A "Mi ez a szar már megint, Arnold?" széria legújabb darabja, már én is félve kezdtem bele. Az a nem múló érzésem támadt, hogy valaki megnézte a Fogságbant, talán még a Pankrátort is, és megpróbált egy ugráló kamerás, dokumentarista jellegű, a valóság pecsétjével ellátott mestermunkát kipréselni magából, csak nem ment neki. Hitelesség? Profi kommandósok nem mozognak úgy tűzvonalban, hogy hosszan tartó, eltéveszthetetlen célpontot nyújtsanak. Továbbá még a laikusok is tisztában vannak húsz éve, A bárányok hallgatnak óta azzal, hogy a nyíló ajtó melletti sarokra figyelni kell. Schwarzenegger a zsíros hajával egy speciális egység vezetője, akik a drogkartellek bögyében vannak (...á, nem is... a cím elárulja a megfejtést), és akik a keménykedős, gagyi beceneveik dacára egy rakás neurotikus, dilettáns bunkó, akikért nem kár, ha lakóautóstul berakják őket a vonat útjába, vagy kiszögelik a plafonra, csak azt sajnáljuk, hogy addig sem kötik rá őket intravénásan egy tartály Magne B6-ra. A feszültségről ennyit. Kíváncsi vagyok, akik premiernél beültek rá, tisztában voltak-e vele, hogy pörgős akciófilm helyett az emberi mélylélek drámáját próbálják majd lepasszírozni a torkukon.

Több ötlet is visszaköszön máshonnan, ennek ellenére nézhető, gyönyörű, jó kis anime 2004-ből. Sajnos előzményfilmjét, a 2014-es Appleseed Alphát tekintettem meg először, de Ti, kedves blogolvasó gyerekek, ne kövessétek el ezt a hibát, sőt az Alphát egyáltalán ne nézzétek meg, bármilyen fantasztikus is a képi világa, a története ugyanis nulla. Ráadásul Deunan az Appleseedben (Olymposban) szembesül először a kiborggá lett Briareossal, tehát az Alphában még nem csatangolhatnak együtt (amikor még csak keresik Olympost).

S mi is ez a sokat emlegetett Olympos? Egy csodálatos, utópisztikus város, mely az emberiség által elpusztított világ romjain emelkedett. Lakossága felerészt bioroidokból áll, ember-klónokból, akiknél letiltották a szélsőséges érzelmeket, a nemzőképességet és redukálták az élettartamot. A város élén bioroid elnöknő, Athena Areios áll, továbbá a fajvédő Uranus tábornok és a mauzóleumba való Vének Tanácsa. Hát igen, van egy kis széthúzás... ebbe a csatapáncélok villogásától és forgócsöves gépfegyverek tüzétől vakító közegbe cseppen Deunan Knute, aki egyrészt szembesül azzal, mivé lett régi szerelme, Briareos Hecatonchires, másrészt egy régi labor hologramjai által vetített múltidézés kapcsán megtudja, miért adta az életét édesanyja. És mondanom sem kell, felveszi a kesztyűt: egy fejlövéssel jobb irányba kezdi terelni az Édenkertből kiűzött emberi faj jövőjét, majd egy pusztító gépezetet állítana meg, de a klaviatúra nem veszi be a jelszó M betűjét...

Teddy bácsi kiválóan, 40 kilóval karcsúbban, kvázi sztárként érzi magát a börtönben, ahová amiatt került, mert a pályaudvaron lelőtte a Connort és korábban más gyerekeket piásan halálra gázoló sofőrt. Garrity viszonyt folytat Tommy nővérével, Maggie-vel, és már előre halott embernek tekinti magát arra az esetre, ha Tommy megtudja ezt, mert ő nem csak egy "buzis nosztalgia-ír", hanem saját öccsének, Johnnynak is berúgja a bordáit, amikor rájön, hogy dugja válófélben lévő feleségét. A túlélők bűntudatával küszködő Tommy viszont már rég rájött minderre (csak szánja a srácot, miután a nővérének papírja van róla, hogy nem komplett, és nem lenne csodálnivaló, ha Garrity megölné, nem pedig feleségül venné) és élvezettel lelkiterrorizálja a rettegő Garrityt, ugyanakkor lecsapja keresztfia kezéről, azaz farkáról a nimfomán kémiatanárnőt. Láthatjuk, a társas viszonyok ebben a szériában sem kiegyensúlyozottak. Folytatom: Francót a bárban felcsípi egy idősebb, fölöttébb jól szituált nő, aki miután rájön, hogy partnere visszavonhatatlanul a fiatalabb korosztályt szereti, elhappolja tőle a nevelt lányát, így Franco élete visszatér a régi kerékvágásba, ami jó és rossz is... mindenesetre készül a hadnagyi vizsgára. Silletti gyanúsan sok meleg tendenciát kezd mutatni. Lou nagy nehezen heveri ki a luxusprosti/pornószínésznőt, s viszonyt kezd egy apácával.  A Viagra mellékhatása bizonyos kor és súlyfelesleg fölött halál is lehet, meg blablabla, nézzétek végig!

"Csak hogy tisztázzuk: nem kérés volt, csak udvarias voltam." :) Jack is back.

Lefeleződött (12 epizódos) messze nem olyan addiktív, mint a kezdetiek, de akkor is 24... legalábbis a kliséi, a készítőknek kötelessége lett volna fejleszteni, mégsem tették. Aktuális problémánk: a drónok. Ezeket a távirányítású, repülő gyilkolóeszközöket Bush idejében kezdte el használni az amerikai hadsereg, s az Obama-kormány tovább bővítette az arzenált. Kapcsolódó fogalom a Playstation-mentalitás: a pilóta távolról öl, monitorok előtt, joystickkel a kézben.

Sejthetjük, mi következik: eltérítés. Margot Al-Harazi (esélytelen amúgy). a kevéssé családbarát, terrorista banya azzal szórakozik, hogy nehézfegyverzetű robotrepülők felett veszi át az irányítást. S itt jön ismét a képbe az ikon, Jack Bauer, aki simán lefejel egy nőt vagy a tüntetést zavargássá változtatja, ha kell! Engedi magát letartóztatni, hogy kiszabadíthassa a CIA fogságából Chloe O'Briant, aki mostanában úgy néz ki, mintha túl sok My Dying Bride-ot hallgatott volna, s egy hackerszervezet (Open Cell) tagjaként titkos akták tömkelegének kiszivárogtatásával fejezi ki rendszerellenes nézeteit. James Heller, a leépülőfélben (Alzheimer, mi más) lévő amerikai elnök Londonban tárgyal egy drón bázisról, s Jack információi szerint ma (a 11 órakor induló 9. napon) ki akarják nyírni. Közben Kandahárban egy drón rakétát lő szövetséges erőkre, két brit katona megy a levesbe, Heller, Heller, ez nem a te napod, a derék ángolok így is tüntetnek ellened, nesze még egy politikai krízis is.

A sorozat erőssége még mindig a morális kérdések felvetése. Terroristákkal nem tárgyalhat az Államok elnöke - és mi van, ha ezzel idegen földön katasztrófát akadályozhatna meg? Aggódhatunk Kate Morgan ügynökért is, amikor fegyvert szegez az egyetlen nyom fejéhez, hiszen hasonló helyzetben Jack nyírta ki már a saját társát... Régi barátaink, a korábbi évadok eseményei miatt bosszúért lihegő oroszok, a Nyugat elleni háborúba beugratható kínaiak is besétálnak a képbe, közben a technológiai fegyverkezés elavulttá válhat, vagy kontrollálhatatlanná. És szokás szerint tele vagyunk hazaárulókkal (megtévedt kabinetfőnök, stb.).

A szőke Deunan ragaszkodik egykori szerelméhez, Briareoshoz; bár miután végigharcolták a harmadik világháborút, a srácból nehézpáncélos harci kiborg lett, mostanra nem túl jó műszaki állapotban. Zsoldosként a metropolist üzemeltető tagbaszakadt gengszter, Két Szarv ugráltatja őket tartozásaik fejében. Épp kellemetlenkedő régi drónokat lőnek ki, amikor összefutnak Olsonnal és Iris-szel, akiket az új világrendről álmodozó Talos üldöz, nagy tűzerővel megtámogatva. A rejtelmes tudással bíró Iris-t elrabolják, s Deunanék elhatározzák, hogy a puszta túlélés helyett a civilizáció jobbításáért fognak küzdeni, bármilyen furcsa koncepció is a REMÉNY. Zseniális látvány, rokonszenves főszereplők, nagyon nagy kár, hogy forgatókönyvet már nem írtak mindehhez.

A tökös Tommy Gavin igencsak unatkozik Staten Island-en, ahol sosincs tűz (talán mert víz veszi körül), s ennek megfelelően balfasz kollégái csak karénekben jeleskednek. Vissza szeretné helyeztetni magát a 62-esekhez, de ahhoz egyhangúlag vissza kellene fogadják. Ez nagy nehezen meg is oldódik, mikor utódjáról kiderül, hogy tranzvesztita - egy pinceszexklub oltásánál megbilincselve, szado-mazo szerkóban találnak rá. S bár Tommy szeret inni, a munkahelye és a gyermekei elvesztése okán érzett félelemből erősen próbál leszokni... ennek megfelelően Jézus többször beflash-elődik lakásában keresztről lefeszített állapotban és jelzi, ráférne egy szendvicset, már amikor nem lő shotgunnal hősünkre, amiért az Mária Magdolnával szexel.  Miután nejével oda-vissza rabolgatják három gyereküket, az ő érdekükben adnak egy utolsó esélyt önmaguknak, s úgy tűnik, antidepresszánsokkal ideig-óráig kisimítható a tönkrement házasság, míg az utolsó epizódban, ahol mindenki szétcsúszik, ez a remény is elvész.

Mindeközben Laura és Franco összejönnek, a munkahelyi kapcsolat persze elég zűrös és kérdés, hogy az okos, temperamentumos Laura és hazudós, nőcsábász Franco mire megy egymással. Reilly parancsnok felesége egyre alzheimeresebb, s bár homokos fiuk alapból tűrhető arc, talán nem kellene a szülői házban dugatnia magát. Sheila, miután Tommy dobta, beleszbisedik, de a csaja veri. Lou megismerkedik egy csúcsprostituálttal, akinek odaadja megtakarított pénzét, hogy a nő kivásárolhassa magát a stricijénél. A rendőrség látott már ilyet. Tommy apja nyugdíjas fejjel összejön egy dúsgazdag ázsiai tyúkkal, már csak az a kérdés, miután a hölgy elpatkolt, a hatvanmillió dollárját rájuk hagyja-e vagy a macskáira... Jó volt visszaülni a laktanya étkezőjébe, kedvenc tűzoltóim egymást szívatását figyelni... mit mondjak, nagyon rájuk fér egy szerencsésebb harmadik évad ez után finálé után.

Egyszernézős akció-vígjáték, de egyszer mindenképp érdemes. Nicholas Angel rendőrtiszt többi társától 400%-kal nagyobb elfogási statisztikát tud felmutatni, önmagát folyamatosan továbbképző kiváló zsaru, felettesei Londonból le is vezénylik az isten háta mögé, mert rontja a többiek megítélését. Az idilli Sandford az Év Faluja-díj sokszoros nyertese, ahol úgy tűnik, a legbonyolultabb bűnügy egy elkóborolt hattyú felkutatása. Angel képtelen kikapcsolni, érkezésekor a fiatalkorúakat letartóztatja alkoholfogyasztás miatt - mire ki is ürül a kocsma. Valakit meg bekasztliz ittas vezetés miatt, na az a polgármester fia, mellesleg szintén rendőr (később a társa lesz, segít asszimilálódni, lásd sörfogyasztás). Beilleszkedése a helyi őrsre hasonló nehézségekkel történik, helyesebben, nem történik meg, mindenki érezteti vele, hogy túlbuzgó. Aztán egy csapnivaló Shakespeare-színész és Júliája fejét veszti. Autóbaleset? Egy ház rárobban a részeg tulajdonosra. Egy csapnivaló újságíróba beleáll a templomtorony. És így tovább... kissé feltűnő, hogy Sandfordban nincsenek gyilkosságok, csak halálos kimenetelű balesetek. Meg egy baljós, feketecsuklyás alak... vagy több is?

Bájos ez a mozi, nővel, nő nélkül, mindenképpen meg (és újra) kell nézni. Oldschool, színpompás, mosolyfakasztó, eltúlzott, ugyanakkor nagyjából intelligens. Az első óra egy vagány szerelmi történet;  Melanie és Mitch összefut a madárkereskedésben, ahol a férfi "szerelemmadarakat" akar húga születésnapjára vásárolni, és a törvény nevében alaposan rápirít az általa elkényeztetett úrilánynak tartott nőre, aki azonban nagyon is talpraesett és vissza akar vágni. A papagájpárt a pasi ajtaja elé csempészné, de Mitch addigra vidékre utazik, Bodega Bay-be, ahová Melanie nyitott sportkocsijával utánaered a parti úton, s miután mindent kinyomozott, amire kíváncsi, csónakba száll. Az összeillő pár lassan egymásba gabalyodik, csak előbb Melanie-t megcsipkedi egy sirály. Elkezdődik a madártámadásoktól hemzsegő második óra, melyet kievett szemű holttestek is fémjeleznek. Egy ornitológus néni is bizonygatja az álláspontot, amit a néző is gondol, miszerint a csirkék nem viselkednek így, közben meg látjuk, hogy de, és egy masszív alkoholista a világvégét emlegeti. Nincs szükség természetfölötti gonoszra, a körülöttünk lévő, elnyomott, gyakorlatilag sebezhetetlen madárvilág fellázad az emberiség ellen, hahó! Mitch megagigaüberállatgodzilladinoszauruszésbatmankirály, ahogy az ostromlott ház kandallójában felszítja a tüzet, hogy aki a kéményen át kíván beröppenni, csikkenburgerré avanzsáljon, majd visszatömköd a törött ablakon keresztül egy vérsirályt a szabad ég alá! :)

A franciák úgy tartják, "a valóság lepipálja a képzeletet", mely mondást szépen illusztrálja e vaskos kötet, a gyarmati- és fegyencélet enciklopédiája. Középiskolás éveim kedvenc olvasmányainak egyike, pont a legjobb életkorban kaptam a kezembe. Szereplői pozitív hőssé nemesített vagányok, akik nagyon is tisztában vannak az élet értékével, a becsülettel, legyűrik a megpróbáltatásokat. Vélhetően Henri Charriére nem keveset színezgette kalandos önéletírását, de a végeredmény remek, nagyon olvasmányos, és első megjelenése óta hatalmas siker. Jó pár menedzserkönyvet felülmúl, felőlem akár az összeset is, ha-ha! Nyelvezete is élvezetes: egyrészt sok benne az erre a közegre érvényes szleng, például a szökés  télak, az ember mandró; másrészt a régies kifejezés: a papírpénz bankó, kezet nyújt helyett kezet ad, stb.

Pillangót 1931-ben, huszonöt évesen megvádolják egy selyemfiú meggyilkolásával, s az enyészet útjára küldik: életfogytiglani fegyencsors vár rá Francia Guayanában. Pénzét végbélbe helyezhető patronban viszi magával, s az első télak folyamán Kolumbiáig hajózik (hála a galambszigeti leprások segítőkészségének). Két feleséget is szerez a gyöngyhalász guajiro indiánoknál, de vitatható bölcsességgel a paradicsomi állapotokat otthagyja, s a civilizációban nem várja más, mint újra rabság: az Üdvösség Szigetek Szigorítottjába kerül, ahol két évig nincs beszéd és kijárás, csak sötétzárka. Aztán tizenegy év múlva irány az iszapos dzsungel, ahol csak egy malac képes az utat megtalálni, mindenki más belefullad... a végállomás pedig Pilla új otthona, Venezuela... a háború miatt az országok már nem adják ki a szökött fegyenceket.

Mindeközben vagy száz sztori részesei lehetünk. Tengerészeti ismeretektől kezdve az elrágcsált kokalevél hatásain át megtudhatjuk, hogy a függőágyban keresztben kell feküdni. Megismerkedhetünk a tűzhangyák által élve, mikroszkopikus darabokban szétcincált arab kulcsár történetével, továbbá az emberevők télakjával, akik a falábán sütötték meg az egyik mandrót, mert megette a köcsögét. Ott lehetünk a harangzúgásra vacsorázni gyűlő cápák között - a Szigeteken nincs a rabok számára fenntartott temető. Késelések, lázadás, bajtársiasság, tisztességes és szabad élet iránti sóvárgás és tettrekészség egyvelege a Pillangó. Add oda a fiadnak, ha már kamaszkorba lépett.

Maga Eisenhower tábornok is felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi pontosságot kár keresni benne, mindenesetre nagyon jó kis amerikai második világháborús piff-puff mozi ez. 1944, a német győzelem reménytelen, bár az orosz frontról visszarendelt Hessler harckocsizó ezredes szerint már '41-ben is az volt. Utolsó esélyként offenzívát indítanak az Ardennekben, a szövetségesek vonalai mögött ledobott, angolul beszélő diverzánsok segítségével. Hessler, aki a legfajsúlyosabb karakter a történetben (a kiváló Robert Shaw játssza) kap egy Királytigrisekből álló páncélos dandárt, és hozzá iskolásfiúknak látszó tiszteket, akik a legemlékezetesebb jelenetben a páncélos induló eléneklésével meggyőzik hazaszeretetükről. Az ezredes tisztiszolgája, az öreg Konrad a fiaiért él, míg ő a háborúért, ez a feszültség tapinthatóan növekszik. És ott vannak a további személyes drámák: amikor mást ölnek meg a hibádból. A merénylő fiú helyett kivégzett apa, a kényelmi szempontból az SS-nek magát megadni akaró hadnagy, aki miatt a bajtársát géppuskázzák le. Ezek a konfliktusok adják A halál ötven órája igazi erejét, nem a hazafiaskodó amerikai vonal, melyet e helyütt említésre sem tartok méltónak, bármennyire is kedveljük Charles Bronsont, Telly Savalast vagy éppen Henry Fondát.

Egy New York-i bankba zárás előtt kis jóindulattal még beengednek három férfit, hogy bemutathassák kábé minden idők legbénább rablási kísérletét. Egyikük közvetlenül az akció kezdete után közli, hogy ez neki nem megy. Sonny, a vezérük elengedi. De a kocsi kulcsait hagyd itt. Akkor én mivel menjek haza? Metróval, baszdmeg. Aúúú... Na a széfben össz-visz ezeregyszáz dollár tengődik, már elszállították a bevételt, Sonny alól ekkor kezd kicsúszni a talaj. Társa, Sal sem az a penge típus, leginkább egy depressziós, Taigetosz-pozitív orangutánra emlékeztet. Szerencséjükre a fiók - leginkább női - alkalmazottai a kezükre játszanak, amikor látják, mennyire nyomorultak, s az őrrel sincs sok baj, alkalmatlan, és hamar asztmarohamot kap, így gyorsan kidobják. Egy asztmaroham egyébként távolról sem így fest, de nem tétel, nem ez a legnagyobb baj ezzel a '75-ös alkotással, Sidney Lumet ide, Al Pacino oda, filmes sznobok amoda. Na szóval megjön a kétszázötven rendőr, mesterlövészek a tetőn, és elkezdenek tárgyalni. Sonny az utca emberének elnyeri a rokonszenvét, tévészereplése szélesíti rajongótáborát. Aztán kiderül, hogy esküvője volt tavaly egy átoperálásra váró (pont a műtétre kell a pénz) férfival, Leonnal, hiába várja otthon kövér felesége két poronttyal. Innentől kezdve inkább már csak a melegek szimpatizálnak velük, és Sal helyreigazítást szeretne kérni a médiától, hogy nem mindkét bankrabló homoszexuális :)

Az egyik kedvenc filmem, mind tartalmilag, mind formailag tökéletes (az 1957-es fekete-fehér verzióról beszélünk, '65-ös szinkronnal). A New York-i bíróságon járunk, ahol egy fiút ítélnek el szándékos emberölés vádjával. "Egy ember meghalt. Egy másik élete önöktől függ. Ha kétségük támadna a vádlott bűnösségét illetően, alapos kétségük, akkor az ártatlansága mellett kell szavazniuk. Ha ilyen kétség nem merül fel, akkor felelősségük tudatában a vádlott bűnösségére szavaznak. De bármire szavazzanak is, a határozatnak egyhangúnak kell lennie. Ha a vádlottat bűnösnek találják, az egyértelmű a halálos ítélettel, amelyet végre is hajtanak, kegyelmi kérvénynek helye nincs. Nagyon súlyos felelősség hárul önökre." Az esküdtszék ezek után megkezdi tanácskozását, zárt teremben, a legforróbb nyári délutánon. Tizenegyen a fiú bűnössége mellett szavaznak, csak a 8. esküdtnek vannak kételyei a vádlott bűnösségét illetően, és kéri, szánjanak rá egy órát, még ha meccsre is van jegyük, mielőtt villamosszékbe küldenek valakit.

Óriási ellenállásba ütközik és nagyon súlyos társadalomkritikát kap a néző. Az esküdtek, amikor egyesével kell indokolniuk ítéletüket, jóformán semmivel sem tudják alátámasztani azt, van, aki egyetlen értelmes mondatot sem képes megfogalmazni. Láthatjuk, hogy a józan ész helyett apró-cseprő ügyeik, komfortérzetük, múltból hozott hiedelmeik, saját ostoba szubjektivitásuk diktálja sokszor szánalmas és agresszív megnyilvánulásaikat. Te jó ég, ilyenek döntenek élet-halál felett? A 8. esküdtet azonban nem tudják megfélemlíteni, sem lebeszélni, alulmaradnak érveivel szemben, s ahogy rekonstruálni kezdi az eseményeket, ilyen vagy olyan okból egyre többen teszik le voksukat az ártatlanság mellett.

A vádlott egy tizenhét éves, nyomornegyedben felnőtt fiú, akit ötéves kora óta az apja ököllel vert, s egy napon az apát egy rugós késsel a mellében találták, a fegyvert állítólag a srác vesztette el, aki a gyilkosság idején moziban ült, bár nem emlékszik sem a vetített filmre, sem a szereplőkre. Két tanú vall ellene, az alatta lakó sánta öregember, és a szemben, a magasvasút túloldalán lakó rövidlátó asszony. A kamera egyszer mutatja az arcát - lehet egy gyilkos arca is, de ártatlan, nehéz sorsú ifjú ember arca is; a körülményeket megismerve azt gondoltam, amit szerintem a 8. esküdt is: minden valószínűség szerint ő szúrta le az apját, de ahogy az vele bánt, valahol meg is érdemelte, s emiatt vétek kivégzéssel büntetni.

A legdühödtebb esküdtek önmagukat szégyenítik és hazudtolják meg. Aki még nem látta még, nézze végig, és szálljon nagyon mélyen magába.

Beteg, talán szerethető dán animáció, bőrtangás barbárokkal, akiknek a gonosz ellenség megtekeri a mellbimbóját. Crane, a hős, legyőzte a démonokat, felszabadítva az emberiséget, de maga is halálos sebet kapott. Akik ittak a véréből, hihetetlen fizikumra tettek szert - ők a barbárok, akik ha nincsenek expedíción, egész nap gyúrnak, üllőt használnak boxzsáknak, stb. Ronal csenevész, a fegyvert alig bírja el, őrségen a kürt megfújását sem győzi tüdővel, így a törzsön rajtaütnek a mágikus energiák védte hadúr, Volcazar fekete katonái, elhurcolják őket. Az Orákulum szerint a gaz ellent csak Crane kardja sebzi, így hát Ronal elindul megszerezni azt, az elfek erdején és az amazonok királyságán át. mielőtt faluja feláldozásával a világuralomra áhítozó Volcazar megidézné a hatalmas démont, Zaalt. Nem egy nívódíjas produkció, messze nem egy Terhelt Terkel, de szódával elmegy, szép kapcsolatot ápolva a szexualitással és heavy metállal.

"Mi azonban megkeressük a küldetés-sűrű zónákat, és két lábbal ugrunk beléjük." Boldog születésnapot, N.! :)

A valós világban háború dúl és jegyre lehet kapni az alapvető élelmiszereket, amikor Szeptember vágya teljesül, és tizenhárom évesen visszakerül Tündérföldre: egy üveg-erdőben találkozik Tajgával, a rénszarvaslánnyal, aki elviszi a Holdtök-dombra, ahonnét a lány lemerészkedik a világ pincéjébe... "A grádics egyre kanyargott. A fa lépcsőfokok nyikorogtak Szeptember lába alatt. Több hiányzott, elmorzsolta a kor és a használat. Amint szeme hozzászokott a tökéletes sötétséghez, kis fényszeplők pettyezték előtte a homályt. Ahogy mélyebbre merészkedett, Szeptember látta, hogy csillagok azok, aprók, de fényesek, melyek régi villanykörték gyanánt csüngenek a sziklaboltozatról flitteres, szúrós kábeleken. Halvány, rapszodikus fényt adtak, ám meleget egy cseppet sem. A lépcső balusztrádjain dértüskék ültek. Szeptember a barlang falán futtatta végig a kezét. Nem félek, emlékeztette magát. Ki tudja, mi terül el ezeknek a lépcsőknek az alján?"

Hősnőnk eljut Tükörfoncsor városába: innét uralja Alsó-Tündérföldét Halloween, a sivár királynő, aki magának Szeptembernek az első kötetben lehasított árnyéka. Tivornyákat szervez és lopja Felső-Tündérföldéről a mágiát, mely elvalóságosítással fenyegeti az érintett területeket. Nagy segítségére van ebben az Alávaló, akiből csak csúcsos piros kalapja látható, no meg persze mindenki árnyékát ellopó eszközei, a Búfurdancs, és a Széjjelszivornya tölcsére... s akinek kilétére legvégül fény derül. Catherynne M. Valente könyvének mondatai SZÍNESEK, SZERTELENEK ÉS FANTASZTIKUSAK. Továbbá kötelezőek.

Eltelt hét év, az ígéret ellenére Corleone cég még mindig illegális. Michael Nevadából irányítja szállodáit, s mikor saját otthonában merényletet követnek el ellene, már tudja, hogy áruló van a családban. Havannába utazik üzleti érdekeltségeit kiterjeszteni egy olyan országban, ahol nincs FBI és szigorú ellenőrzés. A két pillér, a család és tisztelet, melyekre az öreg Don birodalmukat alapozta, széthullóban: bár Michael sikeres, hidegségével és könyörtelenségével folyamatosan fordítja el magától környezetét.

Két szálon fut a történet, a második a századelőn játszódik. A corleonei maffiafőnök, Don Ciccio megöleti a kilencéves Vito Andolini szüleit, a kisfiút jóakarói New Yorkba menekítik, ahol egy tisztviselő félreértésből Vito Corleoneként jegyzi be, szicíliai szülővárosa nevét adva neki. Vito így egészen lentről kezdheti építgetni maffiafőnöki karrierjét: egy betörés után a részesedése egy szőnyeg, ám az áttörést hamar meghozza a védelmi adót követelő Don Fanucci agyonlövése. Érdemes figyelni a narancs motívumát, mely átível az előző részből és elgondolkodni rajta, szükség volt-e folytatás forgatására - sajnos a trilógia befejezése még értékhiányosabb lesz.

Mindez azért igazságtalan, mert a maga jogán egy teljesen jó mozi lenne. De az előzményhez nem bír fölnőni.