fogad, no és egy mélytengeri merülésre alkalmas eszköz, mely beúsztat Rapture-ba. Andrew Ryan iparmágnás álmodta meg és hozta tető alá mindezt a '40-es években, a politika elől utópisztikus társadalomba menekítve az embereket, ám a várost most hullák lepik és rikácsoló mutánsok tanyája. Girhes, a mennyezeten is mászni képes Slicerek fenyegetik életünket, továbbá találkozunk a holttestekből fecskendővel plazmidot kinyerő, világító szemű kislányokkal (Little Sister), akiket nehézfegyverzetű nehézbúvárok (Big Daddy) védelmeznek, persze cseppet sem jószívűségből... a város Ryan és a maffiózó Frank Fontaine csatatere, a cél a varázslatszerű képességekkel (tűz-/jégcsóva, telekinézis stb.) felruházó plazmid birtoklása.

Az 1981-es Evil Dead a láncfűrészes horror alapköve lett, trilógiává bővült - s most ott folytatjuk, ahol negyed évszázada abbahagytuk... Ash ugyanolyan nagyképű, korlátolt, pitiáner tahó, mint amilyennek A sötétség seregénél megszerettük, azóta is szupermarketben gürizik, csak éppen sokkal idősebb. A lakókocsipatkányok életét éli, de néha magára applikálja a fűzőt és elkocsikázik a kocsmába, hogy a WC-ben megdughasson valami elvirágzott, de még dekoratívnak mondható lúvnyát, akit egy megható sztorival édesget közelebb, például hogy kimentett egy gyereket a sínek közül, eközben veszítve el kezét. A Necronomicont, az emberbőrbe kötött, vérrel írt Halottak Könyvét a pornómagazinjai között tartja, és egy görbe estén, alaposan befüvezve, az aktullis tyúkkal felolvassák az igéket, melyek életre keltik a démonokat. Akik meg is ígérik, hogy eljönnek érte... és Ash, a totál csődtömeg, ha akcióba kell lendülni, kistérségi szuperhőssé válik. Már lép is rá a gombra, amely hatására lakókocsija padlójából kiugrik a duplacsövű vadászpuska, mellyel remekül lehet démonfejeket szétlőni... kolláganőjének, a dögös Kellynek a szemét épp kiszúrni akaró, átváltozott nyugdíjasnak már veti is oda foghegyről, hogy "remélem, bevetted az immunerősítőt, nagyi, mert táncolni fogunk". Természetesen elzarándokolunk az eredethez, az erdei faházhoz, ahol a pad még mindig a falat veri, és persze az eredeti filmek egyéb ötletei is sűrűn visszaköszönnek a rajongótábor határtalan örömére, akik már ki voltak éhezve egy jó kis trash horror-komédiára, legalábbis IMDb-n az irreálisan magas 9/10 pont erre enged következtetni. Sok az üresjárat, sok ötletet már láttunk, mégis elrepül ez a tízszer félóra, és vihogva várjuk a folytatást.